szerző:
HVG

Válságintézkedésekre készülnek az utaztatók: takarékossággal, kínálatuk szűkítésével próbálják átvészelni a szűk esztendőt.

Költségeiket és kapacitásaikat visszafogva, termékszerkezetüket átalakítva készülnek a gazdasági válsággal terhelt nyári szezonra az utazási irodák. A forgalom növekedésében még a legerősebbek sem bíznak, az áhított cél a tavalyi szint elérése. „Október végén átgondoltuk a terveinket, és jelentősen visszavettünk a 2009-es kapacitásokból” – jellemezte a már az ősszel megcsappant reményeket a HVG-nek Csákány Csaba, a Magyar TUI vezetője. A folytatás sem volt örömtelibb, a téli forgalomnak az előző évit mélyen alulmúló szintjéről számolt be például a Kartago Tours cégvezetője, Füri Mihályné. A csődök, az önkéntes rolólehúzások mellett többen közvetítésre szűkítették tevékenységüket, felhagyva a nagyobb tőkét igénylő utazásszervezéssel. Utóbbi legkockázatosabb területe a charterjáratok szervezése, amiből például a Quaestor Utazási Iroda ki is szállt. Az ilyen utaztatásra vállalkozók most egymásba kapaszkodnak, közösen bérlik a gépeket. Bár a kínálat csökken, Füri Mihályné szerint félő, hogy még így is meghaladja a keresletet. „Több utat is a kisebb kockázatot jelentő menetrend szerinti járatokkal repülünk, a chartereknél pedig rugalmas szerződések megkötésére törekszünk” – ecseteli az azonos érdekeltségi körbe tartozó Best Reisen és Medina Tours taktikáját Zám Tibor cégvezető.

Új célterületek megjelenése nem várható, az irodák inkább kevesebb, de biztosabbnak látszó területre koncentrálnak. A Magyar TUI például törölte kínálatából Máltát vagy a Costa del Solt, viszont nagyobb hangsúlyt fektet autós ajánlataira. Bár pénzszűke idején megnő az érdeklődés a belföldi lehetőségek iránt, a helyzet itt sem rózsás; a piacot uraló IBUSZ az első fél évben még ezen a területen is visszaesést vár.

A baj nem jár egyedül. Kurucz János, a Vista alapító-tulajdonosa az utazásra szánt idő megkurtítására számít, ezért még változatosabbá teszik városlátogatási csomagjaikat. A jó ár-érték arányt képviselő klubszállodákat jelölte meg egyik kulcsterméküknek Békefi Veronika, a magyarországi Neckermann vezetője, a forint gyengülése miatt az all inclusive foglalások számának növekedését prognosztizálja a Magyar TUI.

„A laposabb pénztárcájúak nyilván a nagyon olcsó utakat keresik majd, vagy lemorzsolódnak. De a magyarok többsége korábban sem utazott sehová, akinek viszont eddig volt 300-400 ezer forintja egy útra, az eztán is utazik” – vélekedik Zám Tibor. A polarizálódás jegyében a Medina Tours a „fapados” piacot célozza meg, míg a testvériroda Best Reisen négy-öt csillagos szállodákat kínál. A fizetőképes felsőbb réteget szeretné elérni Blue Collection nevű exkluzív ajánlatával a Magyar TUI és a Sentido szállodalánc bevezetésével a Neckermann. A keresletnek a középkategória helyett a drága, exkluzív szálláshelyek, illetve a nagyon olcsó apartmanok irányába történő elmozdulását észleli a belföldi piacon is az IBUSZ.

Abban minden szakember egyetért, hogy az idei utazási döntésekben a korábbiaknál is fontosabb szerepe lesz az árnak. Nem is terveznek jelentősebb áremelést az irodák – hacsak a forint gyengülése ki nem kényszeríti. Nincs mindenki olyan szerencsés helyzetben, mint a Magyar TUI, mely 250 forint/euró árfolyammal kalkulált katalógusáraihoz már tavaly nyáron lekötötte a szükséges devizát.

Az akciózásokhoz is kevesebb muníciót biztosít a gyenge forint. Az IBUSZ turisztikai igazgatója, Komora Zoltán abban bízik, hogy ennek és a csökkentett kínálatnak köszönhetően az idén nem lesznek „esztelen akciózások”. A Kartago Tours vezetője viszont tart tőle, hogy az alákínálási verseny még a tavalyinál is elkeseredettebb lesz, mert a forgalom visszaesése, az utazásukat előre betervezni nem tudók arányának növekedése rákényszerítheti az irodákat. A nyereségesség megőrzése érdekében többen már tavaly hozzáláttak költségeik lefaragásához. Az IBUSZ például a gyengébben teljesítő hálózati egységek közül hármat bezárt, korszerűsítette informatikai rendszerét, s ha a visszaesés még a vártnál is nagyobb lesz, szóba kerülhet egyes egységek összevonása vagy a marketingkeret csökkentése.

Az internetes utazásszervezés gyors, rugalmas, költségkímélő megoldást jelent az utazóknak. Az olcsó repülőjegyet, szállást kínáló foglalási rendszerek, online közvetítők használatától csak a rajtuk keresztül történő foglalás fogyasztóvédelmi hiányosságai vehetik el a kedvet. Bizonytalan gazdasági helyzetben ugyanis az utasok szemében különösen fontossá válik a megbízhatóság, ez pedig a nagy, tőkeerős irodák kezére játszik – a Neckermann-nál például több az előfoglalás, mint tavaly ilyenkor. Jó ajánlólevél a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségéhez való tartozás is, bár már a szervezet sem teljesen intakt, hiszen tagja volt az utasait júliusban cserbenhagyó Horvát Utazási Iroda is, melynek vagyoni biztosítékából csak 87 százalékos kártérítésre futotta.

NAGY ÉVA

Tűzoltók hozták le a bajba jutott kirándulót Kazárnál

Tűzoltók hozták le a bajba jutott kirándulót Kazárnál

Az egyik legjelentősebb magyar emberi jogi folyóirat nem szemlézi többé az Alkotmánybíróság döntéseit, mert az „a hatalom szolgálatába szegődött”

Az egyik legjelentősebb magyar emberi jogi folyóirat nem szemlézi többé az Alkotmánybíróság döntéseit, mert az „a hatalom szolgálatába szegődött”

"Limitált, mint a Feleségem" - posztolta Schobert Norbi a méregdrága Mercedes sportkocsiról

"Limitált, mint a Feleségem" - posztolta Schobert Norbi a méregdrága Mercedes sportkocsiról

Mégsem Trump golfklubjában lesz a G7-csúcs

Mégsem Trump golfklubjában lesz a G7-csúcs

Halálos motorbaleset Nyíregyházán

Halálos motorbaleset Nyíregyházán

Donald Tuskot jelöli az Európai Néppárt élére a lengyel Polgári Platform párt

Donald Tuskot jelöli az Európai Néppárt élére a lengyel Polgári Platform párt