A muszlimok hite szerint a Kába szentélyt Ábrahám próféta építette, mégpedig azon a helyen, ahol korábban Ádám...

A muszlimok hite szerint a Kába szentélyt Ábrahám próféta építette, mégpedig azon a helyen, ahol korábban Ádám fohászkodott. Ábrahám az alapokhoz használta azt a fekete követ, amely feltehetően egy meteorit vagy annak egy része volt, és ma a Kába kőként ismert. Az eredeti építményből csak ez a darab maradt meg, s már az iszlám megszületése előtt zarándokhellyé vált. Miután Mohamed próféta 630-ban békésen meghódította Mekkát, minden követője számára kötelezővé tette, hogy elzarándokoljon a kőhöz. Akkoriban a szentély egy 2 ezer négyzetméternyi nyitott téren állt, az iszlám történelme során azonban az egymást követő kalifák pénzt és fáradságot nem kímélve bővítették a Nagy Mecsetet, ami a muszlimok szemében az uralkodó legnemesebb felelősségének számított. Az építkezések során 918-ra a Nagy Mecset területe több mint 30 ezer négyzetméterre bővült, majd jó ezer évig változatlan maradt.

A modern szaúdi királyságot 1932-ben megteremtő Abdulaziz al-Szaúd felismerte a zarándoklat jelentőségét a muszlim világban, és először biztonságossá tette a Mekkába vezető zarándokútvonalakat, majd gondoskodott a zarándokok kényelméről. Tervbe vette a mecset megújítását is, de az csak halála után, 1955-ben vette kezdetét. Az építkezés több mint húsz évig tartott, és mire a 152 ezer négyzetméter alapterületű új mecset 1976-ra elkészült, már 300 ezer hívőt fogadhatott. A Nagy Mecset részévé vált számos közeli szakrális hely is, de a terjeszkedésnek áldozatul esett Mekka óvárosának több része.

Ám a bővítés még így sem tartott lépést a zarándokok egyre duzzadó áradatával. A növekvő érdeklődésben nyilván az is szerepet játszott, hogy olajkincse révén Szaúd-Arábia fontos nemzetközi szerepet vívott ki magának. A tavaly elhunyt Fahd király pedig - hogy erősítse királysága, illetve a dinasztia uralkodásának legitimitását - 1986-ban felvette a két szent város, Mekka és Medina őrzőjének címét. Eredetileg a két szent mecset őrzői kalifák voltak, ezért sokan meg is vádolták a szaúdi királyt, hogy kalifának képzeli magát.

Fahd 1988-ban újabb átalakításba kezdett, amelyet 1992-ben fejeztek be. Ekkor a mecset befogadóképessége a duplájára nőtt, udvarában, valamint a körülötte kiépített teraszokon pedig egyszerre már több mint 1 millió hívő imádkozhatott. A két szint közé óránként 30 ezer fő szállítókapacitású lifteket építettek, a padlót hővisszaverő márvánnyal borították, és olyan szellőző-, illetve légkondicionáló rendszert alakítottak ki, hogy a nyári meleg hónapokra eső háddzs alatt is elviselhető legyen a klíma. A dzsiddai repülőtéren pedig külön terminált építettek a 90 százalékban légi úton érkező külföldi zarándokoknak. Az építkezések költségeit a monarchia ritkán hozta nyilvánosságra, Fahd azonban 1996-ban közölte, hogy a rijádi kormány az azt megelőző évtizedben 18,6 milliárd dollárt költött a Nagy Mecsetre.

A tömeges balesetek újabb és újabb bővítésekre kényszerítik a hatóságokat. A múlt csütörtöki tragédia színhelyét, a Dzsamarat hidat is kiszélesítették, a Gonoszt jelképező három oszlopot pedig falakkal helyettesítették, hogy egyszerre még többen dobálhassák meg. Szaúd-Arábia az idei háddzs előtt bejelentette, a helyet a következő években tovább bővíti, hogy egy óra alatt félmillió ember végezhesse el a megkövezés rituáléját. Azt tervezik, hogy a Dzsamarat hidat négyszintessé teszik, 12 fel- és 12 lejárattal, az átépítés költségét 1,12 milliárd dollárra becsülik. A régi hidat már el is kezdték bontani, ám kérdés, megoldást jelenthet-e a zsúfoltság csökkentésére az állandó terjeszkedés. A jelenlegi rendszer szerint ugyanis Szaúd-Arábia országonként 1-1 millió lakosra ezer-ezer zarándok fogadását engedélyezi, azaz a háddzsra érkezők száma - a muszlim országokban tapasztalt népességnövekedés arányában - folyamatosan emelkedni fog. Fahd utódja, Abdullah király mindenesetre szintén felvette a két szent város őrzőjének titulusát.

Monitor

A Gonosz visszavág

Az utóbbi 16 év legsúlyosabb mekkai tömegtragédiája is jelzi, hogy a szaúdi hatóságok képtelenek a háddzs biztonságos lebonyolítására. A szervezést nehezíti, hogy az ötnapos zarándoklat - részben a szaúdi királyság legitimációs törekvése okán - többmilliós összejövetellé vált.

Melegrekordok dőltek meg vasárnap

Melegrekordok dőltek meg vasárnap

Nem talál egy fájlt a windowsos gépén? Akkor próbálja ki ezt a programot

Nem talál egy fájlt a windowsos gépén? Akkor próbálja ki ezt a programot

Egy 3300 éve meghalt katona személyes tárgyait fedezték fel Németországban

Egy 3300 éve meghalt katona személyes tárgyait fedezték fel Németországban

Ön is nézte? Kiderült, melyik sorozatról beszéltek a legtöbben a Twitteren

Ön is nézte? Kiderült, melyik sorozatról beszéltek a legtöbben a Twitteren

Rájöttek a tudósok, miért alszanak egyre rosszabbul a fiatalok

Rájöttek a tudósok, miért alszanak egyre rosszabbul a fiatalok

Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz életműdíjat kaptak

Jankovics Marcell és Gyulai Líviusz életműdíjat kaptak