Tetszett a cikk?

Legutóbb Svájc utasította vissza a 61 éves legendás sakkozó, Bobby Fischer állampolgársági kérelmét, de egyelőre más országok sem sietnek megakadályozni, hogy a Tokióban fogva tartott férfit szankciósértésért kiadják az Egyesült Államoknak.

Szó sem lehet arról, hogy egy amerikai állampolgár politikai menedékjogot kapjon Svájcban - ezzel az érvvel utasította vissza a berni belügyminisztérium az elmúlt héten Bobby Fischer állampolgársági kérelmét. Korábban Németország kosarazta ki, ahol pedig a belügyminisztert, Otto Schilyt megajándékozták tiszteletbeli sakknagymester-titulussal, de hasonlóan járt még Szerbiával is, jóllehet politikai kálváriája éppen egy - az akkor még létező - Jugoszláviában rendezett versennyel kezdődött.

Közismert, hogy Bobby Fischer életében összesen egyszer nyert világbajnokságot: 1972-ben, amikor Reykjavíkban Borisz Szpasszkijnak vette el a játékkedvét. Azután húsz évig nem volt hajlandó újra a világ(bajnokság)ot jelentő kockás tábla mellé ülni, és 1992-ben is csak akkori szerelme, a sakkcsodagyerekből 18 éves lánnyá serdült magyar Rajcsányi Zita volt képes rávenni, hogy adjon még egy esélyt az időközben moszkvaiból párizsi lakossá vált Szpasszkijnak. A döntést persze az is segítette, hogy a montenegrói játékot szponzoráló szerb üzletember - állítólag ismert fegyverkereskedő - ötmillió dollárt kínált fel a győztesnek. A szellemi csata azonban politikai küzdelemmé vált, a játékot ugyanis az után rendezték, hogy az Egyesült Államok az etnikai tisztogatások ellen tiltakozva embargót rendelt el a háborúzó Jugoszláviával szemben. Belgrád propagandisztikus kirakatrendezvénynek szánta a sakkpárbajt, Washington pedig drasztikus eszközökkel próbálta jó belátásra bírni Fischert: az embargó megsértéséért tízévi börtönt és 250 ezer dolláros pénzbüntetést helyezett kilátásba.

Éppen fordított volt az ábra, mint húsz évvel korábban, amikor - a hidegháború légkörében - az amerikai politikusok gyakoroltak nyomást a sakkozóra, hogy mérje össze erejét a szovjetekkel és bizonyítsa a szabad világ felsőbbrendűségét. A küzdelemtől vonakodó Fischert maga Nixon elnök biztatta, hogy hazafias kötelességből álljon ki Szpasszkij ellen, majd a legendás külügyminiszter, Henry Kissinger szólította fel, hogy - miként utóbb a politikus megírta - "húzza el a fenekét Izlandra".

A látszólag remek állapotban lévő, korábbi szakadtságával szakítva Montenegróban elegáns öltönyben kiálló Fischer egy sajtóértekezleten felolvasta az amerikai kormány fenyegető levelét, és az írást acsarkodó szavak kíséretében, a kamerák kereszttüzében, leköpte. A mindennapi ráció felől közelítve egyértelműen "másként gondolkodó" amerikai a versenysorozatot persze megnyerte, a milliókat pedig zsebre vágta. De a szerelemnek egy év alatt vége szakadt, az eladdig is nyughatatlan sakkzseni pedig megkezdte bolyongását a világban. Egy ideig Jugoszláviában élt, Magyarországon is eltöltött valamennyi időt, és itt baráti viszonyba került például a Polgár lányokkal, Zsuzsával és Judittal is. Sajtópletykák szerint e kapcsolatnak elhatalmasodó antiszemitizmusa vetett véget - állítólag azért telepedett le Japánban, mert ott nincsenek zsidók. De sokszor megfordult Németországban, Svájcban, és lakott a Fülöp-szigeteken is. Különleges agya különleges sakkórát eszelt ki meg egy sajátos sakkjátékot, a randomot, amelynek lényege, hogy saját bábuit kedve szerint állítja fel a nyitáshoz a játékos. Barátnőben sohasem volt hiánya, állítólag huszonéves élettársa és pici gyermeke él Manilában.

Bolyongása közben Bobby Fischer Amerika-ellenessége mit sem csitult, gyűlölködő szavaira - terjesztésükhöz egy manilai rádióállomás kínált neki mikrofont - azonban a tengerentúlról nemigen hederítettek rá. A legyintgetésnek, a homlokhoz emelt mutatóujjal kifejezett lenézésnek 2001. szeptember 11-ét követően szakadt vége, amikor Fischer az éterbe üvöltve csodálatos hírnek nevezte a New York elleni terrortámadást. Majd pár hónappal később Reykjavíkból, egykori sikereinek színhelyéről felszólította az izlandi kormányt, hogy zárassa be az ottani amerikai haditámaszpontot.

A rajongói által ma is a világ legnagyobb sakkfenoménjének tartott, immár 61 éves Fischer, amióta él, önmaga elől menekül. Számtalanszor nem állt ki hatalmas pénzbevétellel is kecsegtető mérkőzésekre, ha pedig mégis, nem ellenfélnek, hanem ellenségnek tekintette partnerét, akit meg akart alázni. Szellemi maszturbációnak becsmérelte a sakkjátékot, önnön mindmáig izzó szenvedélyét. Tomboló antiszemitizmusa saját zsidó származásának megtagadásával, zaklatott, magányos gyermekkorával hozható összefüggésbe, akárcsak zavaros Hitler-imádata. Fogyó számú barátai, sakkjátékának rajongói mindmáig mentegetni próbálják Fischer magatartását, még azon az áron is, hogy "kivégzi" telefonkönyvéből a róla nyilatkozni merőket.

Bobby Fischert azzal az ürüggyel tartóztatták le két hónappal ezelőtt a tokiói repülőtéren, hogy érvénytelennek minősítették az útlevelét. A sakkozó pokoli erővel próbálta kiszabadítani magát fogva tartói kezéből; képtelenségnek találta, hogy kétségbe vonják okmánya érvényességét, hiszen azt 1997-ben cserélték ki a berni amerikai konzulátuson, és a lejárata 2007. Csakhogy tavaly év végén Manilában az amerikai hatóságok bejelentették, hogy mivel Fischer ellen 1992-ben amerikai elfogatóparancsot adtak ki, útlevele az amerikai törvények szerint érvényét vesztette. Fischer közölte, hogy ez esetben lemond amerikai állampolgárságáról, és feleségül veszi a japán sakkszövetség - rajongójából barátnőjévé előléptetett - alelnökét, Vatajo Mijokót, és ezzel japánná válik. A húzás sakkozóhoz méltó, de a hatóságok elutasították, mondván, érvényes útlevél híján házasodni sem lehet Japánban. Fischer fordult fűhöz-fához, fizikus apja után igyekezett magát németté nyilváníttatni (a BBC két munkatársa állítja, hogy vér szerinti apja a magyar származású Paul Nemenyi volt), sikertelenül. Fischer egyelőre időt nyert, a japán illetékesek ugyanis elfogadták érvelését, így amíg másodfokon nincs döntés kiadatási ügyében, a szigetországban maradhat.

A nemzetközi sajtó egy része úgy tálalja az ügyet, hogy az amerikai üldözőknek 12 évi nyomozás után sikerült a hazaáruló Fischer nyomára bukkanni, holott, ha valóban el akarták volna kapni, már rég megtehették volna. Hiszen például nyilvános honlapot működtetett, amelyen mobiltelefonjának számát is megadta. Arról nem is szólva, hogy több olyan országban élt hosszabb-rövidebb ideig, amelynek kiadatási megállapodása van az Egyesült Államokkal.

Valószínű tehát, hogy az őt kergetők összevonták ugyan a szemöldöküket, de a józan ész birodalmán túllépett zsenit nem igazán akarták hazatoloncolni. Akik elfogásában stréberkedtek, azok inkább a japánok voltak. Fischerrel nagyjából egy időben érkezett Japánba egy amerikai dezertőr, bizonyos Charles Jenkins, aki 1965-ben átszökött Észak-Koreába, s az ottani rezsim szolgálatába állt. De feleségül vett egy japán nőt, akit annak idején koreai kémek hurcoltak el országából, időközben azonban már hazatért. A házaspár ma mérhetetlenül népszerű Japánban, ezért a tokiói kormány azt szeretné, ha alkut köthetne Washingtonnal: Jenkins maradjon, Fischer meg menjen.

FÖLDVÁRI ZSUZSA

Már 424 métert haladt előre a Hold távoli oldalán a Jáde Nyúl-2

Már 424 métert haladt előre a Hold távoli oldalán a Jáde Nyúl-2

Megható videót készítettek a közutasok az orvosoknak, ápolóknak

Megható videót készítettek a közutasok az orvosoknak, ápolóknak

Nyilvános a térkép arról, hol hány igazolt koronavírus-fertőzött van

Nyilvános a térkép arról, hol hány igazolt koronavírus-fertőzött van