A korábban számos Oscar-díjat elhódító, milliárdos bevételeket hozó filmeket produkáló New Line filmstúdiót gyakorlatilag fölszámolta a tulajdonos Time/Warner médiabirodalom.

Tavaly májusban a cannes-i filmfesztiválon még muzsikusok, filmsztárok, újságírók és stúdióalkalmazottak foglalták el a Rothschild-palota pompás parkját, hogy pezsgőszökőkutak, jégszobrok, óriási kivetítők között ünnepeljék a New Line Cinema (NLC) negyvenedik születésnapját, és előre igyanak Az arany iránytű című film várható sikerére. Háromnegyed évvel később, idén február 28-án viszont a New Line vezetőjét is hideg zuhanyként érte Jeff Bewkesnek, a Time/Warner elnökének a Los Angeles-i dolgozókhoz New Yorkból küldött telefonüzenete: az NLC leányvállalatot beolvasztják a Warnerbe, hatszáz dolgozóját pedig a cég alapító-elnökével együtt szélnek eresztik. A karcsúsítás oka, hogy amióta a Time/Warner sajtó- és televíziós cégbirodalom (tulajdonában van egyebek között a People és a Time magazin, a Warner Stúdió, a CNN, az HBO, a New Line és a legnagyobb dél-kaliforniai kábelhálózat) nyolc éve összeolvadt az America Online (AOL) internetszolgáltatóval, papírjainak árfolyama stagnál a tőzsdén.

A türelmetlen részvényesek megnyugtatására a mostanáig önálló életet élő New Line Cinema marketing-, pénzügyi, személyzeti és forgalmazási funkcióit, a vállalat ötszáz címből álló filmtárának értékesítésével együtt, a Warner Stúdióra bízza. Bewkes úgy döntött, hogy az NLC produkciós részlege csontvázzá csupaszítva és névleg megmarad ugyan, de lényegesen kevesebb filmet fog gyártani, sokkal olcsóbban.

Az NLC alapítója, Bob Shaye (miután 1993-ban Ted Turnernek adta el cégét, amely 1996-ban a Turner-birodalom részeként került a Time/Warner tulajdonába) mindaddig "csodagyereknek" számított, amíg A Gyűrűk Ura-sorozat első részével 871 millió, a másodikkal és a harmadikkal pedig több mint 2 milliárd dollárt és 11 Oscar-díjat hozott a közös konyhára. De a glória viszonylag hamar lehullott a fejéről. Előbb zajos haszonrészesedési jogvitába keveredett Peter Jackson rendezővel, aki megnyerte a pert, és az Universal Stúdióhoz vitte az aranyat érő sikerszéria előtörténetét feldolgozó filmet, a Hobbitot, miközben a Tolkien-örökösök még mindig perlik a New Line Cinemát 150 millió dolláros elmaradt hasznukért.

Ráadásul éppen a per idején Shaye két évre gyakorlatilag magára hagyta a hajót, és elvonult megrendezni a cég történetének egyik legcsúfosabb bukását, a The Last Mimzy című "családi sci-fit", amely 26 millió dolláros összbevételével még a költségvetését sem hozta be. Végül Az arany iránytűvel pecsételte meg a sorsát: a film 180 millió dolláros kiadásait jórészt úgy finanszírozta, hogy eladta a külföldi forgalmazás jogait, így a 260 millió dolláros külföldi bevételből a részvényesek nem sokat láttak, a 70 milliós amerikai jövedelmet pedig bukásnak könyvelte el a Time/Warner. És ez csak az utolsó csepp volt a pohárban, hiszen Shaye korábbi filmjeinek zömét is ilyen üzleti konstrukcióban gyártotta, vagyis a hazai pályán bukdácsoló mozik tényleges haszna a külföldi forgalmazók zsebébe vándorolt.

A filmvállalat 2005-ben aratta utolsó nagy sikerét az Ünneprontók ünnepe című komédiával, amely 225 millió dollárt ért meg az amerikai közönségnek, azóta azonban a "futottak még" kategóriájú vígjátékokon kívül csak lényegében nullszaldós és bukott filmdrámákat gyártott és forgalmazott. Bob Shaye - akinek 2008 végéig szólt a szerződése - tavaly december elején még abban reménykedett, hogy anyacége ugyanúgy zöld utat ad Az arany iránytű második és harmadik részének, mint annak idején A Gyűrűk Ura folytatásainak. De tévedett.

Jeff Bewkes máig nem tájékoztatta a több száz NLC-alkalmazottat arról, meddig tart még a munkaviszonyuk és az egészségbiztosításuk. A New Line legfelső vezetésének 12 tagja közben titkos külön megállapodást kötött az anyacéggel, és - csapatát maga mögött hagyva, titokban - átharcolta magát a Warnerhez.

Március közepén Jeff Bewkes újabb nagytakarításra szánta el magát. Ezúttal az HBO-nál, amely az utóbbi években csak langyos fogadtatású sorozatokkal és bukott, de drága tévédrámákkal próbálta utolérni a Maffiózók és a Szex és New York elsöprő sikerét.

NÁVAI ANIKÓ / HOLLYWOOD

Öt évig hiába kérte egy kerekesszékes ember, hogy legalább egy csengőt tegyenek arrébb a postahivatalnál

Öt évig hiába kérte egy kerekesszékes ember, hogy legalább egy csengőt tegyenek arrébb a postahivatalnál

Táliboknak hitt az amerikai hadsereg néhány piknikezőt, kilenc civilt öltek meg

Táliboknak hitt az amerikai hadsereg néhány piknikezőt, kilenc civilt öltek meg

Alacsony részvétel, nagy ellenzéki győzelem Dunaújvárosban

Alacsony részvétel, nagy ellenzéki győzelem Dunaújvárosban

Tovább sztrájkol a tél

Tovább sztrájkol a tél

Szinte minden bukott fideszes polgármesternek talált már új helyet Orbán

Szinte minden bukott fideszes polgármesternek talált már új helyet Orbán

Felszólítottak a Brexit miatt egy 101 éves férfit, hogy a szüleivel igazolja magát

Felszólítottak a Brexit miatt egy 101 éves férfit, hogy a szüleivel igazolja magát