6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Laika jelezte, hogy ott lesz szombaton a Pride melletti tüntetésen.
Egy budapesti ház falára ragasztotta fel egyik legújabb alkotását Laika. Az olasz street art művész az Instagram-oldalán is megosztott fotókat a műről, amely Orbán Viktort ábrázolja rózsaszín női kosztümben, kirúzsozott ajkakkal, a transzneműek zászlajának színeiben pompázó nyakkendővel, a jobb kezében szivárványos lobogóval.
A közösségi oldala szerint antifasiszta nézeteket valló művész a „Free Maja” („Szabadságot Majának”) feliratot is elhelyezte az alkotáson, utalva a német Maja T.-re, akit azután börtönöztek be, hogy a két éve egy magyarokból és külföldiekből álló vegyes társaság olyanokra támadt rá Budapesten, akikről azt feltételezték, hogy a kitörés napja nevű neonáci rendezvényre érkeztek.
Laika a posztjában üzent is a magyar miniszterelnöknek. „Azt álmodtam, hogy te is az utcára vonulsz, a polgári jogokért, a szabadságért, hogy az lehess, aki akarsz, aki vagy. Te is az utcára vonultál, hogy megvédd a jogállamiságot és a demokráciát a bunkó nacionalizmustól és a szélsőjobboldali csoportoktól az országodban. A börtönökben tapasztalható rossz bánásmód ellen, az emberi jogok védelmében. Aztán felébredtem…” – írta.
Hozzátette: az utcai művészetnek „megvan az ereje, hogy megmutassa a lehetetlent, az utópiát”, és „mindenekelőtt képes feldühíteni az olyan szuverenistákat, mint te”.
Végül arról írt, hogy ma, a Pride napjaiban Budapesten lenni kockázatos, de szükséges is, nemcsak a magyar, hanem az európai LMBTQ-közösség számára is. „Fontos, hogy megvédjük a demokráciát és az emberi jogokat. Holnap inkognitóban leszek a tüntetésen, és remélem, sokan találkozunk ott” – fogalmazott a mindig maszkban mutatkozó Laika.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.