Berlinben a weimari idők nevezetes szórakoztató-központjában mutatják be Brecht Koldusoperáját a szerző halálának 50. évfordulóján. A rendező szerint a darab változatlanul aktuális.

A berlini Admiralspalastot 1911-ben nyitották meg. A színháznak, jégrevünek, termálfürdőnek is helyet adó épület az akkori szórakoztatónegyed, a Friedrichstrasse közepén volt. A rövid háborús intermezzo után a weimari idők mondén "forgószínpada" lett. A környéken bárok és revük várták a vendégeket, bankárok és üzletemberek, prostituáltak és kitartóik fordultak meg itt. Bob Fosse filmje szerint valahol itt énekelte a Kabaréban Sally Bowles, hogy "Money makes the world go round..." Aztán jött a "rendcsinálás": 1939-ben Joseph Goebbels színésznőket hajszoló szoknyapecér és náci kultuszminiszter megújíttatta az Admiralspalastot. Komoly színházat csinált belőle, klasszicistát, Führer-páhollyal Adolf Hitlernek.

A második világháború bombázásait túlélt színházpalota 1945 után a legkülönbözőbb produkcióknak adott helyet: itt játszott a háború során tönkrement berlini operaház társulata, de itt volt 1946-ban a szociáldemokraták és a kommunisták "önkéntes" egyesülési kongresszusa is. Aztán operetteket, musicaleket adtak itt elő a dolgozó nép szórakoztatására, ám az NDK bukásával megpecsételődni látszott a sorsa: az utóbbi években állami támogatás híján az enyészetnek átadva árválkodott.

Most újra benépesülhet koldusokkal és gengszterekkel, kis és nagy gazemberekkel: Bertolt Brecht halálának 50. évfordulójára a felújított színházteremben mutatják be augusztus 11-én a Koldusoperát, Klaus Maria Brandauer rendezésében. A Brecht-évfordulóra persze számtalan más eseményt is terveznek, de az, hogy az admiralspalastbeli produkció előkészületei kapták eddig a legnagyobb közfigyelmet, részben Brandauer személyének köszönhető. Szabó István Oscar-díjas Mefisztójának főszereplője filmszínészként szerzett magának világhírt, és színpadi alakításai során sem elsősorban Brecht-hősként lett a német nyelvű színházi kultúra meghatározó személyisége. Ráadásul meglepő húzásokkal kezdte a rendezést: Bicska Maxi szerepét például nem profi színészre, hanem a Die Toten Hosen nevű punkegyüttes énekesére, Campinóra osztotta. Emellett van az egész vállalkozásnak valamiféle "bezárul a kör" jellege. Hiszen az Admiralspalast felélesztésével azoknak az 1920-as éveknek a felidézése is sikerülhet, amikor Bertolt Brecht - Kurt Weill Koldusoperája színpadra került Berlinben.

A bemutató előtt néhány héttel sajtótájékoztatóra invitált újságírók még törmelékhalmok, malterosládák és drótkötegek között bukdácsoltak az épületben, Brandauer pedig azzal öntött bátorságot magába és társaiba, hogy elmondta, ha nem tudná, hogy ez a megfelelő hely, és ha nem hinne annyira a sikerben, már régen itt hagyta volna az egészet. Hogyan szerette meg Brechtet, aki azért Nyugaton nem volt annyira közkedvelt? - érdeklődött ártatlanul egy újságírónő, mire úgy kapott a fejére Brandauertől hideget és meleget, mint ha azt kérdezte volna, hogy jön ahhoz, hogy nyugati létére Brechtet rendezzen. "Bocsássa meg nekem, hogy Nyugaton születtem, és olyan németirodalom-tanárom volt, aki megszerettette velem" - förmedt rá a kérdezőre a rendező, majd megenyhülve arról beszélt, hogy Brecht helytől és időtől függetlenül ma is ugyanolyan aktuális, mint a bemutató idején. Elvégre - mondta - "ebben a darabban is pontosan azokról a dolgokról van szó, amelyek ma foglalkoztatnak bennünket". Brandauer szerint ahogy akkor is, most is tudatában van mindenki annak, hogy a tortát igazságtalanul osztják fel, de mégsem ezen változtatnak, hanem mindenki azt nézi, hogyan kanyaríthatna ki nagyobb szeletet magának. "Senki ne mondja hát, hogy a Koldusopera lejárt lemez" - szögezte le, és aki felidézi magában mondjuk Bicska Maxi szavait (Az ember miből él? Hisz az a sorsa / Hogy embert kínoz, megnyúz, nyomorít és zabál. / Az ember abból él, hogy oly gyakorta / Nem tudja, hogy ember lehetne már.), hajlik rá, hogy igazat adjon neki.

Brandauer Brecht-szeretetének jogosultságánál érdemesebb azt firtatni, miért aktuális ma is Brecht. Különösen a létező szocializmus és az NDK bukása után. Hiszen a keletnémet állam ideológusai Brechtet mint a munkásosztály költőjét és drámaíróját tálalták a nagyközönségnek, akit kötelező olvasni, előadni, tisztelni. Azt lehetett hinni, 1990 után Brecht előbb-utóbb kimegy a divatból. Annál is inkább, mert bizonyos értelemben politikailag is kompromittálódott: a keletnémet kultúrpolitikusok és agitpropfelelősök szívesen idézgették az 1953-as berlini munkásfelkelés leverése után Walter Ulbricht pártfőtitkárnak küldött táviratát, melyben helyeselte a párt tettét. Vagyis szinte kínálkozott az ítélet: kommunista volt, aki a diktatúra oldalára állt - tűnjék el a rendszerrel együtt.

A kép ennél azért árnyaltabb. Mert igaz ugyan, hogy Brecht kommunistának mondta magát - de mindig odatette a "pártonkívüli" jelzőt. Ami pedig azon az 1953. június 17-ei napon tanúsított magatartását illeti, a normaemelések ellen tiltakozó építőmunkásokkal annyira egyetértett, hogy a délelőtt folyamán még elküldte munkatársait az NDK-rádió vezetőihez, és felajánlotta, hogy társulata élő műsorral járul hozzá a dolgok tisztázásához, amelynek során természetesen meg kell szólaltatni a munkásokat is. Brecht küldötteit a rádióban kinevették-kitessékelték, ő pedig később arról írt frankfurti kiadójának, Peter Suhrkampnak, milyen aggodalommal és félelemmel töltötte el, amikor a minisztériumok elé vonuló, munkásmozgalmi indulókat, köztük az Internacionálét éneklő építők hangját egyre inkább elnyomta a "Deutschland, Deutschland über alles". Vagyis a náci Németország visszatérésétől tartott, ami nyolc évvel a háború után még érthető is lehetett.

"Brecht 1953-as magatartását teljesen újra kell értékelni" - írja a közelmúltban megjelent tanulmányában Jan Knopf irodalomtörténész. Ugyanő mutat rá, mekkora hiba lenne Brechtet bármiféle ideológiai skatulyába begyömöszölni, hiszen az életmű egyetlen dolgot bizonyít: azt, hogy Brecht a társadalmi ellentmondásokat tollhegyre tűző realista volt, akinek aktualitását a műveiben rejlő kapitalizmuskritika adja. Való igaz: Brecht hőseinek leginkább arra való a morális meggyőződés, amire a vasútnak a menetrend. Nevezetesen, hogy lehessen tudni, mit nem tartanak be. Vagy ahogy a Koldusoperában Bicska Maxi mondja: "Előbb a has jön, aztán a morál..."

Arra egyébként, hogy Brecht nem fog eltűnni a süllyesztőben, akár már 1990 októberében is fogadásokat lehetett volna kötni. A német újraegyesítés napja utáni estén a Berliner Ensemble a Koldusoperát adta elő. A nézőtéren immár nemzetközi jogilag is egyesített közönség. Olyanok, akik már négy évtizede élvezték a nyugatnémet gazdasági csodát, és olyanok, akik alig négy hónapja - a valutauniónak köszönhetően - ismerkedtek közelebbről a két világrendszer harcából éppen győztesként kikerült kapitalizmussal. Például a bankokkal. És amikor a darab vége felé az akasztófára váró Bicska Maxi búcsút vesz a közönségtől imigyen: "Hölgyeim és uraim! Hanyatló osztály hanyatló képviselőjét látják maguk előtt. Minket, polgári kisiparosokat, akik derék feszítővasainkkal a kis boltosok nikkelkasszáit dolgozzuk meg, elnyelnek a nagyvállalkozók, akik mögött ott állnak a bankok. Mit számít egy tolvajkulcs egy részvénnyel szemben? Mit számít egy bankrablás egy bankalapítással szemben? Mit jelent egy ember meggyilkolása, szemben egy ember alkalmaztatásával?" - nos, ekkor kitört a nyílt színi taps.

A mostani előadás főszponzora egyébiránt a Deutsche Bank. És mikor Brandauert arról faggatták az újságírók, vajon nincs-e feszültség a darab tartalma miatt közte és a pénzadományozók között, a rendezőben feltámadt a színész: "A minap is eljött a bank két képviselője megnézni, hogy áll a produkció. Éppen a striciballada jelenetét próbáltuk, jó sok meztelenséggel. Az urak nagyon elégedettek voltak. Még az is lehet, hogy több pénzt kapunk" - mesélte széles mosollyal.

WEYER BÉLA / BERLIN

Vitézy: Nekiláthatunk a Népliget megújításának és a belváros forgalomcsillapításának

Vitézy: Nekiláthatunk a Népliget megújításának és a belváros forgalomcsillapításának

Döntőben az oroszok a vízilabda Eb-n

Döntőben az oroszok a vízilabda Eb-n

Eszenyi Enikő: „Drága Laci, nagyon hiányzol!”

Eszenyi Enikő: „Drága Laci, nagyon hiányzol!”

Meglepetés: a teljes Half-Life szériát ingyenessé tette a fejlesztője

Meglepetés: a teljes Half-Life szériát ingyenessé tette a fejlesztője

A győri MSZP volt alelnöke beállt a Fidesz jelöltje mellé

A győri MSZP volt alelnöke beállt a Fidesz jelöltje mellé

Nagyon pörögnek az építőipari cégek, de sok a behajthatatlan tartozás

Nagyon pörögnek az építőipari cégek, de sok a behajthatatlan tartozás