Nemigen volt még példa arra, hogy a jobboldali-konzervatív lapokat, többek között a híres-hírhedt bulvárlapot, a Bild Zeitungot megjelentető Springer és a liberális-baloldali hírmagazin, a Der Spiegel annyira egyetértsenek, mint most, amikor közös közleményben jelentették be: elegük volt, nem támogatják a helyesírási reformot. A két nagy kiadó együttes fellépése valóságos szenzációszámba ment.

Németországban számos reform borzolja manapság a kedélyeket, az egészségügy átalakítása keretében az orvosi rendelőkben negyedévente fizetendő tíz-eurós "belépődíjtól" kezdve a munkanélküli-ellátás és a szociális segély összevonásáig. Érthető lenne, ha az egyebek között az olvasóik érdekeit is szem előtt tartó médianagyságok ezek valamelyike ellen emelnék fel a szavukat. Ám a Springer és a Spiegel össztüze a helyesírási reformra irányult. Mathias Döpfner, a Springer igazgatósági elnöke és Stefan Aust, a Spiegel főszerkesztője együtt úgy döntöttek, hogy lapjaik visszatérnek a német nyelv régi, 1998. augusztus elseje előtt érvényes helyesírási szabályaihoz.

Németországban a helyesírás 1871, az egységes birodalom létrejötte óta politikai kérdés. Az első egységes szabályzat ugyan 1876-ban megbukott Bismarck kancellár vétóján, második nekifutásra, 1901-ben azonban megszületett a nagyrészt a korábbi porosz szabályokat követő új rend. Az egységes előírásokat és az egyes szavak helyes leírását tartalmazó Duden-kézikönyvet azóta rendszeresen frissítették, s bár voltak közben elvetélt reformkísérletek - például 1954-ben a főnevek nagybetűs írásának eltörlésére -, ezek kudarcba fulladtak. Mígnem 1980-ban létrejött az a négyoldalú - az NSZK, az NDK, Ausztria és Svájc képviselőiből álló - bizottság, amelynek feladata lett a német helyesírás korszerűsítésére szolgáló javaslatok kidolgozása. Igaz, mire 1992-ben elkészültek, már csak háromoldalú volt az egyeztetés, de végül is ennek alapján születhetett meg 1996 júliusában a német nyelvű országok közös megállapodása az új helyesírási szabályzatról (HVG, 1996. július 20.). Amelyet Németországban a tartományi kultuszminiszterek konferenciájának döntése értelmében 1998. augusztus elsejétől kötelező érvénnyel kellett bevezetni az iskolai oktatásban és az állami hivatalokban.

A nyári uborkaszezon közepén most felrobbantott bomba tehát meglehetősen nagy késleltetéssel lépett működésbe, pontosan nyolc éve lehet ugyanis tudni - és helyeselni vagy elvetni - az új szabályokat. Amelyek azért nem annyira ördöngösek: amint arra Doris Ahnen rajna-pfalzi oktatási miniszter, a kultuszminiszter-konferencia soros elnöke a kirobbant vita elején felhívta a figyelmet, a változások maximum a szavak két százalékát érintik, s ezen belül is 95 százalék a jellegzetes német betűhöz, az sz-nek ejtendő ß-hez kötődik, amely az új regula szerint rövid magánhangzók után ss-nek írandó. Vagyis a csók nem Kuß, hanem Kuss, a hordó nem Faß, hanem Fass, hosszú magánhangzók után (a német írásmód ezt persze nem jelöli, csak a kiejtésből tudható) viszont marad a hagyományos forma, a láb tehát továbbra is Fuß, az üdvözlet pedig Gruß.

Kétségtelen, az összetett szavak írásának szabályozása produkált néhány szószörnyeteget. A Schiff (hajó) és Fahrt (utazás) szavak összetételéből származó Schifffahrt (hajózás) három mássalhangzója például elég bizarr látvány - de legalább nem csonkítja az eredeti szavakat. Mint ahogy eredeti formában kell írni a gestern (tegnap) és Abend (este) szavak összekapcsolásából álló időmegjelölést, ami eddig valamilyen furcsa oknál fogva már kisbetűs volt.

Leginkább az egybeírás-különírás, illetve a központozás új szabályait érhetik jogos kifogások. Az "egyedülálló" jelentésű eddigi "alleinstehend" az új rendszerben "allein stehend"-nek írandó, ami nem csupán azt jelenti, hogy valaki magányosan morzsolja napjait, hanem azt is, hogy egyedül álldogál. A mondatközi vesszők elhagyása - ezek szabályait ötvenről kilencre csökkentették - pedig a német nyelvben alkalmat adhat "A királynőt megölni nem kell..." típusú többértelműségre.

Ám akik tiltakozni akartak a nyelv egyértelműségének veszélyeztetése miatt, ezt már korábban is megtehették. A tekintélyes Frankfurter Allgemeine Zeitung például szűk másfél éves próbálkozás után úgy látta, a változások nem helyesek, s mivel a kultuszminiszteri döntés amúgy sem kötelez semmire egy magánkiadót, 2000-ben visszaállt a régi helyesírásra. Esetében ez még bele is illett az összképbe: a konzervatív FAZ, amely saját nevét és vezércikkeinek címeit még mindig gót betűkkel szedi, afféle magányos harcosként ellenáll az újnak, amit a többi lap viszont szorgosan alkalmaz.

Hogy zokszó nélkül, azt persze túlzás lenne állítani. A Spiegel például többször is ostorozta az új szabályokat - különösen, hogy olyan nagy irodalmi nevekre is hivatkozhatott ennek során, mint a Nobel-díjas Günter Grass vagy az ismert és tekintélyes kritikus, Marcel Reich-Ranicki -, ám ez mit sem változtatott azon, hogy az iskolákban hat éve már az új helyesírást tanítják, a tankönyveket e szerint nyomják, és közeledik 2005 augusztusa, az átmenetinek deklarált korszak vége. Amikortól aztán mindenütt kötelező lesz a megváltozott szabályok alkalmazása - amint ezt a tartományi kultuszminiszterek legutóbb júniusban újra megerősítették. Ezt követte most a kiadók lázadása, a kérdés átpolitizálása, majd a teljes zűrzavar. Átpolitizálás annyiban, hogy mindenki kötelességének érezte állást foglalni, Jürgen Rüttgers, a kereszténydemokrata unió (CDU) alelnöke - aki jövőre Észak-Rajna-Vesztfáliában szeretné megtörni a szociáldemokraták (SPD) több évtizedes uralmát - egyenesen kijelentette: választási kampánytémává fogja tenni a helyesírás kérdését. Harsányan támogatta őt Christian Wulff alsó-szászországi miniszterelnök (ugyancsak CDU), s velük szemben keményen védte a mundér és a reform becsületét Doris Ahnen soros kultuszminiszteri elnök, aki viszont SPD-s. Miután pedig Gerhard Schröder kancellár (SPD) is kiállt a reform mellett, akár valamiféle baloldal-jobboldal vagy kormány-ellenzék kötélhúzásnak is lehetne tekinteni az ügyet.

Kétségkívül van ilyen olvasata is a dolognak, ugyanakkor nem árt arra emlékeztetni, hogy a 16 tartományi kultuszminiszter között egyaránt van szociáldemokrata és konzervatív, döntésüket mégis egyhangúan hozták meg. Amit csak újabb egyhangú döntéssel - esetleg a 16 tartományi kormányfő ennél is valószínűtlenebb egyetértésével - lehetne megváltoztatni. Közjogilag tehát - mivelhogy Ausztria és Svájc sietett kijelenteni: eszük ágában sincs visszatáncolni - kevés sikerrel kecsegtet a kiadók lázadása. Arról nem is beszélve, mekkora felelősséget vettek a nyakukba azzal, hogy visszaállásuk után kétféle helyesírás lesz forgalomban Németországban. Már önmagában a sajtóban is. Mert bármilyen nagyok is a lázadók, azért nem mindenki tér vissza a régi helyesírásra: a berlini napilapok (Tagesspiegel, Berliner Zeitung, taz) például nem, de kitart az új mellett a Spiegel legnagyobb konkurense, a Focus, és marad a Stern magazin is. Arról nem is beszélve, hogy hat éve minden iskolában az új rendszert tanítják, s akárhány tanárt vagy diákot megkérdeztek, ők mind azt mondták, az új szabályok egyszerűbbek, s nagyon nem örülnének, ha most vissza kellene állniuk a régiekre. Akkor meg mire volt jó az egész akció? Talán arra, amit Doris Ahnen, valamint Fritz von Bernuth, a tankönyvkiadó ügyvezetője vetettek a Bild vasárnapi kiadása, a Bild am Sonntag főszerkesztője szemére egy televíziós vitában: hogy a Bild címlapján jó időre legyenek újabb szalagcímek a fedetlen keblű hölgyek fotói mellett.

WEYER BÉLA / BERLIN