szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

„Fiam borász, lányom Borbála” – nyomta meg erőteljesen lánya nevének első szótagját az Év bortermelője díj december...

„Fiam borász, lányom Borbála” – nyomta meg erőteljesen lánya nevének első szótagját az Év bortermelője díj december 5-ei átadásán a balatonlellei Konyári János, az idei nyertes, bemutatván a reményteljes jövő nemzedéket. Dániel fiát szakmai berkekben már nagyra tartják, s Borbála is borásznak tanul. Így nem tűnik légből kapottnak a papa által a díjátadón előadott terv, amely szerint egyszer mindkét gyerek pincészetet igazgat majd. Erre már csak a családi érdekeltségeken belül is meglehet minden esélyük, a Magyar Borakadémia díját elnyerő borász ugyanis két gyeplőt tart a kezében: a családi pincészetét, amely 30 hektáron gazdálkodik, emellett két társával – köztük a városligeti Borfalu-rendezvényt szervező és a tokaji borvidéken tevékenykedő Palota Borház Kft. tulajdonosával, Benza Györggyel – megalakította a Rádi Ikon Pincészetet, amely 50 hektárt művel meg.

„Legtöbb borunk éttermekben kerül a fogyasztókhoz” – mondta a HVG kérdésére Konyári, aki családi pincészetében évjárattól függően évi 150–200 ezer palackot állít elő, főleg vörösborokat. A Rádi Ikon viszont alkalmas lehet arra, hogy boraiból az áruházláncokba és az exportpiacokra is kerüljön, hiszen ez a cég már évi félmillió palackos kibocsátást tervez. Konyári szerint ugyanis „fontos, hogy borainkat a nagyközönség is megismerje”. A Bortársaságnál mindenesetre interneten lehet Konyári-borokat rendelni: közülük a legdrágább a két cabernet házasításából készült 2006-os Konyári Páva, amelynek 11 940 forintos ára meglehetősen húzós, viszont egy 2007-es chardonnay már 1050 forintért a virtuális kosárba kerülhet.

Az Év bortermelője díj kihirdetését kétkörös szavazás előzi meg. Az akadémia az első fordulóban összegyűjti tagjai, valamint a borászathoz kapcsolódó szakmai szervezetek, a jelentősebb borkereskedő cégek, a vendéglátás és gasztronómia, valamint a szaksajtó képviselőinek ajánlását, majd a második körben az akadémia tagjai az öt legtöbb jelölést kiérdemlő borászra szavazhatnak. A nyertes időbeli korlátozás nélkül viselheti a címet, a megválasztása után egy évvel viszont már fel kell tüntetnie azt is, melyik évben nyerte el az elismerést.

A balatonboglári borvidékről egyébként Konyárin kívül Légli Ottó is bekerült az öt jelölt közé, s érdekes, hogy 2006-ban a szintén ezen a borvidéken és Budafokon tevékenykedő Garamvári Vencel lett a befutó. Rajtuk kívül pedig jelölt volt – immár ötödször – a Neszmélyen borászkodó Szöllősi Mihály, az egri Lőrincz György és a szekszárdi Vida Péter.

Az idei legszebb magyar szerelmes filmet nevezzük be az Oscarra

Az idei legszebb magyar szerelmes filmet nevezzük be az Oscarra

15 éve kancellár Angela Merkel, 15 éve öltözködik ugyanúgy

15 éve kancellár Angela Merkel, 15 éve öltözködik ugyanúgy

Vakcinákról beszélt Szijjártó a Parlamentben, nem úszta meg a jachtozást sem

Vakcinákról beszélt Szijjártó a Parlamentben, nem úszta meg a jachtozást sem