Európában, többnyire az Alpokban forgatják az indiai filmek egy részét. A rendezők Svájcot kedvelik a legjobban, de Ausztria is ki akarja hasítani a maga szeletét az üzletből, mivel a filmezés indiai turistákat csábít az országba.

Nemzetfilm - német nyelvterületen ezt a műfaji megjelölést használják az olyan filmalkotásokra, amelyek az adott ország jellegzetes táján játszódnak hazai szereplőkkel, esetleg nemzeti hagyományokra építve, nemzeti zenével, forgatókönyvvel. Amikor az amerikaiak után megjelentek az olasz "mutációk", spagettiwesternnek nevezték el őket, az indiai filmipar évi 800-900 alkotását pedig "currys nemzetfilmként" emlegetik.

Az utóbbiak technikája is egyre modernebb, de koreográfiájuk, eseményszövésük vagy ötven esztendeje változatlan: többnyire szerelmes filmek, a föld fölött járó szereplőkkel. A néző rögtön tudja, ki a jó és ki a rossz figura: az előbbi népviseletet hord, gyönyörű és szegény, de ha gazdag, akkor jószívű és nagyon vallásos; a rossz viszont nyugati ruhában jár, korszerű műszaki berendezésekkel kérkedik, túlfestett és talán még az italt sem veti meg. Az álomszép, selyemszáris leány előbb-utóbb elnyeri jutalmát, a szép szál férfiút, akinek karjába hullik a film végére. Addig azonban három-négy óra is eltelik, miközben a valószínűtlenül romantikus jelenetek komikus és akciódús elemekkel vegyülnek, a helyszínek pedig olyan tempóban váltakoznak, hogy a néző eleve lemond valóságigényéről.

Szex nem lehet a filmekben, az erotikát a villogó tekintetek, duzzadó ajkak, szári mögé rejtett sziluettek, illetve a filmek mintegy ötödét kitevő tánc- és zenebetétek sugallják. Ez utóbbiak ugyanolyan eklektikusak, mint maguk a jelenetek: hol nemzetiek, hol kozmopoliták. Az indiaiak, akik rajonganak a moziért, és állítólag előbb mondanak le az evésről, mint a filmekről, a búfelejtést, a valóság égi mását szeretik a celluloidban. Ez pedig elképzelhetetlen a dalos-táncos betétek nélkül. Bollywood, ahogyan az indiai filmgyártás Mumbaiban (régi nevén Bombay) működő, legalább egymillió embert foglalkoztató központját nevezik, kazettákon, cd-ken és videoklipeken már a filmek bemutatója előtt piacra dobja a bennük szereplő dalokat, tudván, hogy ha ezek népszerűvé válnak, a film sikere sem marad el.

A nyugati kultúra számára nehezen emészthető, de így is egymilliárd fős közönségnek (benne a külföldön élő indiaiak zárt közösségével) készülő filmeknek van még egy szigorú szabályuk: a táncos-dalos jeleneteket hegyekben kell forgatni, valahol az ég és a föld között, az istenekhez közelítve, a természetet, a zöld mezőt és a hófödte csúcsokat dicsőítve. A dalbetétek ideális helyszíne sokáig Kasmír volt, a nyolcvanas években ott kirobbant fegyveres konfliktus következtében azonban ez a vidék veszélyessé vált, így újat kellett keresni. Állítólag valaki emlékezett rá, hogy 1964-ben a híres indiai rendező-producer-színész, Radzs Kapur Svájcban forgatott részeket Sangam című filmjéhez, aztán egy másik híresség, Jas Csopra húsz évvel később újra felfedezte magának a romantika, a poézis, az örömérzet tökéletes táját, mindenekelőtt a berni Oberlandot. Azóta egymás után érkeznek Svájcba az indiai rendezők. Sakti Samanta például már a 65. alpesi moziján van túl, és Bollywoodnak lassan egyetlen olyan, sztárok sorát felvonultató szerelmes filmje sincs, amelyben legalább percekre fel ne bukkanna Svájc.

A produkciók imádják Svájcot, annak ellenére, hogy drága ország és a repülés is költséges. Az időjárás ugyanis sokkal kiegyensúlyozottabb, mint a monszunos Indiában, nagyszerű az infrastruktúra, egy egész iparág épült ki a stábok kiszolgálására: több svájci állt már rá arra, hogy a forgatási engedély beszerzésétől az indiai szakácsig mindenről gondoskodjon. A filmek átlagosan 2-3 millió dolláros - tehát a hollywoodiakénak a töredékét kitevő - költségeinek 80 százalékát a színészek gázsija adja, és a svájci forgatással ebből a pénzből is le tudnak faragni. Az indiai sztárokat ugyanis könnyű elkápráztatni az "egzotikus" utazással, ráadásul ide egyedül érkeznek, míg otthon a családtagokat is etetni-itatni kell a forgatás alatt. Emellett itt hatékonyabban és gyorsabban is dolgoznak a színészek, mert csak egyetlen feladatuk van, miközben otthon előfordul, hogy egyszerre húsz filmben is szerepet vállalnak. Az pedig már a vendéglátóknak jön jól, hogy a forgatócsoportok a síszezon előtti és utáni időszakot, a tavaszt és az őszt kedvelik, amikor zöld mezőt, de hósipkás csúcsokat is találnak, és még azt sem bánják, hogy olykor egy-egy Milka-tehén is bebaktat a képbe.

"Egyszerűen hihetetlen - idézi a Cash zürichi gazdasági lap Svájc mumbai konzulját -, tényleg minden indiai ismeri a Matterhornt, az SBB-t (a svájci vasúttársaság) és a Genfi-tavat." A mérhetetlen indiai sztárkultuszhoz az is hozzátartozik, hogy a rajongók, akik állítólag több tucatszor is megnéznek egy filmet, a helyszínt is megjegyzik és kötelességszerűen megcsodálják. A tehetősebbek fel is kerekednek és elutaznak az alpesi országba, hogy a színészek lába nyomában járjanak. Márpedig évente átlagosan 50 indiai filmet forgatnak a svájci tájakon, így a hindu filmipar alpesi vonzalmának egyik mellékhatásaként mind több indiai turista fedezi fel az országot. Tavaly már 200 ezren jártak ott, kétszer annyian, mint öt évvel korábban. Az ázsiai, csendes-óceáni térség idegenforgalmának fellendítésén dolgozó nemzetközi szövetség, a Pacific Asian Tourism Association szerint ma körülbelül 25 millió indiai engedheti meg magának a külföldi utazást, s az is köztudott, hogy az indiai vendég szívesen költ. Minél népszerűbbek tehát a filmkulisszák, annál inkább virágzik a turizmusipar.

Csakhogy tavaly - a várakozásokkal ellentétben - 2 százalékkal kevesebb indiai vendég érkezett Svájcba, mint egy évvel korábban. Ennek pedig - úgy sejtik - az egyre veszélyesebb vetélytárs, Ausztria az oka. Az osztrákok tudatosan igyekeznek magukhoz csábítani az indiai filmeseket. Alpokkal ők is szolgálhatnak, méghozzá jóval olcsóbban, mint a svájciak, ráadásul közel vannak a müncheni és a bécsi stúdiók is. Az idegenforgalmi hivatal kezdeményezésére naponta jár repülő Bécs és Újdelhi között, míg a Swiss svájci légitársaság tavaly ősszel leállította közvetlen járatait az indiai fővárosba. Ráadásul miközben a svájciaknál a régiók külön-külön igyekeznek megszerezni maguknak az indiai üzletet, Ausztriában, Cine Tirol néven, külön céget szerveztek a hegyi világ filmes értékesítésére. A tiroli tartományi kormányzat és az osztrák idegenforgalmi hivatal által létesített vállalkozás archívumot hozott létre, ahol több száz fotó segítségével lehet kiválasztani az ideális forgatási helyszínt. Igényelhetnek nyári vagy téli forgatást, várakat és kastélyokat, hegyi kunyhókat és parasztudvarokat éppúgy, mint városi környezetet. Egy tiroli ezermester még egy különleges kötélpálya-felvonót is épített, ahonnan valószínűtlen szépségű felvételeket készíthetnek az operatőrök.

A Tirolban forgatott immár évi 20 indiai játékfilm kezdi meghozni gyümölcsét: tavaly 60 ezer indiai vendégéjszakát regisztráltak az osztrák tartományban, 21 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ahhoz azonban, hogy az ausztriai helyszínek önmagukért is népszerűek legyenek, sokat kell még tenni. Az indiai rendezők ugyanis egyelőre csak akkor igazán elégedettek, ha a tiroli környezet úgy néz ki, mintha svájci lenne.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS

Készüljön, nem lesz tévéadás – és csak akkor jön vissza, ha kézzel újrahangolja a tévéjét

Készüljön, nem lesz tévéadás – és csak akkor jön vissza, ha kézzel újrahangolja a tévéjét

Csak péntekenként repül már az Air China Budapestre

Csak péntekenként repül már az Air China Budapestre

A koronavírus miatt korábban vége lett a velencei karneválnak

A koronavírus miatt korábban vége lett a velencei karneválnak

Nagy viharral érkezik éjjel a hidegfront

Nagy viharral érkezik éjjel a hidegfront

Maszkban tartott tömegesküvőt 220 pár a Fülöp-szigeteken - videó

Maszkban tartott tömegesküvőt 220 pár a Fülöp-szigeteken - videó

Ki lehet-e rúgni valakit próbaidő alatt, ha munkahelyi baleset miatt nem dolgozik?

Ki lehet-e rúgni valakit próbaidő alatt, ha munkahelyi baleset miatt nem dolgozik?