Az athéninál ötven fővel kevesebb versenyző, jóval szerényebb érmes remények - ez jellemzi a pekingi olimpiára utazó magyar csapatot. A leépülés nemcsak a csapatlétszámban, hanem az élsport teljesítményében is nyomon követhető.

HVG
Harmadával kevesebb az igazolt sportoló, különösen aggasztó az igazolt versenyzők számának csökkenése az utánpótlás versenyzők korcsoportjaiban. A sportlétesítmények állaga leromlott, több mint 60 százalékuk közepes, vagy annál rosszabb műszaki állapotú - a Sportegyesületek Országos Szövetsége beszámolójából idézett mondatok jól illusztrálják a magyar élsportban uralkodó hangulatot. A leépülés még az olimpiai versenyszámokban hagyományosan erős kluboknál is látványos. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) adatai szerint az utóbbi három olimpián az összes magyar olimpiai pontszám több mint felét hat egyesület - a Budapesti Honvéd SE, a Budapesti Spartacus SC, a Csepel SC, az MTK, a Vasas SC és az UTE - szerezte. Ha viszont már csak az athéni játékokon elért eredményeket nézzük, kiderül, hogy az UTE pont nélkül maradt, a Csepel SC pedig csupán kettőt ért el. (Az olimpián az első hat helyezésért jár pont, Athénban a magyar versenyzők 144 pontot szereztek, amivel a nemzetek versenyében Magyarország a 14. lett.)

Hasonlóan szűk sávban mozog a magyar olimpiai csapat, ha a sportágak eredményességét vizsgáljuk (lásd Győzelmi technikák című írásunkat az 57. oldalon). Az, hogy mennyire volt gazdag az éremszüret, az utolsó három nyári olimpián alapvetően három sportág - a kajak-kenu, a vívás és az úszás - sikerén múlt. Tavalyi világbajnokságukon viszont csak a kajak-kenusok és a vívók tudták megtartani eredményességüket, az úszók helyére az öttusázók léptek, rajtuk kívül pedig a cselgáncsozók szerepeltek kiemelkedően. Olimpiai pontszámokra váltva a vb-eredményeket még kirívóbb a választék szűkössége: a pontok 52 százalékát a kajak-kenusok és a vívók szerezték.

A sportvezetők a vészharangot már a nyolc arany-, hat ezüst- és három bronzérmet hozó athéni olimpia előtt is megkongatták, most - legalábbis az idézett mutatók alapján - mégis megalapozottabbnak tűnik az aggodalom. Már csak a csapatlétszám miatt is: a július 5-ei állapot szerint - amikor is a MOB közgyűlése elfogadta az olimpiai csapat összetételét - 168 magyar sportoló vehet részt a pekingi olimpián az athéni 219-cel szemben. Ez a szám néhány atlétával és úszóval nőhet, nekik még lehetőségük van a szintidők teljesítésére. Eleve 14 fős csökkenést jelent, hogy az athéni negyedik helyezett férfi kézilabdázóknak nem sikerült kvalifikálniuk magukat, de a visszaesés ezt leszámítva is látványos. Ez minden bizonnyal meglátszik majd az eredményeken is: a MOB-elnök Schmitt Pál által várt hat-hat arany-, ezüst- és bronzéremről sportberkekben azt tartják, hogy ilyen eredmény csak nagy szerencsével jöhet össze.

Amennyire élesek voltak a kvalifikációs versenyek, annyira zajos számháborút vívott az olimpiai felkészülés finanszírozásáról a MOB és az állami sportvezetés. A tisztjükből fakadóan több pénzt kérő MOB-vezetők szerint a kvalifikációs versenyekre való felkészülést, néhányszor pedig még az azokra történő elutazást is gátolta a szűk olimpiai büdzsé, s azt is nehezményezték, hogy az előirányzott pénzt sokszor késve kapták meg. "A versenytársaink most csinálják azt, amit mi az ötvenes években: kiemelten támogatják a sportot. Nálunk viszont jó esetben is csak szinten tartásról beszélhetünk, amiből fejleszteni nem lehet" - mondja Molnár Zoltán, a MOB igazgatója.

A pénzügyekből vezeti le a MOB az utóbbi olimpiák mérhető eredményességét. Adatai szerint az első hat helyezettnek járó olimpiai pontokból négy éve, Athénban 23 százalékkal, éremből pedig 24 százalékkal kevesebbet szereztek a magyar versenyzők, mint az 1992-es barcelonai olimpián. Miután a részvételi jog megszerzéséért folyó kvalifikációs versenyek is az olimpia részének tekinthetők, a csapatlétszám csökkenése is a gyengébb eredményesség jele. A sportért is felelős önkormányzati tárca viszont azzal érvel, hogy a 2004-es 1,67 milliárd forintos olimpiai felkészülési támogatáshoz képest másfélszeres a növekedés: az idén 2,53 milliárd forintot utaltak át erre a célra, sőt akadt olyan sportág, amelyiknél a növekedés kétszeres.

A vita az olimpia idejére nyilván abbamarad, a későbbiekre pedig némi enyhülést ígér, hogy Gyenesei István önkormányzati miniszter - akinek lánya, Leila a 2006-os torinói téli olimpián sífutásban indult, Pekingben pedig öttusázóként lett az olimpiai csapat tagja - megígérte: "mindent elkövet" annak érdekében, hogy a 2009-es költségvetésben is ugyanakkora összeg szerepeljen a sport támogatására, mint az idei, olimpiai évben. A sportkórházzal kapcsolatban a tárca szintén tett gesztust az intézmény ellehetetlenülése miatt többször is reklamáló MOB-nak: július elején közleményben jelentette be, hogy augusztus 31-e után is megmaradhat a központi szubvenció. Az új szerződés életbeléptetéséhez viszont feltételül szabta, hogy a kórháznak el kell számolnia az idén átutalt 156,55 millió forint felhasználásáról.

A pekingi részvételre 430 millió forint jut, amit még a MOB is elégnek mond, hozzátéve azonban, hogy a késedelmes kifizetés miatt egyes tételeit magának kellett előfinanszíroznia. Peking a drágább utazáson túl azért is többe kerül Athénnál, mert a versenyzőknek alkalmazkodniuk kell a hatórás időeltolódáshoz, illetve az éghajlathoz. Aki teheti, nem az olimpiai faluban, hanem a kínaihoz hasonló égövön és időzónában akklimatizálódik. Az olimpiai faluban a szálláshelyek Molnár szerint egyébként a korábbiakhoz képest magas színvonalúak. A légkondicionált, hat-hat sportolónak szállást adó lakásokba a MOB hűtőgépet és televíziót bérel. Az akkreditált sportolók és kísérőik számára az ellátás ingyenes, a falutól távol lévő helyszínen versenyző kajak-kenusokat pedig - ahogyan korábban is - szállodában helyezi el a MOB. Az akkreditált sportvezetőkön kívül - akik az olimpiai faluban lakhatnak, és beleférnek a 430 millió forintos keretbe - egyesületi és egyéb sportvezetőket, valamint a szponzorait a MOB a saját költségén utaztatja Pekingbe.

Az athéni doppingesetek után különösen kínos lenne a magyar sportvezetőknek, ha Pekingben is tiltott szerekkel élne, vagy ilyen gyanúba keveredne akár egyetlen magyar versenyző is. Annál is inkább, mivel Jacques Rogge NOB-elnök levélben tájékoztatta a nemzeti olimpiai bizottságokat, hogy azok a sportolók, akik július 1-je után doppingvétséget követnek el, a 2012-es londoni olimpián sem indulhatnak. A MOB - állítása szerint - a legszigorúbb doppingellenes szabályzattal próbálja elejét venni az újabb botránynak. Ennek alapján - ha lesz ilyen eset - a tiltott szerekkel élő versenyzőt nem a nemzetközi szokásoknak megfelelő két évre, hanem örökre eltiltják, a sportági tevékenységen túl az olimpiai mozgalomból is száműzik őt és a közreműködőket.

A magyar olimpiai kerettagokat az idén legalább négyszer ellenőrizték, közülük hatvan-hetvenen még a kiutazás előtt 48 órával is számíthatnak a doppingvizsgálatra. Az érintett versenyzőket a MOB orvosi bizottsága jelöli ki, várhatóan elsősorban a doppinggal fertőzöttebb sportágak képviselői közül. Kötelező volt a kerettagoknak a sportkórházi szűrővizsgálaton való részvétel, a laboreredmények esetleges változásaiból ugyanis szintén következtetni lehet teljesítményfokozók használatára. Ezeken túl minden sportoló aláírt egy "tisztasági" nyilatkozatot, amelyet meg kellett erősítenie a versenyző edzőjének, sportorvosának, a sportágvezetőnek, a szövetségi elnöknek és a szövetségi kapitánynak is.

KELEMEN ZOLTÁN

Ez a feladat váltotta ki a legnagyobb visszhangot a gimnáziumi felvételin - ön tudja a megfejtést?

Ez a feladat váltotta ki a legnagyobb visszhangot a gimnáziumi felvételin - ön tudja a megfejtést?

Radar360: Az MNB kétszer fizetett, egyszer sem válaszolt

Radar360: Az MNB kétszer fizetett, egyszer sem válaszolt

Hableány-baleset: kiengedték a letartóztatásból az ukrán hajóskapitányt

Hableány-baleset: kiengedték a letartóztatásból az ukrán hajóskapitányt

Schobert Norbi: A házasságokat a nők teszik tönkre, mert nem fogynak le szülés után

Schobert Norbi: A házasságokat a nők teszik tönkre, mert nem fogynak le szülés után

Sok városban már nem tudnak több pénzt elkérni az albérletekért

Sok városban már nem tudnak több pénzt elkérni az albérletekért

Rájöttek a tudósok, hogy a határidő nem csak szorít, de még hízlal is

Rájöttek a tudósok, hogy a határidő nem csak szorít, de még hízlal is