Új spórolási ötlettel állt elő a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) a kormánydöntés előtti napokban.

Új spórolási ötlettel állt elő a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) a kormánydöntés előtti napokban. A civil szervezet azt javasolja, hogy a MÁV már decembertől térjen át az ütemes, vagyis rendszeres időközönként járatokat tartalmazó menetrendre. A vasúttársaság már két éve próbálkozik ezzel a módszerrel, és a keleti országrészben 2006 decemberétől valóban kiszámíthatóbban járnak a vonatok. Ez a változás azonban csak annyit eredményezett, hogy míg 2007-ben az ország más részein 5-6 százalékkal csökkent az utasok száma, az érintett vonalakon csupán 1-2 százalékos volt a visszaesés. A VEKE most azt állítja, évi 4 milliárd forint takarítható meg, ha decembertől az ország egész területére kiterjesztik az általa összeállított ütemes menetrendet, ami a civilek szerint már versenyképes alternatíva az autókkal szemben is. A HVG úgy tudja, a kormányzati szakértők vitatják ugyan a megtakarítható összeg mértékét, de nem zárkóznak el a javaslat továbbgondolásától.

Ez történt: kikapcsolták az Instagram-funkciót, mellyel láthattuk, ki mit lájkolt

Ez történt: kikapcsolták az Instagram-funkciót, mellyel láthattuk, ki mit lájkolt

Az első választók nem fognak üres kézzel távozni az urnáktól

Az első választók nem fognak üres kézzel távozni az urnáktól

Az edelényi Fidesz elnöke kiállt Molnár Oszkár mögül

Az edelényi Fidesz elnöke kiállt Molnár Oszkár mögül

Ellenzéki többség a fővárosi közgyűlésben

Ellenzéki többség a fővárosi közgyűlésben

A friss Nobel-díjas Peebles üzenete nem csak a tudósok számára fontos

A friss Nobel-díjas Peebles üzenete nem csak a tudósok számára fontos

150 szavazatot levonnak mindenkitől Terézvárosban

150 szavazatot levonnak mindenkitől Terézvárosban