A szárnyaló tőzsde és a csökkenő banki kamatok szépen hoztak az idén a befektetésekkel kombinált biztosítások tulajdonosainak. Az október közepétől egyre hűvösebb tőzsdei klíma azonban véget vethet e sikertörténetnek.

HVG
Hódítanak Magyarországon azok az életbiztosítások, amelyeknél az ügyfelek bizonyos idő után halál, baleset és egyéb bajok bekövetkezte nélkül is hozzájutnak a pénzükhöz. A befektetéssel kombinált (világszerte elterjedt angol kifejezéssel: unit-linked) biztosítások díjbevételei az idei első félévben mintegy 47 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakáét; ez több mint kétszerese a hagyományos életbiztosítások ugyancsak jelentős, 19 százalékos díjbevétel-gyarapodásának. A kereslet növekedését Kótiné Somfai Ágnes, a második legtöbb magyarországi kombinált biztosítással rendelkező ING Biztosító Rt. ügyvezető igazgatója elsősorban a kiemelkedő értékpapír-piaci hozamoknak és a csökkenő banki kamatoknak tudja be. Az egyre szerényebb betéti kamatok miatt alternatív megtakarítási és befektetési formákat keresők a kombinált biztosítások és a befektetési alapok hozamai láttán csoportosítottak át jelentős vagyonokat e termékekbe.

"A unit-linked konstrukciók népszerűsége nagyban függ a tőzsdei folyamatoktól" - foglalta össze tapasztalatait Kósa Zoltán, az Allianz Hungária Biztosító Rt. ügyvezető igazgatója. E konstrukciók az 1998-as orosz pénzügyi válság után kezdtek elterjedni, amikor jól teljesített a tőzsde, és emelkedtek az állampapírhozamok, de 2000 tavaszán, az akkori hirtelen árfolyamesés hatására elfordultak tőlük az ügyfelek. Csak amikor másfél-két éve újra szárnyalni kezdtek a részvényárfolyamok, fedezték fel ismét a befektetők a kombinált biztosításokat, amelyek azóta reneszánszukat élik.

E forma népszerűségét Biczók Orsolya, a K&H Életbiztosító Rt. marketingvezetője elsősorban az általa kínált döntési szabadsággal magyarázza. Az ügyfél ugyanis megválaszthatja, hogy befizetéseinek mekkora hányada kerüljön a kockázati alapba, és mennyit szán megtakarításra, eldöntheti, hogy utóbbit milyen kockázatú papírokba - magyar vagy külföldi pénzpiaci eszközökbe, államkötvényekbe, részvényekbe - helyezi, valamint hogy egy összegben vagy folyamatosan kívánja-e fizetni a díjakat. Minél kisebb a portfólióban a részvények aránya, annál nagyobb biztonságban érezheti a pénzét, igaz, ez esetben az elérhető hozam is alacsonyabb. A befektetések összetételén menet közben is lehet változtatni. Az Aegon Magyarországi Általános Biztosító Rt.-nél például azt javasolják, hogy a biztosítás lejárata előtt egy-másfél évvel az ügyfél térjen át biztonságosabb, magasabb kötvényhányadot tartalmazó portfólióra, nehogy a lejáratkor esetleg érvényesülő rövid távú hatások kedvezőtlenül befolyásolják a hozamot. Bármikor van lehetőség rendkívüli befizetésre, illetve a biztosítási díj növelésére. Ugyanakkor a biztosítás tartama alatt is hozzá lehet férni a megtakarításhoz.

Mivel a unit-linked biztosítások díját az ügyfelek különböző értékpapíralapokba (hazai és külföldi pénzpiaci, részvény- és kötvényalapokba) fektethetik, kézenfekvőnek tűnik, hogy e konstrukció elsősorban a befektetési alapoktól csábít el ügyfeleket. A unit-linked alapok esetében azonban - a befektetésekkel szemben - nem korlátozza törvényi előírás, mennyit vásárolhatnak az egyes értékpapírfajtákból. További különbség, hogy míg a befektetési alapok jellemzően egyszeri, nagyobb összegeket képesek befogadni, a biztosításokban rendszeresen érkező kisebb megtakarítások is parkolhatnak. Éves, 1 százalék körüli alapkezelési díjuk csak feleannyi, mint a befektetési alapoké, miközben 20 százalékos - idő előtti szerződésbontás esetén kevesebb - adókedvezmény jár utánuk.

A kombinált biztosítások alternatívájának tekinthetők a biztosítási védelem mellett lejáratkor garantált összegű kifizetést ígérő úgynevezett vegyes biztosítások, valamint a különféle bankbetétek és az állampapírok is. Míg a befektetéssel kombinált életbiztosítások a tőzsde erősödésekor szoktak előtérbe kerülni, a részvénypiac gyengélkedésekor a vegyes biztosítások felé húznak az ügyfelek. Az Allianz kuncsaftjai viszont még a nagy részvényárfolyam-nyereségek idején is óvatosak, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy az új unit-linked termékeknél az ügyfeleknek felajánlott hat értékpapíralapból a befizetett díjak fele az árfolyamgarantált állampapíralapban koncentrálódik.

HVG
A unit-linked termékek minden vásárlóját óvatosságra intheti, hogy elemzők szerint a jövőben aligha ismétlődik meg az elmúlt egy-másfél év 60-70 százalékos részvénydrágulása, sőt a trend akár meg is fordulhat. A hazai részvénypiac ugyanis kiugróan jól teljesített, lekörözve az azonos kategóriájú úgynevezett másodvonalbeli börzéket, mint például a csehet, a szlovákot, a lengyelt, s az íratlan szabályok szerint a befektetői hangulat megváltozása esetén annál nagyobb a visszaesés, minél nagyobb volt a korábbi növekedés. Sokan máris a befektetési klíma kedvezőtlenebbre fordulásának a jelét látják abban, hogy október közepén két nap alatt több mint 8 százalékot zuhant a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX, s azóta hol nő, hol csökken, de összességében nem tudta megközelíteni az október 13-ai "fekete csütörtök" előtti szintet. Ha pedig az év végéig nem sikerül a regenerálódás, akkor a befektetők éves stratégiájuk meghatározásakor az ideinél kisebb súlyt adnak a magyar papíroknak. Amúgy is visszafogottságra késztetheti őket, hogy jövő tavasszal országgyűlési választások lesznek, ráadásul az állami költségvetés óriáshiányának finanszírozása is aggályosnak tűnik. E rizikók miatt emelkednek október közepétől a hazai állampapírhozamok, aminek láttán a Magyar Nemzeti Bank is jobbnak látta megszakítani az év eleje óta tartó kamatcsökkentést. Mi több, elemzők már a kamatemelést sem zárják ki. Márpedig a minimális kockázatú állampapírok és bankbetétek magasabb hozamai, illetve kamatai, valamint a csökkenő részvényárfolyamok hatására visszaeshet a unit-linked termékek iránti kereslet, még ha szakemberek nem számítanak is akkora zuhanásra, mint amekkora a 2000-es volt.

CSABAI KÁROLY

Trend

Melegen ajánlják

Nagyobb összegű hitelek felvételekor (főképpen a lakás- és a szabad felhasználású jelzáloghiteleknél) a pénzintézetek...

Shane Tusup oroszlánjelmezben énekelt Backstreet Boyst a TV2 maszkos versenyében

Shane Tusup oroszlánjelmezben énekelt Backstreet Boyst a TV2 maszkos versenyében

Raktárban hevernek az értékes gyűjtemények, nem haladnak a múzeumépítések

Raktárban hevernek az értékes gyűjtemények, nem haladnak a múzeumépítések

Kijött a werkvideó a Star Wars új sorozata, a Mandalorian látványvilágáról

Kijött a werkvideó a Star Wars új sorozata, a Mandalorian látványvilágáról

Koronavírus: az IMF egyre jobban aggódik, Kína már készül a válaszlépésekre

Koronavírus: az IMF egyre jobban aggódik, Kína már készül a válaszlépésekre

Videó a gyárból: így készül a Samsung spéci összecsukható telefonja

Videó a gyárból: így készül a Samsung spéci összecsukható telefonja

Azonnali műtéttel kezelték a Scorpions énekesét

Azonnali műtéttel kezelték a Scorpions énekesét