Tetszett a cikk?

Az igazságosabbá tett, de csökkentett állami támogatás alapjaiban ingatta meg az idősotthonok fenntartását, holott az elöregedő társadalomban egyre többen szorulnak ilyen ellátásra.

Akár évtizedekre szóló megállapodást kell kötni az otthon lakóival, miközben évente változnak az állami támogatás feltételei, és még ennél is gyakrabban módosulnak az idősotthoni ellátást szabályozó törvények, szakmai szabályok. Sok egyéb gond mellett a gazdaság más területein sem ismeretlen hektikus körülmények is nehezítik a vállalkozást, akadályozzák a hosszú távú tervezést – véli Pánczél István, a Komárom-Esztergom megyei Nagysápon működő magánintézmény vezetője.

Amíg az idős emberek csak azt várják el az otthontól, hogy mindennapi életüket kényelmessé tegye, gondoskodjon az étkeztetésről, szükség esetén könnyen elérhető legyen az orvos, az éjszakás nővér, addig minden olajozottan működik. Ha azonban napi többszöri segítségre szorulnak, mosdatni és öltöztetni kell őket, óhatatlanul kibuknak a gondozás gyengeségei – állítja egy budapesti idősotthon névtelenséget kérő lakója. Ráadásul a kiszolgáltatottság érzetét tovább erősíti, hogy a színvonalasabb, a beköltözőnek külön lakrészt nyújtó intézmények 5–10 millió forintot is elkérnek belépési díjként, amit az idős emberek rendszerint lakásuk eladásával teremtenek elő, felégetve maguk mögött a visszautat.

hvg
Tartós időskori elhelyezést nyújtó – zömében önkormányzati tulajdonú – szociális intézményekben mintegy 51 ezren élnek. Az ilyen otthonok működési költségeinek átlagosan 30 százalékát maguk a gondozottak fizetik: a szociális törvény szerint öregségi nyugdíjuk legfeljebb 80 százalékáig járulnak hozzá ellátásuk árához. Ez a térítési díj 2007-ben átlagosan havi 44 ezer forint volt, amit fejenként további legalább 90 ezerrel egészített ki az állami költségvetés, és fejeltek meg az önkormányzatok. Az a tény, hogy 1997 és 2004 között az inflációt meghaladó mértékben nőtt az egy főre jutó idősotthoni ellátás állami támogatása, a magánbefektetők számára is vonzóvá tette ezt a szolgáltatást, ami több ezer, a korábbiaknál jóval színvonalasabb férőhely megteremtésével járt.

Mivel az emelt szintű intézményekben sem lehet a nyugdíj 80 százalékánál többet kérni, a befektetés – legalább hosszú távú – megtérülésével csak a beköltözéskor esedékes egyszeri befizetés kecsegtet. Ám 2007 után megkezdődött az állami támogatás differenciálása: megszűnt az az egyenlősdi, hogy egy idősotthonba költözött, önellátásra képes friss nyugdíjast ugyanannyival támogasson a költségvetés, mint egy szellemileg leépült, állandó felügyeletet és ápolást igénylő, minimálnyugdíja alapján legfeljebb 10–20 ezer forintos térítési díjat fizető ellátottat. Így az emelt szintű ellátásban részesülők támogatása jelentősen csökkent volna. Erre a nívósabb szolgáltatást nyújtók villámsebesen átalakították korábbi szerződéseiket: az átlag feletti elhelyezésért beszedett egyszeri belépési díjat visszafizették, majd más jogcímen (amit már nem fenyegetett a támogatáscsökkentés), például az „alapszintűt meghaladó egészségügyi ellátás” nyújtására hivatkozva azonnal vissza is kérték. A támogatás rendszere 2008 elejétől tovább szigorodott: az újonnan belépőknél már csak azok idősotthoni gondozásának költségeihez járul hozzá az állam, akik igazolt módon legalább napi négyórás ápolásra szorulnak. Így jelenleg a támogatási összeg havi 46–65 ezer forint között van. Ám ha az idősotthont működtető nonprofit társaságnak valamely egyház is tagja, máris 50 százalékkal nő az ellátottak után járó összeg. Ezért mind több üzemeltető keres egyházi csendestársat a túléléshez, miközben mind kevesebben emlékeznek arra, hogy 2004-ben milyen indokkal léptették életbe ezt a pozitív diszkriminációt. A jobb memóriájúaknak úgy rémlik, ezzel akarták kompenzálni az egyházakat, mivel akkoriban ki voltak zárva olyan pályázatokból, amelyeken a szociális és oktatási beruházásokra lehetett pénzt szerezni. Ez a kirekesztés időközben megszűnt, az emelt szintű támogatás viszont megmaradt.

„Az egészségügyi rászorultság hatósági vizsgálata miatt az idősotthonokban az elmúlt egy évben megnőtt azok aránya, akik legalább napi négyórás gondozást igényelnek. Így mind több ápolóra és szakápolóra van szükség, ám belőlük nincs túlkínálat a munkaerőpiacon. Ráadásul a spórolás kézenfekvő módja lecsípni a legnagyobb kiadást jelentő munkabérekből, a kisebb létszám pedig az ellátás színvonalát csökkenti” – adott rövid értékelést a kialakult helyzetről Ráczné Freidler Andrea, a gondozási igény jogosságát elbíráló Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet munkatársa. Pánczél István, a nagysápi otthonvezető számításai szerint a jelenlegi körülmények között még a nullszaldós működtetés is képtelenség, hiszen a nála kalkulált szolid, 155 ezer forintos fejenkénti önköltség fedezéséhez az állami normatíván felül 90–97 ezer forintos díjat kellene kérni az ellátottaktól, amit azonban csak kevesek nyugdíja tesz lehetővé. A gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök térítési díjának emelkedése is az otthon kiadásait terheli, ugyanakkor az orvosi ellátás, a gyógyszerár-támogatás mindenkit megillet, akinek van biztosítási jogviszonya. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakmai koncepciójában több éve szerepel, hogy ne csak a szociális, hanem az egészségügyi tárca is vegyen részt az idősotthoni ápolás finanszírozásában, hiszen sok esetben fekvőbetegek kórházi gondozást helyettesítő ellátásáról van szó, ám e célra eddig egyetlen garast sem sikerült kiénekelni a társtárca büdzséjéből.

Pedig a gondok csak növekedni fognak, hiszen a demográfiai prognózis egyértelműen jelzi az idősek számarányának növekedését. Ráadásul egyes elemzések szerint 2020-ra 250–500 ezren lesznek, akik egyáltalán nem szereznek jogot nyugdíjra. A társadalom elöregedésével küzdő fejlett országokban igyekeznek az időseket addig otthon tartani – ellátni, gondozni, támogatni –, ameddig csak lehetséges, ezt tekintvén a humánusabb és sok esetben olcsóbb megoldásnak. Az elv természetesen idehaza is ismert, sőt az önkormányzatok kötelesek is az otthonukban élő idősekről gondoskodni. Mivel azonban a minimális gondozási szint nincs meghatározva, ezt a penzumot már azzal is teljesíteni lehet, ha legalább egyfajta alapszintű szolgáltatást nyújtanak. Így – formálisan – a segélyezés, a nappali, klubszerű ellátás, az étkeztetés, a házi segítségnyújtás, a segélykérő otthoni jelzőrendszer működtetése, az ideiglenes gondozóintézeti elhelyezés közül bármelyik egymagában is elégséges formája lehet az idősek támogatásának.

Bőven lenne még helye a gondoskodásnak, hiszen a statisztikai adatok szerint szociális étkeztetésben minden tízezer 60 éven felüliből 462-en, házi segítségnyújtásban pedig 210-en részesülnek. Valódi, hosszú távú megoldást azonban az az egészségbiztosítástól elkülönült, önálló ápolásbiztosítás jelentene, amelynek létrehozásával a rendszerváltás óta egyetlen kormány sem foglalkozott érdemben. Senki sem érezte elég erősnek magát ahhoz, hogy a társadalombiztosítási kasszából hasítson ki erre néhány százalékot, vagy újabb kötelező járulék kivetését kezdeményezze, amelyből kizárólag a rászoruló idős emberek ápolását, gondozását lehetne finanszírozni. Persze önkéntesen, üzleti alapon is működhetne ez a fajta biztosítás. Ám öngondoskodásra jó eséllyel a tehetősebbek fordítanának pénzt, a leginkább rászoruló idősekről továbbra is az államnak kellene gondoskodnia.

GÁTI JÚLIA

A kormány csendben meghosszabbította a határzárat

A kormány csendben meghosszabbította a határzárat

Határozatban állt ki a színművészetis hallgatók mellett a szombathelyi önkormányzat

Határozatban állt ki a színművészetis hallgatók mellett a szombathelyi önkormányzat

Joe Biden szerint a gazdasági növekedés önmagában kevés, hogy kilábaljon az USA recesszióból

Joe Biden szerint a gazdasági növekedés önmagában kevés, hogy kilábaljon az USA recesszióból