szerző:
HVG

Három borászatot záratott be hamisítás miatt a borminősítési hatóság. Az egyik a HVG korábbi tesztjén már leszerepelt Sümegi Józsefé, a Magyar Borakadémia elnökéé.

Egy időben két értesítést is kapott június közepén Sümegi József, a Magyar Borakadémia elnöke, a Keller Kft. résztulajdonos-ügyvezetője. Az egyikben az állt, hogy a budapesti székhelyű, de a Hajós-Bajai borvidéken 85 hektár saját szőlőterületen termelő borászatának két bora – az Evidencia Cuvée és az Ambrózia jégbor – ezüstérmes lett az idei VinAgora nemzetközi borversenyen, a másik pedig a borászat ideiglenes, 30 napos bezárásáról szóló határozatot tartalmazta. Utóbbit a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal keretein belül működő Borminősítési Igazgatóság küldte „jelentős kötelezettségszegés, hamisított bor közfogyasztásra történő előállítása miatt”. Ugyanezzel az indokkal a soltvadkerti Borletin Kft. és az izsáki Mart-Den Bt. üzemeit is bezáratta ideiglenesen a hatóság, míg egy másik határozatában visszavonta a Borletin két üzemének működési engedélyét „hamisított borok, illetve rossz minőségű borok ismételt közfogyasztásra történő forgalomba hozatala miatt”.

A soltvadkerti és az izsáki borászatok megbukott mintáit a felügyelők gyűjtötték be különböző kereskedelmi egységekben, míg Sümegi pincészete, a forgalomba hozatali engedélyéhez szükséges mintaként, maga küldte be a hamisnak bizonyult bort. A hamisítás gyanúja a Borletinnél az Alföldi Kékfrankos néven forgalmazott félédes vörös tájborban igazolódott. Legsúlyosabb hibájának azt találták a minősítők, hogy alkoholtartalmának 80 százaléka répacukorból származott, ami arra utal, hogy nem szőlőből készült – mondta a HVG-nek Kocsi Emília, a Borminősítési Igazgatóság igazgatóhelyettese. A bortörvény megengedi az alkoholtartalom répacukorral való növelését, de a cukor hozzáadása után a bor alkoholtartalma csak 2 térfogatszázalékkal haladhatja meg a korábbit, s a Borletin kékfrankosa ezt jócskán túllépte.

A közismert és rosszul csengő cukrozás mellett a fogyasztók számára kevésbé ismert paramétereket is vizsgál a hatóság. Így derült ki, hogy a borként árult italban a megengedettnél több a stabilizálásra használt citromsav, s az átlagosnál jóval kevesebb a metanol. Utóbbinál maximális határértéket határoznak meg, mivel azonban a metanol jelenléte a szőlőre utal (annak héjából válik ki), egyszerű a következtetés: ha lényegesen kevesebbet tartalmaz az egészségre egyébként nem ártalmas átlagosnál, akkor az a bor nem, vagy csak minimális mértékben látott szőlőt – magyarázták a Borminősítési Igazgatóságon. Mivel 2008 novemberétől mostanáig a Borletin több terméke is megbukott a tizenhárom különböző értékesítési helyen történt mintavételek utáni laborvizsgálatokon, a hatóság visszavonta a cég soltvadkerti és bócsai borászatainak üzemengedélyét. Ettől persze a hamisításon ért borászat később – más telephellyel vagy más tulajdonosokkal – újra kaphat működési engedélyt. A „csupán” ideiglenes bezárásra ítélt Mart-Den Bt. Alföldi Zalagyöngye félédes fehér tájboránál hasonlóak voltak a problémák, mint a Borletin kékfrankosánál, egyebek mellett az, hogy a borként árult termék alkoholtartalmának négyötöde szintén répacukorból származott.

A cukor okozta a vesztét Sümegi borászatának is. A hatóság mérése szerint a bor alkoholtartalmának 45 százaléka eredt répacukorból, ezért a pincében is mintát vettek, s a labor abban is ugyanazt az értéket állapította meg. Emellett savproblémákat is találtak, és az érzékszervi vizsgálatnál is kifogások merültek fel. A borászat képviselője iratbetekintésre megjelent a Borminősítési Igazgatóságon, és nem vitatta a tényeket – mondták el a HVG-nek a hatóságnál.

Az ügy azért is pikáns, mert a szakma nagy öregjeként számon tartott Sümegi az egyebek mellett az Év bortermelője díj odaítéléséről döntő, alapszabálya szerint „a magyar bor szakmai hírnevének és társadalmi megbecsültségének újrateremtését, védelmét” szolgáló Magyar Borakadémia elnöke, aki korábban 12 éven át vezette a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségét is. „Köztes termékeket, például fűszerezett borokat is palackozunk, amelyeknél használunk répacukrot. Vélhetően valamiféle technológiai hiba során keveredett a cukor ilyen mennyiségben a borba” – mondta a HVG-nek Sümegi, aki csak az ideiglenes bezárásról szóló határozatot kapta meg, a vizsgálatról szólót még nem. A hibás tétel 145 hektoliter, miközben a pincészet éves készlete félmillió liter, tavaly pedig 300 ezer palackkal forgalmaztak – érzékeltette az arányokat. Mivel a hatóság a hordót lepecsételte, egyelőre ellenmintát sem tud vizsgálatra küldeni, a technológia belső vizsgálatát pedig még nem végezte el. Méltánytalannak tartja ugyanakkor, hogy az üzembezárásról szóló határozatban a „hamisított bor” kifejezés szerepel, mivel ez szerinte nem bizonyított. Jóhiszeműségét mi sem mutatja jobban, mint hogy a mintát maga küldte el a hatóságnak – hangoztatja, hozzátéve, még soha nem volt ilyen jellegű problémája.

Minőségvédelmi bírságot viszont több esetben is kiszabott a hatóság a Keller Kft.-re – amire Sümegi úgy reagált, hogy mutasson valaki egy borászatot, amelyikre nem. A Borminősítési Igazgatóság jelentése szerint Villányban 50 bormintából 38, az Alföldön 76-ból 22, míg Tokaj-Hegyalján 49-ből 33 nem felelt meg az előírásoknak – főleg jelölési, kiszerelési problémák miatt –, ezért a három borvidéken összesen 45 vállalkozás ellen szabtak ki bírságot. A Keller Kft.-nél tavaly és az idén összesen 19 mintát kifogásolt a hatóság. Köztük a Sobri Cuvée néven forgalmazott édes vörösbor több tételét is, az egyik mintánál azt állapítva meg, hogy annak félédes megjelöléssel kellett volna forgalomba kerülnie, míg egy másiknál azt, hogy paraméterei nem egyeznek a beküldött mintáéval. A Sobri Cuvée 2006-os évjáratát ízlelték a HVG 2008-as húsvéti vakkóstolásos bortesztjén a borszakma tekintélyei is, és minősítették fogyasztásra alkalmatlannak a szerintük durva íz- és illathibák miatt (HVG, 2008. március 22.), amire Sümegi akkor úgy reagált, hogy a minőségromlást tárolási hibák is okozhatják. A HVG úgy tudja, utóbb ezt a bort is vizsgálta a hatóság, de – bár találtak olyan palackokat, amelyek az érzékszervi vizsgálatnál eltérőnek bizonyultak – akkor nem jártak el a Keller Kft. ellen, mivel laboratóriumi paraméterei hibahatáron belül megegyeztek az engedélyezésre beadott mintáéval.

KELEMEN ZOLTÁN

Egy terítő zavarta meg a szavazást Hevesvezekényben

Egy terítő zavarta meg a szavazást Hevesvezekényben

Lázár János biciklivel gurult be a szavazókörbe

Lázár János biciklivel gurult be a szavazókörbe

Másfél óráig tart eljutni a jófejségtől az összeomlásig

Másfél óráig tart eljutni a jófejségtől az összeomlásig

Kommunistázva buzdít szavazásra a Fidesz

Kommunistázva buzdít szavazásra a Fidesz

Kecskemétnek most is fideszes lesz a polgármestere

Kecskemétnek most is fideszes lesz a polgármestere

 A Fidesz szegedi jelöltje a hvg.hu-nak: szoros verseny lesz

A Fidesz szegedi jelöltje a hvg.hu-nak: szoros verseny lesz