A felvilágosult, demokratikus társadalmat csak egy lépés választja el a tekintélyelvű diktatúrától - állítja egy új, máris közönségsikernek számító német film.

Na ne, már megint? - tör ki a méltatlankodás az egyik diákból, amikor a testnevelés-politológia szakos tanár felírja a táblára, mi lesz a következő hét tematikus programja: autokrácia. Persze, majd megint jön az ismert szöveg a nácizmusról meg Hitlerről. Holott, mondják egyszerre többen is, ez nem ismétlődhet meg. Nem? - kérdez vissza a tanár, s ezzel kezdetét veszi a kísérlet.

A helyszín egy középiskola valahol Németországban, az érettségi előtt álló osztály diákjai laza csoportokban, asztalok körül ülnek, akinek eszébe jut valami, az még a könyöklésből sem emeli fel a fejét, úgy szól hozzá a vitához. Divatos cuccokat viselnek, a tanárral - aki az iskolai vízilabdacsapat edzője is - tegeződnek.

Azért nézzük meg, mi kell egy autokratikus rendszer kialakulásához, indítványozza a tanár, miközben neki magának sem igen fűlik a foga a témához. Szívesebben választott volna mást, de ez jutott.

Szociális különbségek, munkanélküliség, egyenlőtlenség - hozzák össze az autokrácia termőtalajának komponenseit tanár és diákok, aztán azt is kezdik csokorba szedni, mi az, ami ezeken, úgymond, segíthet. Közösség, fegyelem, együttes cselekvés, egyenlőség - kerülnek elő a címszavak, s a tanár, aki közben "ráharapott" a feladatra, azt javasolja, ezen a héten próbálják ki ezeket a gyakorlatban. Mondjuk úgy, hogy - persze csak ezen a héten - nincs tegeződés, és szólítsák Tanár úrnak. És csak az beszéljen, akinek ő, persze jelentkezés után, erre engedélyt ad.

Aztán másnapra átrendezik az osztályt. Padsorok vannak, s az új ülésrend szerint egy jó tanuló mellé egy rossz tanuló kerül. A tanár pontosít: nincs jó és rossz tanuló, csak jó és rossz osztályzat. Majd az erősebbek segítik a gyengébbeket, és akkor a közösségben, együtt mindenki sikeres lesz.

Akit felszólítanak, az álljon is föl. Ugye mennyire más így? Kiegyenesedve megpezsdül a vérkeringés. Időnként direkt jó, ha mindenki feláll, egy kicsit megmozgatja magát. Egy kis padsortorna? Na, akkor mozduljunk egyszerre: bal-jobb-bal-jobb, dübörög az osztály - igaz, egy kis vihogással, de azért csinálják.

Még a hét fele sem telt el, és már kialakul az érzés: összetartozunk. Igen, de akkor ezt kifejezésre is kellene juttatni. Mi ennek az eszköze? - kérdezi a tanár, és már jön is a válasz: az egyenruha. És milyen legyen? Természetesen valami olyan, ami nem drága, hiszen mi küzdünk a szociális egyenlőtlenség ellen. Fehér ing, végül is az mindenkinek van - jön az ötlet a diákoktól, és másnap már, két kivétellel, abban is jönnek. Egységes külső kép, egységes megjelenés, egységes viselkedés - egységben az erő. Már csak egy név kell, ami magával ragad: Welle, azaz Hullám.

Ez a címe annak az új német filmnek, amelyben a fenti jelenetek láthatók, és amely a bemutatás utáni első héten a nézettségi listák élére került. Pedig valójában nem új az ötlet. Még 1967-ben történt, hogy az Egyesült Államokban, egész pontosan a kaliforniai Palo Altóban egy történelemtanár, Ron Jones a náci koncentrációs táborokról vetített egy filmet a diákjainak. Akiknek a felháborodottságuknál csak a magabiztosságuk volt nagyobb: ez nem ismétlődhet meg. A tanár rájuk cáfolt: mozgalmat indított, szép lassan beleültette diákjaiba a fegyelem, az erő, a közösség vonzását úgy, hogy azok szinte észre sem vették.

A megtörtént esetből Morton Rhue könyvet írt The Wave címmel, ennek német fordítása évek óta egyfajta ifjúsági kötelező olvasmány. Több kiadásban összesen kétmillió példány jelent meg belőle, nem filmbeli, hanem valóságos történelem- és politológiatanárok használják óráikon, hogy bemutassák, hogy is volt ez Amerikában azzal a kísérlettel. Ha most mégis ilyen sikernek ígérkezik a német filmadaptáció (az első héten 300 ezren nézték meg), az valószínűleg annak köszönhető, hogy a negyven évvel ezelőtti kísérletet a mai Németországban ismétli meg - és ezzel teszi hihetővé.

Akkor is, ha a néző szeretné a filmbéli diákokkal együtt mondani: ez aztán ma nem képzelhető el, a mai társadalom sokkal felvilágosultabb, demokratikusabb, nyitottabb, liberálisabb. Ám a fiatal német rendezőgenerációhoz tartozó Dennis Gansel nagyon megnehezíti a kételkedést, mert úgy illeszti egymás után a jeleneteket, hogy külön-külön mindegyik hihető. Az egyik fehér inges fiúba beleköt két punk. Lökdösődés kezdődik, ami el is fajulhatna, ám ekkor meglátja ezt két másik fehér inges, és odamennek rendet tenni. Egységben az erő. Amikor később túlerőben lévő punkok és rockerek támadnák meg őket, egy, addig az osztály perifériájára szorított fiú - aki különben élen jár fegyelmezettségben - hirtelen előkap egy pisztolyt, és úgy tartja sakkban a szemben állókat, mint a nagyok. Csak riasztópisztoly, mondja nevetve, amikor azok menekülnek, de azért kihúzza magát: most már ő is valaki!

Más szerepcserék is történnek. Az iskolai újságot szerkesztő lány, aki addig az osztály egyik szellemi központja volt, a perifériára szorul, mert nem hord fehér inget, ráadásul próbálja a többiekkel megértetni, hogy manipulálják őket. De ők már nem akarják észrevenni. Amikor a tanár a kísérleti hét végén összegyűjti a diákokat, már annyi tagja van a mozgalomnak, hogy nem férnek be az osztályterembe. Az iskola auláját kell igénybe venni, ott sorakoznak fel zárt alakzatban a fehér ingesek, és lelkesen helyeselnek a vezér szónoklatára. Pedig csak frázisokat pufogtat a közösség erejéről és hatalmáról, a globalizációt ostorozza - de a tömeg már tombol. Hát vegyétek észre, hová jutottatok egy hét alatt! - lép ki szerepéből a Tanár úr, és lesz újra Rainer, a diákok haverja, aki most elmagyarázza a manipuláció, a tömeghisztéria, a vezérkövetés veszélyeit.

Azt várnánk, ezzel a mozgalom feloszlik, mindenki szépen hazamegy. A filmben azonban nem így történik: a pisztolyos fiú, aki addigra teljesen beleélte magát a félkatonásdiba, igazi pisztolyt ránt elő, hogy kikényszerítse a folytatást. A végeredmény, egyben a történet vége: egy halott, egy sebesült, egy letartóztatás. A drámai végkifejlet egy kissé didaktikussá teszi a filmet, ám Dennis Gansel egy interjúban úgy vallott: az volt a célja, hogy megmutassa, milyen könnyen félre lehet vezetni a tömeget. Ráadásul úgy, tegyük hozzá, hogy semmiféle ideológiája nem volt a kísérleti mozgalomnak. Elképzelhető, mi van, ha még azt is találnak hozzá.

WEYER BÉLA / BERLIN

„Nem akarom végignézni, ahogy ártatlanul tönkreteszik” – megszólalt Mihályi Győző felesége

„Nem akarom végignézni, ahogy ártatlanul tönkreteszik” – megszólalt Mihályi Győző felesége

 Szinte mindenki meglepődött, hogy 10 milliárdos sportcsarnokot kap Rákosmente

Szinte mindenki meglepődött, hogy 10 milliárdos sportcsarnokot kap Rákosmente

Az EU bankja Orbánnak: ha pénz kell a klímavédelemre, itt vagyunk

Az EU bankja Orbánnak: ha pénz kell a klímavédelemre, itt vagyunk

Kovács Zoltán ámokfutásának az országra nézve kínos következményei is lehetnek

Kovács Zoltán ámokfutásának az országra nézve kínos következményei is lehetnek

Elhagyott üvegházban találtak 30 darab klasszikus Jaguart

Elhagyott üvegházban találtak 30 darab klasszikus Jaguart

Eső, ónos eső, hó – a csapadék határozza meg a csütörtököt

Eső, ónos eső, hó – a csapadék határozza meg a csütörtököt