szerző:
HVG

A repülőszerencsétlenségek vizsgálatai nem maradnak következmények nélkül.

A repülőszerencsétlenségek vizsgálatai nem maradnak következmények nélkül. Néhány példa Háy György Légibalesetek pilótaszemmel című könyvéből: az esetek, a hátterük és a javaslatok.

1972: A British European Airways gépe Londonban a felszállás után lezuhant. 118-an meghaltak.

? A kapitány szívbeteg volt, és közvetlenül a baleset előtt szívrohamot kapott. Alighanem az utolsó pillanatig igyekezett eltitkolni állapotát, viszont sorozatosan követett el hibákat: a fékszárny behúzása helyett például az orrsegédszárny-mozgató kart tolta előre.

! Terheléses EKG-teszttel ki kell bővíteni a pilóták orvosi alkalmassági vizsgálatát; a képzési programba fel kell venni a felkészülést a pilótatárs rosszullétére; nem szabad egymás mellé építeni és hasonló módon kialakítani olyan karokat, amelyek felcserélése veszélyes; az orrsegédszárny vezérlőrendszerét biztonságosabbá kell tenni; hangrögzítő berendezéssel kell felszerelni a pilótafülkét.

1978: Az amerikai San Diego repülőtere közelében összeütközött, majd sűrűn lakott területre zuhant a Pacific Southwest gépe és egy kis Cessna. 144-en meghaltak.

? A Boeing pilótái jelezték, hogy „látás szerint” kerülik ki a Cessnát és közelítik meg a repülőteret. Az ütközés előtti pillanatokban azonban a gépek „kettős holt zónába” kerültek, egyik pilóta sem láthatta a másik gépet.

! Tisztázni kell, mi a repülésirányító teendője, ha „látás szerint” repülő gépek összeütközésének veszélyét észleli.

1985: A JAL japán légitársaság gépe röviddel tokiói felszállása után kormányozhatatlanná vált, és hegyoldalnak ütközött. 520-an meghaltak.

? Karbantartás közben nem figyeltek föl egy repedésre, emiatt 7 ezer méteren kirobbant a gépből a túlnyomásos levegő, szétszakadt a farokrész, lerepült a függőleges vezérsík.

! Az összes Boeing–747-es óriásgépen megerősítették, illetve könnyebben karbantarthatóvá tették a kritikus részeket.

1993: Varsóban a Lufthansa gépe a leszállópályán jóval túlfutva egy földhányásnak ütközött és kigyulladt. Egy pilóta és egy utas meghalt, sokan súlyosan megsérültek.

? A gép váratlanul hátszélbe került, túl gyorsan érkezett a nedves kifutópályára. Egy biztonsági beállítás miatt a sugárfékeket túl későn lehetett bekapcsolni, és akkor sem teljes erővel.

! A vizsgálat elmarasztalta a pilótákat is, amiért nem startoltak át (azaz nem emelkedtek újra föl), az Airbus gyártóját pedig a sugárfék blokkolásáért és teljesítményének korlátozásáért.

1994: Az Aeroflot gépe Szibériában éjszaka, jó időjárási viszonyok között váratlanul zuhanni kezdett és földbe csapódott. 75-en meghaltak.

? A kapitány 15 éves fia átvehette a kormányt. Az első mozdulatra az automatika kikapcsolt, mert úgy értelmezte, hogy a pilóta másfelé akarja kormányozni a gépet. A pilótafülkét megtöltő jókedvű társaság túl későn vette észre a zuhanásba fordult körözést.

! Fontos, hogy feltűnő jelzés figyelmeztessen a robotpilóta leállására. Vissza kell szorítani a „családias lazaságot” a pilótafülkében.

1996: Néhány perccel a dominikai felszállás után a tengerbe csapódott a Birgenair török légitársaság gépe. 189-en meghaltak.

? A gép húsz napig vesztegelt a repülőtéren. A leálláskor nem zárták le a sebességmérők csővezetékeihez vezető apró nyílásokat, indulás előtt pedig nem ellenőrizték őket. Az egyiket közben egy kis bogárfészek eldugaszolta. A sebességmérő ezért téves adatokat jelzett, így a robotpilóta mind meredekebb emelkedésbe kormányozta a valójában vészesen lelassuló gépet. A pilóták nem tudtak eligazodni az ellentétes vészjelzések között.

! A pilóták gyakorolják behatóbban a sebességmérő hibájának gyors felismerését; a Boeing szerelje fel a kérdéses gépeit a sebességmérő hibájára figyelmeztető rendszerrel.

Kampányt zárt Tarlós: "Itt Budapest öt éve a tét, nem egy tétova ember vágyálmai"

Kampányt zárt Tarlós: "Itt Budapest öt éve a tét, nem egy tétova ember vágyálmai"

Ha lejárt a személyije, ma és holnap kaphat újat

Ha lejárt a személyije, ma és holnap kaphat újat

Szombathelyen is az ellenzéki jelölt vezet

Szombathelyen is az ellenzéki jelölt vezet

A Fidesz és az ellenzék jelöltje is szavazott már Pécsen

A Fidesz és az ellenzék jelöltje is szavazott már Pécsen

Gyurcsány: nem érdemes a részvételi adatból jósolni

Gyurcsány: nem érdemes a részvételi adatból jósolni

A fővárosi kerületi részeredmények egyben - vannak meglepetések

A fővárosi kerületi részeredmények egyben - vannak meglepetések