Új fővárosa lesz Mianmarnak, az egykori Burmának. A múlt héten nem kis meglepetést okozott, hogy bejelentették: a kormányzati apparátust az ország belsejébe telepítik át. Hasonló döntésre számos példa volt már az elmúlt évtizedekben.

Állami alkalmazottak ezrei kezdték meg a költözködést Mianmarban, az egykori Burmában, miután hivatalosan is bejelentették: az Andamán-tenger partján fekvő Yangonból (Rangun) az onnan mintegy 400 kilométerre északra, az ország közepén lévő erdős hegyvidékre, Pyinmanába helyezik át a fővárost. A döntést azzal indokolták, hogy - mint azt Kyaw Hsan tájékoztatási miniszter hangoztatta - "központi elhelyezkedése bárhonnan könnyen megközelíthetővé teszi a várost", a kétkedők azonban egészen más okokat sejtenek a lépés mögött. Feltételezések szerint részben stratégiai megfontolások, részben a keményvonalas katonai kormányzat üldözési mániája vezethetett oda, hogy 57 évvel a mintegy 50 millió lakosú ország függetlenné válása után elhagyják a több mint 150 esztendeje fővárosul szolgáló Yangont. A tábornokok attól tartanak ugyanis, hogy az Egyesült Államok inváziót indít Mianmar ellen, és Pyinmanát sokkal védhetőbbnek tartják, mint a tenger felől nyitott Yangont - hangoztatják az elemzések, amelyek azt sem mulasztják el megjegyezni, hogy az új fővárosból könnyebb ellenőrizni az ország határai mentén lévő, függetlenségi törekvéseikkel a hatalomnak sok kellemetlenséget okozó Karen, Shan és Chin szövetségi államokat.

Akadnak olyanok is, akik arra gyanakodnak, hogy nem annyira racionális megfontolásokból, mint inkább a jövendőmondók tanácsaira döntött a kormányzat a váltás mellett. "Burmában mindenki hallgat a jósokra" - mondta a BBC internetes hírportáljának Joseph Silverstein, az amerikai Rutgers Egyetem oktatója, a térség szakértője. A királyok palotákat, egész városokat építettek intelmeikre, és 1970-ben az ő tanácsukra változtatta egyik napról a másikra jobb oldalira az addig bal oldali közlekedést az 1962-ben hatalomra jutott diktátor, Ne Win tábornok is, aki állítólag már akkor fontolgatta, hogy a kínai térrendezési filozófia, a fengsuj alapján új fővárost kellene építeni.

A frissen kijelölt főváros új kormányzati központja a BBC információi szerint mintegy 10 négyzetkilométeres, rajta egyebek közt az ország vezetőinek szánt villákkal, diplomáciai negyeddel, parlamenti épülettel, egy reptérrel és egy golfpályával. Az AFP francia hírügynökség jelentése sokkal nagyobb, 65 kilométer átmérőjű építési területről szólt. A munkák egyes hírek szerint egy éve kezdődtek el Pyinmanában, ám építőanyag-hiány miatt máig a terveknek csak mintegy 70 százalékát sikerült megvalósítani. Egyelőre kilenc minisztérium helyezi át székhelyét az új fővárosba, a diplomáciai képviseletek többsége viszont alighanem Yangonban marad, és összekötő irodákon keresztül tartja majd a kapcsolatot a mianmari kormányszervekkel.

Várhatóan hasonló lesz tehát a helyzet ahhoz, amilyen Kazahsztánban alakult ki az után, hogy Nurszultan Nazarbajev elnök 1997. december 10-ével a déli - a kirgiz és a kínai határ közelében lévő - Almatiból északra helyezte át a kormányzat központját. A helyszín egy kisváros, Akmola - a hatvanas években Celinográd - lett, amely a kazahul "fővárost" jelentő Asztana nevet kapta. Elemzők szerint a váltásban komoly szerepet játszott, hogy az erősen Moszkva-barát politikát folytató államfő olyan térségben akarta tudni adminisztrációját, ahol nagyszámú orosz kisebbség él, márpedig Asztana környéke, ahol a brezsnyevi korszakban a legaktívabban zajlott a szűzföldek meghódítása, ilyen vidék. A kormányzatot azonban egyelőre csak a Kazahsztánnal a legszorosabb szövetségben lévő országok nagykövetségei követték, és Almatiban maradtak a nagy bankok, kereskedelmi vállalatok is. Vagyis Asztana - a mesterségesen kialakított fővárosokra jellemző módon - nem vált gazdasági és pénzügyi centrummá is.

E megállapítás még Washingtonra is igaz, noha ott éppen az utóbbi évtizedekben kezdtek látványosan fölzárkózni az egyéb funkciók a több mint kétszáz éve odatelepedett amerikai csúcshivatalok mellett. A főváros keresése 1787-ben kezdődött, és végül az USA két "alapító atyja", Alexander Hamilton és a későbbi elnök, Thomas Jefferson választotta ki a Potomac folyó partján a helyszínt, Pierre L'Enfant építészt pedig maga George Washington kérte fel arra, hogy tervezze meg a később az első amerikai elnökről elnevezett város magját, ahova 1800-ban költözött New Yorkból, illetve Philadelphiából a kormányzat.

Szintén meglehetősen régen, a 20. század elején építették fel Ausztrália fővárosát, Canberrát. 1908-ban választották ki a helyszínt, ahol 1927-ben adták át a parlament épületét. A 20. század második fele elég sok fővárosváltást hozott. Brazíliában például Juscelino Kubitschek elnök 1957-ben vágott bele annak a már 1823-ban megfogalmazott tervnek a megvalósításába, hogy az államigazgatás centrumát a tengerparti Rio de Janeiróból az ország biztonságosabb belsejébe helyezzék át. Bár az építkezés akkor még tartott, hivatalosan 1960. április 21-én avatták fővárossá Brasíliát. Nigériában is az ország szinte mértani középpontjába helyezték át a fővárost a tengerparti Lagosból. Az 1975-ben meghozott döntést 1991-re sikerült végrehajtani, az akkori államfő, Ibrahim Babangida tábornok az év december 12-én költöztette át hivatalosan a kormányzati apparátust Abujába. Pakisztánban a gazdasági fejlődés kiegyenlítésének célját hangoztatták, amikor 1958-ban elvették a főváros státusát a déli kikötőtől, Karacsitól, és ideiglenesen átadták az északon fekvő Ravalpindinek, amelynek közelében 1960-ban kezdték el építeni Iszlámábádot, ahova a nyolcvanas években költözött át a teljes központi államigazgatás.

A legtöbb fővárosa alighanem Elefántcsontpartnak volt az elmúlt évszázadban: 1893-tól Grad-Bassam, 1900-tól Bingerville, 1933-tól Abidjan volt az afrikai ország központja, 1983-tól pedig formálisan Yamoussoukro. A francia gyarmati uralom alól 1960-ban felszabadult állam első elnöke, Felix Houphouet-Boigny indította el a grandiózus tervet, amelynek célja az volt, hogy akkor alig 20 ezer lelkes szülővárosát Elefántcsontpart központjává tegye. Az elképzelés megvalósítására nem sajnálták a pénzt - 300 millió dollárba került például a pápa által 1990-ben felszentelt székesegyház, amely a világ legnagyobb (30 ezer négyzetméter) alapterületű ilyen építménye lett.

Ám a tényleges kormányzati és gazdasági központ Abidjan maradt, Yamoussoukro csak formális főváros lett. Csakúgy, mint Malajziában Putrajaya, ahol az 1990-es évek közepén kezdődött meg egy új, korszerű telekommunikációs és informatikai hálózattal átszőtt adminisztrációs központ építése. A kormányhivatalok 1999-től foglalták el irodáikat a Kuala Lumpurtól mintegy 25 kilométerre délre fekvő városban, a parlament székhelye azonban továbbra is Kuala Lumpur, amely megőrizte főváros státusát. Dél-Koreában tavaly jelentették be, hogy szintén a főváros "átköltöztetését" tervezik, mert Szöul már túlzsúfolt, kevéssé vonzza a nemzetközi társaságokat, amelyek a térségben inkább Pekinget választják. A leendő főváros Szöultól mintegy 150 kilométerre délkeletre lenne. A tervek szerint 2007-ben indul az építkezés, és 2012-ben megkezdődhet a költözködés, amelynek ellenzői egyebek közt azt hangoztatják, nincs értelme a sok milliárd dolláros beruházásnak, hiszen ha Észak- és Dél-Korea újraegyesül, az egybeolvadt állam fővárosa nagy valószínűséggel úgyis Phenjan lesz.

POÓR CSABA

Ha ilyen SMS-t kap, inkább törölje, nehogy megadja az adatait

Ha ilyen SMS-t kap, inkább törölje, nehogy megadja az adatait

Két szlovén megfertőződött koronavírussal

Két szlovén megfertőződött koronavírussal

1,2 millió forintot keresett azzal, hogy kitette a netre a videót arról, hogyan alszik

1,2 millió forintot keresett azzal, hogy kitette a netre a videót arról, hogyan alszik

Sajátos erdőkerülők: jazzt játszanak a természet hangszerein

Sajátos erdőkerülők: jazzt játszanak a természet hangszerein

Gulácsit méltatta a Leipzig edzője a londoni győzelem után

Gulácsit méltatta a Leipzig edzője a londoni győzelem után

Interjút adott Orosz Bernadett támadója, állítja, nem emlékszik semmire

Interjút adott Orosz Bernadett támadója, állítja, nem emlékszik semmire