Milliók egészsége került veszélybe Kínában, miután robbanás történt egy vegyi üzemben. Hivatalosan csak tíznapos késéssel adtak hírt arról, hogy rákkeltő anyag került a Szungari folyóba.

A környezeti katasztrófa még november 13-án következett be, amikor robbanás történt a csilini vegyi üzemben. Öt ember meghalt, hetvenen megsérültek, és vagy tízezer környékbelit ki kellett telepíteni, ám arról másfél hétig hallgattak az illetékesek, hogy a Szungari folyóba 100 tonna életveszélyes benzol és benzolszármazék került, és 80 kilométer hosszú szennyeződésfolt úszik észak felé, nemcsak a folyó menti kínai városokat, köztük Hejlungkiang tartomány székhelyét, Harbint veszélyeztetve, hanem az Amur folyóba jutva Oroszország távol-keleti területeit, például a 600 ezres Habarovszkot is.

A festék-, hígítószer- és műanyaggyártáshoz használt, még belélegezve is szédülést, fejfájást, eszméletvesztést, súlyos máj- és vesekárosodást, sőt rákot okozó benzol koncentrációja helyenként elérte a megengedett szint több mint százszorosát a környező falvak, városok vízvezetékét is tápláló folyóban, Csilin tartomány illetékesei azonban állítólag még a szomszédos Hejlungkiang hatóságait is csak hat nap elteltével értesítették a történtekről, amelyekről a lakosság továbbra sem tudhatott. Több helyen - a múlt hétfőn a baleset helyszínétől 380 kilométerre fekvő Harbinban is - leállították ugyan a vezetékes vízszolgáltatást, de a lépést karbantartási munkákkal indokolták.

A szerencsétlenségről szóló híresztelések így is eljutottak az emberekhez, akik például Harbinban felvásárolták az üzletek palackozottvíz-készletét, és ezrével hagyták el a várost. Pedig a 9 milliós tartományi központban már megtették a szükséges óvintézkedéseket: az esetleges mérgezések kezelésére készültségbe helyeztek 15 kórházat, 16 millió liter ivóvizet szállítottak a városba, és száz új artézi kút fúrásával igyekeztek enyhíteni a vízhiányt.

Persze csak azután, hogy a múlt kedden végül megérkezett Pekingből az engedély a katasztrófa nyilvános kezelésére, igaz, nyomban a titkolózást elítélő, a felelősök súlyos megbüntetését ígérő kormánynyilatkozattal együtt. Szerdán egy vezető környezetvédelmi tisztségviselő viszont már arról beszélt, hogy egyedül az üzem tulajdonosa, a legnagyobb kínai olajipari társaság, a China National Petroleum Company felel a történtekért, és a helyi illetékesek - bár a nyilvánosságot nem tájékoztatták - idejében megtettek mindent a lakosság megóvásáért. Ven Csia-pao miniszterelnök személyes tekintélyét is latba vetette az incidens keltette hullámok elcsitítása érdekében: szombaton Harbinba látogatott, ahol szigorú vizsgálatot és őszinteséget ígért, egyszersmind sürgette a város vezetékesvíz-ellátásának helyreállítását. A szolgáltatás vasárnap meg is indult, méghozzá egy látványos gesztussal: Csang Co-csi tartományi kormányzó itta meg az első pohár csapvizet.

A folyóban ugyanis Harbin környékén a norma alá süllyedt és a szakemberek szerint a robbanás helyszínétől távolodva fokozatosan csökken a szennyezőanyag-tartalom. A veszélyes, színtelen, édeskés szagú méreg kiszűrésére több mint ezer tonna aktív szenet vetettek be a kínai környezetvédelmi hatóságok, a szer koncentrációjának hígítására pedig egy egész víztározó vizét engedték a mederbe, így elképzelhető, hogy az orosz-kínai határon az Amurba ömlő folyó Oroszországban már nem okoz komolyabb bajt. Ezt a reményt az is táplálja, hogy a határig több mellékfolyó is torkollik a Szungariba, tovább hígítva annak vizét.

A nemzetközi botrányt így sem lehet elkerülni. Peking hivatalosan is bocsánatot kért Moszkvától, jelezve, szükség esetén kész a kártérítésre is. Ugyanakkor bárhogy alakul is a helyzet, tavaszig szinte biztosan nem ürül ki teljesen a benzol az érintett folyókból, mert a méreg éppen akkor szabadult el, amikor a víz fagyni kezdett, és a jég az olvadásig magában tartja a veszélyes anyagot. A mostani folyómérgezéshez hasonló esetek pedig - szakemberek szerint - bármikor megismétlődhetnek Kínában. Az ország rohamos gazdasági fejlődésének egyik árnyoldala ugyanis éppen az, hogy alig törődnek a munkabiztonsággal és a környezetvédelemmel. A hét elején például ugyancsak Hejlungkiang tartományban legkevesebb 68 bányász vesztette életét egy sújtólégrobbanásban, a déli Csungcsingnál pedig a múlt csütörtökön történt detonáció egy vegyi üzemben. A BBC internetes hírszolgálata által idézett, Pekingből származó adatok szerint a kínai folyók és tavak 70 százaléka szennyezett, a Financial Times brit üzleti napilap pedig arról számolt be, hogy az ország 668 nagyvárosa közül mintegy négyszázban komoly gondot okoz az ivóvízellátás biztosítása.

POÓR CSABA

Monitor

Tej vagy írás

Olaszországban akár 100 ezer csecsemő is fogyaszthatott a svájci Nestlé és német Milupa cég azon anyatejpótló...

Komoly műszaki gond van a biatorbágyi vasútvonalon

Komoly műszaki gond van a biatorbágyi vasútvonalon

Hatalmas adósságba verte magát a MOL

Hatalmas adósságba verte magát a MOL

Wifit használ otthon? Tudósok kitalálták, hogyan ne essen szét a videó, ha többen neteznek

Wifit használ otthon? Tudósok kitalálták, hogyan ne essen szét a videó, ha többen neteznek

Semjén: Bármi történjen is, a magyar növekedés mindig a német fölött lesz

Semjén: Bármi történjen is, a magyar növekedés mindig a német fölött lesz

Vasárnap ön is ingyen beutazhatja az országot

Vasárnap ön is ingyen beutazhatja az országot

Sean Beannek elege lett: nem vállal el egy szerepet, ha megölik

Sean Beannek elege lett: nem vállal el egy szerepet, ha megölik