A német-orosz együttműködésnek, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnök és Gerhard Schröder német kancellár barátságának...

A német-orosz együttműködésnek, illetve Vlagyimir Putyin orosz elnök és Gerhard Schröder német kancellár barátságának újabb jeleként tálalta az orosz sajtó, hogy a Schröder házaspár örökbe fogadott egy szentpétervári árvaházban élő kislányt. A hároméves Viktóriáról viszont gyakorlatilag semmit sem tudni, csak annyit árultak el a Kremlhez közeli források, hogy Schröder jó előre értesítette szándékáról Putyin elnököt, aki üdvözölte a döntést. Az örökbefogadás során - legalábbis az orosz források szerint - nem kivételeztek a magas rangú házaspárral, és a kancellárfeleség, Doris Schröder-Köpf maga is jelen volt az eljárást engedélyező szentpétervári bírósági meghallgatáson, amelyhez hasonlót évente mintegy tizenötezerszer tartanak Oroszországban. A jelenleg itt élő körülbelül 700 ezer 16 éven aluli árva közül ugyanis minden esztendőben ennyien kerülnek nevelőszülőkhöz. Az örökbefogadottak több mint fele külföldön, többségük Észak-Amerikában lel új otthonra (HVG, 2004. július 3.).

A Schröder család örökbefogadási ügye jótékonyan ellensúlyozza azt a néhány nappal korábbi hírt, miszerint a Hamburgi Egyetem mégsem adományoz díszdoktori címet a szeptemberben Németországba látogató orosz államfőnek. A hivatalos indoklás szerint a díjátadás azért marad el, mert a neves egyetemnek nincs ideje felkészülni a ceremóniára. Az igazság viszont az, hogy az intézmény vezetése meghátrált azon professzorok és diákok előtt, akik közölték, botrányt csapnak a ceremónia során. A tiltakozók szerint Putyin - elsősorban Csecsenföldön - nem tartja tiszteletben az emberi jogokat, felszámolja az oroszországi sajtószabadságot, ezért nem érdemli meg a kitüntetést.

NÉMETH ANDRÁS / MOSZKVA

Monitor

Isteni színjáték

A brit és a kenyai hatóságok is vizsgálatot indítottak egy londoni központtal működő egyház ellen, amelynek vezetője azt állítja, hogy terméketlen házaspárokat juttat gyermekáldáshoz - imával. A gyanú szerint a csodás esetek hátterében egyszerű gyermekkereskedelem áll.

Gödöllőn nyitott éttermet a McDonald’s

Gödöllőn nyitott éttermet a McDonald’s

Demcsák Zsuzsa férje megtalálta helyét Magyarországon

Demcsák Zsuzsa férje megtalálta helyét Magyarországon

Indonézia és Magyarország ötszázmillió dolláros közös befektetési alapot hoz létre

Indonézia és Magyarország ötszázmillió dolláros közös befektetési alapot hoz létre

Mennyibe kerül a hercegi család 24 órás őrzése Kanadában?

Mennyibe kerül a hercegi család 24 órás őrzése Kanadában?

Trumpnak úgy kellett a tűzszünet Kínával, mint egy falat kenyér

Trumpnak úgy kellett a tűzszünet Kínával, mint egy falat kenyér

Így működik a Microsoft összehajtható androidos telefonja – videó

Így működik a Microsoft összehajtható androidos telefonja – videó