Támadások kereszttüzébe került a 2012-es londoni olimpia: a rendezés költsége az eredetileg tervezettnek a négyszeresére ugrott, és több létesítmény kivitelezésével is gondok támadtak.

HVG
A pekingi játékok utolsó napján, augusztus 24-én, ingyenes koncert keretében adja át az olimpiai zászlót és a lángot a kínai főváros polgármestere a 2012-es olimpia házigazdája, London nemrég megválasztott első emberének, Boris Johnsonnak. A britek London több pontján - a Trafalgar Square-en, a Canary Wharf üzleti negyedben és az épp aznap tartandó Notting Hill-i utcai fesztiválon -, valamint 13 vidéki városban óriás kivetítőkön, egyenes adásban követhetik nyomon az eseményt. Az oly sok kritikát kapott - graffitinek, dadaista krikszkraksznak minősített -, a brit lobogó piros, fehér és kék színeiből a 2012-es számot formázó olimpiai logóval ellátott zászlók pedig folyamatosan emlékeztethetik a briteket a négy év múlva esedékes seregszemlére: ezt láthatják az önkormányzatok, az állami hivatalok épületein és a versenyek leendő helyszínein is.

A brit rendezőknek egyelőre nem sok okuk van az ünneplésre. Azóta, hogy 2005-ben - óriási versenyben, Párizst megelőzve - London sokak meglepetésére elnyerte a nyári olimpiai játékok megrendezésének jogát, a bajok egyre sokasodnak. A legszembetűnőbb a költségek elszabadulása. A 2005-ös pályázatban a rendezés 1,5 milliárd fontra becsült kiadásán túl a játékokkal közvetlenül kapcsolatos infrastruktúrára, a 80 ezer férőhelyes olimpiai stadionra, az uszodakomplexumra, a kerékpárospályára, a gyeplabdastadionra, négy, egyenként 8-12 ezer férőhelyes, több sportverseny helyszínéül szolgáló arénára, valamint a 17 ezer sportoló elhelyezésére alkalmas olimpiai falura összesen 2,4 milliárd fontot kívántak költeni.

Időközben a büdzsé 9,3 milliárd fontra duzzadt, ami a bírálók szerint az oktatásra szánt állami pénzt is jóval meghaladja. Pedig nem kizárt, hogy a végső számla még ennél is nagyobb lesz: az események infrastruktúrájáért felelős testület, az Olympic Delivery Authority (ODA) korábbi elnöke, Jack Lemley a 20 milliárd fontot sem tartja elképzelhetetlennek. A költségek elszabadulását azért is furcsállják, mert számos sportesemény már ma is meglévő helyszínen lesz: a foci a nemrég átadott Wembleyben, a tenisz Wimbledonban, az íjászat a Lord's krikettpályán, a torna- és kosárlabdaversenyek pedig az építése idején szintén vitatott Millennium Dome csarnokban.

Alighogy elfoglalta hivatalát a májusban polgármesterré választott konzervatív Johnson, megbízta David Ross multimilliomos üzletembert, hogy nézze át a költségeket. Az Európa legnagyobb mobiltelefon-üzletláncát birtokló Carphone Warehouse alapítója azonnal beolvasott az ODA-nak, amelynek munkáját koncepciótlannak, pazarlónak, a létesítmények utóhasznosítására vonatkozó tervét pedig megalapozatlannak tartja. A szervezőbizottság elnöke, Sebastian Coe, aki 1980-ban és 1984-ben 1500 méteres síkfutásban olimpiai aranyat nyert, és 2000-ben élethossziglani főrendi címet kapott, kikérte magának a ledorongolást, mondván: Johnson közvetlenül is közölhetné velük a kifogásait.

A legnagyobb gondnak a nyitó- és záróünnepségnek, valamint az atlétikai versenyeknek helyet adó olimpiai stadion építése ígérkezik. A minden idők legnagyobb londoni sportberuházásának számító stadiont a főváros elmaradott keleti városrészében, 246 hektáron húzzák fel, a munkálatok alig egy hónapja kezdődtek meg. Csak az ipari terület megtisztítása 364 millió fontba kerül, és ehhez jön még maga a stadion felépítése. Az eredeti pályázatban 280 millió fontot állítottak be erre, a legutóbbi, decemberi hivatalos becslés legkevesebb 496 millióról szól, ám Ross szerint az összeg eléri az 525 milliót is. Az üzletember azzal érvel, hogy időközben felmentek az építőanyagárak, különösen a legfontosabb alkotóelem, az acél drágult.

Bajok vannak az olimpiai faluval is, amelyet szintén Kelet-Londonba terveznek. A kivitelezés még meg sem kezdődött, máris veszélybe került az egymillárd fontos beruházás finanszírozása. A fővállalkozó ausztrál Lend Lease cég közölte, hogy az ingatlanpiaci hitelválság miatt képtelen a szükséges, 450 millió fontos hitel előteremtésére, s mivel a bankok vonakodnak beszállni a projektbe, a brit kormánytól vár segítséget. Úgy tűnik, nem is hiába. Az ODA elnöke, John Armitt megpendítette: az előre nem látott kiadások fedezetére létrehozott 2,7 milliárd fontos alapból megpróbálnak forrást kiszorítani.

Az állam amúgy is egyre nagyobb szerepet vállal az olimpiaberuházásban. Kezdetben a költségvetés 55 százalékát osztották rá, mára 63 százalékra nőtt a része, ráadásul jóval nagyobb összegből. A képet némiképp árnyalja az utóhasznosítás terve: az olimpiai faluból 3600 alacsony bérű önkormányzati lakást hoznak létre. Ez jól is jön, hiszen a környéken élnek London legszegényebbjei, és általában ide érkeznek a szigetországba bevándorló külföldiek.

Az utóhasznosítással kapcsolatban hangoztatta kétségeit a brit számvevőszék is. Ők is a grandiózus olimpiai stadionba kötöttek bele, azt ugyanis - figyelmeztetnek az athéni példára - nehéz lesz később fenntartani. Hasonló kritika érte a 303 millió fontos beruházással készülő, két 50 és egy 25 méteres medencéből álló uszodakomplexumot is, jóllehet London eddig nem büszkélkedhetett ilyen létesítménnyel. Az pedig a nyüzsgéstől a zöldbe menekülni próbáló londoniak idegeit borzolja jó előre, hogy az olimpia idején kedvenc parkjaiktól is el lesznek zárva: a Hyde Parkban, a Regent's Parkban és a Greenwich Parkban is különféle sporteseményeket rendeznek. Az sem vigasztalja őket, hogy London csúcstartó: az egyedüli város, ahol - 1908 és 1948 után - harmadszor tartanak nyári olimpiát.

TÁLAS ANDREA

Trend

A döntőbe jutottak

Chicagóban már nemcsak azért szurkolnak, hogy Barack Obama legyen az amerikai elnök, mert a politikus ott kezdte...

Van egy ember, aki kettévágja a könyveket, és jó oka van rá

Van egy ember, aki kettévágja a könyveket, és jó oka van rá

Meglepetés: a teljes Half-Life szériát ingyenessé tette a fejlesztője

Meglepetés: a teljes Half-Life szériát ingyenessé tette a fejlesztője

Enyhítették a Buda-Cash egyes volt vezetőinek ítéletét

Enyhítették a Buda-Cash egyes volt vezetőinek ítéletét

Transparency International: az EU második legkorruptabb állama lett Magyarország

Transparency International: az EU második legkorruptabb állama lett Magyarország

Van olyan papír, amit nem kérhet az igazoltató rendőr a sofőrtől

Van olyan papír, amit nem kérhet az igazoltató rendőr a sofőrtől

Így még sohasem látta Az ember tragédiáját

Így még sohasem látta Az ember tragédiáját