Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Valentina Lisitsa nyáron Budapesten is koncertet adott volna, de mariupoli szereplése miatt akkor azt mondták vissza.
Velencében is lemondták annak a Valentina Lisitsának a zongorakoncertjét, akinek nyáron a Margitszigeti Színház mondta vissza a budapesti szereplését.
Lisitsa kijevi születésű ukrán művész, aki azzal keltett felháborodást, hogy Mariupolban, a hónapokig ostromolt és lerombolt ukrán városban koncertet adott annak orosz megszállását követően, ezzel lényegében a megszállókat legitimálva. Nyáron a Margitszigeti Színház azzal indokolta Lisitsa lekötött koncertjének törlését, hogy a zongorista fellépésével „a világ nemzeteinek álláspontjával szemben, egyértelműen kinyilvánította az orosz agresszor melletti szimpátiáját”.
Lisitsának a velencei La Fenice operaházban lett volna koncertje, de az olasz közösségi médiában körbement, hogy ki is ő, ez pedig láncreakciót indított be. Kiderült, hogy a Musikamera nevű zenei társaság, amely az operaház egyik termében évek óta szervezi a kamarazenei évadot, semmit sem tudott a zongorista politikai állásfoglalásáról – írja a Corriere.it. A társaság igazgatója, Sonia Finzi sajnálkozását fejezte ki a kínos helyzet miatt, azt mondta, senki nem kifogásolta zenei és művészeti szempontból a zongorista meghívását, de ha tudtak volna a politikai szerepvállalásáról, természetesen mást választanak.
A szervező Musikamera kénytelen volt lemondani a koncertet. Finzi azt mondta: megírták Lisitsának, hogy elhalasztják a fellépését egy olyan időszakra, amikor az őt érintő észrevételeket és kommentárokat a művészi, és nem politikai jellegű gondolatok váltják fel. A zongorista nem vette jó néven a döntést. Azonnal hivatalosan válaszolt a Musikamerának, és kifejtette, hogy a művészet és a zene a politika felett áll, és úgy véli, nem érdemelt ilyen bánásmódot – mesélte az igazgató.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.