A kínai maffia manipulálja a belga profi futballbajnokság mérkőzéseit? Ez a kérdés tartja izgalomban a helyi közvéleményt, mióta a VRT flamand közszolgálati televízió riportot sugárzott arról a korrupciós ügyről, amelyben tavaly ősz óta nyomoz a brüsszeli ügyészség.

Korábban jobbára csak sportberkekben tudtak arról a vizsgálatról, amely tucatnyi bundagyanús első osztályú focimeccs körülményeit hivatott tisztázni. Ám a VRT flamand közszolgálati tévécsatorna február eleji oknyomozó műsora akkora visszhangot keltett, hogy a szövetségi parlament igazságügyi bizottsága is tájékoztatást kért az illetékes minisztertől, Laurette Onkelinxtől. Az igazságügyi tárca gazdája óvta a médiát a megalapozatlan közlésektől, amelyek szerinte csak ártanak a nyomozásnak, és felhívta a figyelmet arra, hogy minden érintettet megillet az ártatlanság vélelme.

A leleplező riport után mindenesetre felgyorsultak az események. Előbb az első osztályú bajnokság utolsó helyén tanyázó Lierse vált meg három játékosától, majd az Anderlecht kötött útilaput két futballistája talpára, akik az előző szezonban a Lierse-ben játszottak. Akkor még ott edzősködött Paul Put is, akivel szintén szerződést bontott jelenlegi munkaadója, az Excelsior Mouscron, miután a tréner a klub vezetőinek bevallotta, hogy a Lierse-nél két bundameccsben is részt vett. Egykori játékosait már kihallgatta az üggyel megbízott vizsgálóbíró, Silvania Verstreken, akinek a neve egyébként Belgiumban ismerősen cseng azóta, hogy ő vezette a nyomozást a 2001 novemberében Ariel Saron izraeli kormányfő ellen palesztin menekültek által tett büntetőfeljelentés ügyében (HVG, 2001. december 1.). A Lierse volt játékosai szerint Put több ízben is pénzt adott nekik, hogy minden tőlük telhetőt kövessenek el az előre megbeszélt eredményért. Put állítólag meccsenként 75 ezer eurót kapott, annak egy részét osztotta ki a focistáknak.

Reflektorfénybe került Gilbert Bodart is, a La Louviere edzője, akiről a VRT riportja azt állította: ő rendezte el, hogy csapata január 21-én 3:0 arányú vereséget szenvedjen a La Gantoise-tól. Bodart 2005 októberében szerződött át az első osztályból tavaly kiesett VG Oostendétől. Az utóbbi klub kapusedzője, Charles Thieren most azzal vádolta Bodart-t, hogy annak idején egy Standard Liege elleni mérkőzés előtt saját csapata vereségére fogadott, és nyert. Bodart mindent tagad, de - a "nemtelen támadásokra" hivatkozva - a múlt héten lemondott a La Louviere edzői posztjáról. Egyelőre nem temette viszont maga alá a botrány Silvio Protót, az Anderlecht kapusát, jóllehet menedzsere az a Pietro Allatta, aki a jelek szerint a vesztegetési botrány egyik kulcsfigurája. Sportmenedzseri engedélyét Togóban szerezte, és a sajtóba kiszivárgott gyanús ügyletek szinte mindegyikében felbukkan a neve.

Az építőipari feketemunkások közvetítése miatt 2000-ben négyévi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt olasz volt a jobbkeze Ye Zheyunnak, annak a tajvani születésű kínai üzletembernek, aki tavaly kezdett érdeklődni pénzügyi segítségre szoruló belga futballklubok után. Allatta közvetítésével a másodosztályú flamand Geel és a Lierse csapatába is befektetett, de három másik klubot is felkeresett ajánlatával. A kínait tavaly október végén már kihallgatta a belga rendőrség, akkor a La Louviere Saint-Trond elleni győztes meccse után állították elő vesztegetés gyanújával Allatta, valamint Olivier Suray, a Charleroi, a Standard Liege és az Anderlecht egykori focistája társaságában. A brüsszeli Hilton Hotel egyik szobájában kilencezer eurót találtak nála, ám miután kifaggatták, szabadon engedték. A belga hatóságok azóta bottal ütik Ye nyomát, pedig ha igaz, amit a sajtó feltételez, ő a kínai szerencsejáték-maffia egyik európai ügyvivője. Ye tavaly Finnországban megvette az AS Allianssit, menedzsernek és edzőnek odavitte Surayt és egy másik belgát, majd a csapat egy 8:0-s veresége után szintén bundagyanúba keveredett.

Összesen félszáz játékos neve szerepel a belga nyomozók listáján a kiszivárgott sajtóértesülések szerint. Legalább 17 olyan tavalyi és idei mérkőzést vettek górcső alá, amelyekre az európai internetes fogadóirodákban feltűnően sok pénzt tettek fel. Szakértők szerint azonban ez csak a jéghegy csúcsa, hiszen Európában egy-két ezer euróban korlátozzák a maximális téteket, Kelet-Ázsiában viszont egy fogadó akár 200-300 ezer euróval is tehet egy-egy meccsre. Ráadásul többnyire nem is az eredményre fogadnak, hanem például a gólkülönbségre. Ha tehát van egy-két nem feltétlenül sztárolt európai klub, amely megbízhatóan produkálja a kért gólarányt, hatalmas nyereséget lehet bezsebelni a bukméker kontójára. A VRT botrányt kavaró riportja azt sugallta, hogy a La Louviere ilyen csapat, és Allatta a kínai megrendelők összekötője. A VRT szerint különben ebben a szezonban legalább hat bundameccs van a La Louviere számláján. Mindez persze bizonyításra vár. A La Louviere cáfol, és perrel fenyegeti a flamand tévéseket, csalódott szurkolóinak pedig azzal próbál a kedvében járni, hogy a Mouscron elleni március 4-ei bajnoki mérkőzésre ingyenessé tette a belépést.

VIDA LÁSZLÓ / BRÜSSZEL

Újra nyit a mozi a Mammut 2-ben

Újra nyit a mozi a Mammut 2-ben

Meghalt egy nyugdíjas, aki grillsütővel fűtött spórolásból

Meghalt egy nyugdíjas, aki grillsütővel fűtött spórolásból

Seres: Ellenség a kapukon belül

Seres: Ellenség a kapukon belül

Fotókon a Gyermekvasút csodásan felújított téli kocsija

Fotókon a Gyermekvasút csodásan felújított téli kocsija

Múltkor egy katonai csapatszállítóval, most egy elektromos Hummerrel ment vásárolni Schwarzenegger

Múltkor egy katonai csapatszállítóval, most egy elektromos Hummerrel ment vásárolni Schwarzenegger

Meglepő lehet, mire lesz igazán szükségünk karácsonykor, és mire nem

Meglepő lehet, mire lesz igazán szükségünk karácsonykor, és mire nem