Tetszett a cikk?

Az athéni olimpián minden eddiginél több volt az olyan sportoló,aki - állampolgárságot váltva - nem eredeti hazája színeiben indult. A váltást ma már ritkán indokolják politikai megfontolások, inkább a pénz vagy a jobb felkészülési és versenyzési feltételek motiválják.

Az athéni nyári játékokon a férfi háromezer méteres akadályfutás után a dobogó mindhárom fokán kenyai sportoló állt, ami egyáltalán nem volt váratlan. A versenyszámot 1968 óta minden olimpián az afrikai ország atlétái nyerték, kivéve az 1976-os montrealit és az 1980-as moszkvait, e kettőt ugyanis Kenya bojkottálta. Fölényükre jellemző, hogy az 1984 óta megtartott hat játékon az akadályfutásban kiosztott összesen 18 arany-, ezüst- és bronzmedálból 13 az övék lett. Könnyen megtörhetett volna viszont a dominanciájuk, ha Athénban ott van a tavalyi világbajnok, a katari Szaif Szaid Sahin, az ő indulását azonban a kenyai olimpiai bizottság megvétózta. Megtehette, Sahint ugyanis tavaly nyárig Stephen Cheronónak hívták, és kenyai színekben futott, márpedig az olimpiai charta értelmében egy nemzetközi versenyen való részvételt követően csak hároméves kihagyás után lehet indulni olimpián egy másik nemzet színeiben, kivéve, ha mindkét nemzeti olimpiai bizottság jóváhagyja az azonnali váltást. Kenya "óvatosságát" igazolja, hogy az amúgy csaknem két éve veretlen Sahin a múlt pénteken a Golden League atlétikai versenysorozat brüsszeli állomásán világcsúccsal nyerte az akadályfutást.

Az országváltás korántsem újdonság az olimpiák történetében, hiszen már az 1904-es St. Louis-i játékokra érkező görögök villámigazolással szereztek olyan sportolókat, akik egészen Hellászig vezették vissza családi gyökereiket (nem történt ez másképp most sem, az Athénban felsült görög baseballcsapat 13 tagja sebtiben honosított amerikai volt). Az első igazi vihart egy dél-afrikai futónő, Zola Budd kavarta, aki 1984-ben napok alatt lett brit állampolgár, mivel az apartheid rendszert sújtó bojkott miatt nem indulhatott volna a Los Angeles-i olimpián, Nagy-Britannia viszont aranyesélyt látott a tehetséges tinédzserben. Nemcsak hogy ez nem vált azonban valóra, de a háromezer méteres táv során összeakadt a lába Mary Deckerrel; az amerikaiak kedvence összetörve siratta szertefoszlott aranyálmát, Buddot pedig a házigazdák haragja elől visszamenekítették Nagy-Britanniába.

Az állampolgárság-cserebere a sport globálissá válásával és a keleti blokk szétesésével indult be igazán, és a mozgás iránya a fejlődő országokból a fejlettekbe, illetve a szovjet utódállamokból szinte mindenhova mutat. Vannak - mint az Athénban kétszeres aranyérmes kajakos Janics Natasa, akinek magyar színekben való indulását idén májusban hagyta jóvá a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) -, akik sportolói fejlődésük érdekében váltanak országot. Mások a gyökereikhez akarnak visszatérni: így tett például az Albániában született, görög származású súlyemelő, Pirrosz Dimasz, aki Athénban negyedik aranyérmét szerette volna megszerezni 1991-ben választott új hazája színeiben. A világszerte legismertebb "átigazoló" viszont a 44 éves Merlene Ottey, aki a női vágtaszámokban Jamaicának nyerte számolatlanul az érmeket, mígnem a fiatal hazai riválisok nyomása elől Szlovéniáig futott - ahol 1998 óta él, és 2002-ben kapta meg az állampolgárságot -, és bár a mostani olimpián nem jutott döntőbe, állítólag a 2006-os Európa-bajnokságig még aktív marad.

Akadnak, akik azért emigrálnak, mert saját hazájukban kevés esélyük van arra, hogy kijussanak az olimpiára. A kaliforniai Sacramentóban született Malachi Davis például amerikaiként csak a 26. legjobb időre volt képes a 400 méteres síkfutásban, így jól jött neki, hogy anyja Londonban született, és villámgyorsan megkaphatta a brit állampolgárságot, majd a júliusi brit atlétikai válogatóversenyen a jogot is megszerezte az athéni indulásra. Igaz, a szigetország sajtója egy ideig elcsámcsogott azon, hogy Davis a válogató idején járt először Nagy-Britanniában, és egy álnok újságírói érdeklődésre nem tudta megnevezni a brit miniszterelnököt, illetve megtalálni a térképen Walest. Külön fejezetet érdemelnek a kínai asztaliteniszezők, akik odahaza olyan erős konkurenciával szembesülnek, hogy a világ minden tájára - nemcsak Ázsiába, Európába is - szétspriccelnek. Athénban is tíz ország mezében próbálkoztak, igaz, Pekingben éberen ügyelnek arra, hogy a sportágban élvezett hegemóniájukat ne veszítsék el, és az első vonal versenyzői ne válthassanak állampolgárságot.

Mind nagyobb szerepet játszik a pénz az olimpikonok átigazolásában, ez rendszerint elősegíti a hároméves szabály lerövidítését is. Törökország például 1988-ban egymillió dollárt fizetett Bulgáriának, hogy az ottani török kisebbséghez tartozó, az európai és világversenyeken taroló "minidaru", Naim Szulejmanov immár Naim Süleymanoglouként Szöulban, majd Barcelonában és Atlantában is súlyemelő aranyat szerezhessen számára. Sydneyben Horvátország egyetlen aranyérmét az 1992-ben és 1996-ban még bolgárként ezüstig, illetve bronzig jutott Nyikolaj Pecsalov gyűjtötte be, akinek "kikiáltási ára" százezer dollár volt.

Ugyancsak a 2000-es játékokra készülve, 1999-ben "vett" egymillió dollárért nyolc bolgár súlyemelőt Katar. A sportolók azonnal állampolgárságot kaptak, és közülük a Szaid Szaif Aszad nevet fölvett Angel Popov a nehézsúlyban a bronzéremig vitte. A 2006-os ázsiai játékokra házigazdaként minél több érmet remélve készülő - és a sport terén hatalmas szomszédjával, Szaúd-Arábiával rivalizáló - Katar állítólag Cherono és egy másik kenyai futó honosításáért is atlétikai stadiont ígért Kenyának, míg a két sportoló élete végéig havi ezerdolláros fizetést kap a győzelmekért kilátásba helyezett busás pénzdíjakon felül.

Kenya és más szegényebb országok viszont éppen Katar példája nyomán attól tartanak, hogy a gazdag, ámde sporttehetségekben szűkölködő országok magukhoz csábítják sportolóikat. Rosszallóan szólt e gyakorlatról Jacques Rogge, a NOB belga elnöke is, ám sokat nem tehet, a hároméves várakozás előírásán kívül semmi nem akadályozza az országváltást. Serkenti viszont, hogy az államok többsége az olimpiai sikert presztízskérdésként kezeli, noha az olimpiai charta hangsúlyozza, hogy a játékok egyének, legfeljebb csapatok, de nem országok versengését jelentik, a NOB pedig nem tekinti hivatalosnak - bár vezeti - az országok éremlistáját.

NAGY GÁBOR

Benjámin Netanjahu is karanténba került

Benjámin Netanjahu is karanténba került

Az űrhajósok vizelete nagyon jól jöhet a holdbázis felépítéséhez

Az űrhajósok vizelete nagyon jól jöhet a holdbázis felépítéséhez

Százával költöztetik a betegeket a túlzsúfolt francia kórházakból

Százával költöztetik a betegeket a túlzsúfolt francia kórházakból