Belgiumban úton-útfélen kijátsszák a dohányzási tilalmat a vendéglátóhelyeken, mert a jogszabály túl bonyolult, és sok kivételt enged.

A Jourdan téri Chez Bernard söröző reggel 7-kor, elsőként nyit. A szomszédos presszókban és éttermekben még javában takarítanak, de a Chez Bernard törzsvendégei már kávéjukat vagy sörüket kortyolgatják megszokott asztaluknál, és közben szertartásszerűen cigarettáznak, szivaroznak. Pár saroknyira vagyunk csupán az európai intézményektől, délben és este az uniós tisztviselők csapatostul esznek és isznak a Jourdan tucatnyi népszerű sörözőjében és vendéglőjében. A legtöbb helyen általában vágni lehet a füstöt - mintha nem is annak az EU-nak a központjában lennénk, amely hosszú évek óta ontja a dohányzás kártékonyságáról szóló jelentéseket és a visszaszorítását célzó cselekvési terveket, ajánlásokat. Igaz, nincs közösségi dohányzásellenes politika, minden tagállam maga dönti el, mit tesz a füstmentes környezetért, és nem mondhatni, hogy Belgium ezen a téren nagyon kilógna a sorból. Előbb a zárt légterű nyilvános helyeken és a munkahelyeken, majd 2007. január 1-jétől a vendéglátóhelyeken is megtiltották a dohányzást. Csakhogy a füstölő vendégek elvesztésétől félő vállalkozások könnyen kibúvót találnak a korlátozások alól.

Majdnem minden második vendéglátóhely megsérti a jogszabályt, különösen a kávéházak, amelyeknek csak a 40 százaléka tartja magát a rendelkezésekhez. Erre a megállapításra jutottak a szövetségi egészségügyi tárca revizorai tavalyi 25 ezer helyszíni ellenőrzésük nyomán. A minap közzétett jelentésük szerint a vendéglátósok többnyire azzal élnek vissza, hogy a vonatkozó királyi rendelet, amely főszabályként tiltja a dohányzást a vendéglátóhelyeken, egyidejűleg mentességet is ad e tilalom alól, ha az adott üzletben csak szeszes italokat árusítanak, vagy kizárólag úgynevezett - pontosan meghatározott - könnyű ételeket szolgálnak fel, illetve ha az élelmiszerek beszerzésére nem költenek többet a nyersanyagra fordított összes kiadás egyharmadánál. A dohányzóknak kijelölt rész azonban még e feltételek mellett sem haladhatja meg a vendéglátóhely teljes területének a felét, hacsak az egész üzlethelyiség nem kisebb 50 négyzetméteresnél.

Csak az nem talál kiskaput ebben a szabályozásban, aki nem akar - panaszolja a jelentés. Hiába tekinthetnek be akár az adott cég könyveibe is az inspektorok, kicsi az esélye annak, hogy egy söröző vagy egy kávézó ilyen aprólékos ellenőrzést kap. Az a vállalkozó pedig, aki nem akar kockáztatni, dohányos vendégeit viszont szeretné megtartani, a tapasztalatok szerint inkább szűkíti az ételkínálatát. A helyzet versenyjogi aggályokat is felvet, hiszen az éttermek, amelyek szükségképpen túllépik azt a bizonyos egyharmados költséghatárt, vagy a teljes füstölési tilalmat választják, vagy azt, hogy tetemes beruházással elszigetelt, szellőzőberendezéssel felszerelt helyiséget különítenek el a dohányosok számára, amely ráadásul az ő esetükben nem lehet nagyobb a teljes alapterület negyedénél. Az egyenlőtlen versenyt kiküszöbölendő a belga étteremláncok szövetsége, a Bemora szorgalmazza, hogy a dohányzási tilalmat minden olyan vendéglátóhelyre terjesszék ki, amely ételt is árul.

A jogalkotók engedékenységének egészen bizarr következményei is vannak. Egyes ifjúsági klubok kávéházi tevékenységre kérnek engedélyt, hogy ily módon megkerüljék a közintézményekre vonatkozó teljes dohányzási tilalmat. Nem csoda, hogy a kilenc hónapos alkudozás után húsvét előtt létrejött szövetségi kormány illetékes minisztere, Laurette Onkelinx megfontolandónak nevezte a dohányzási korlátozások egyszerűsítését és egyben szigorítását. A vendéglátó-ipari kisvállalkozások érdekképviseletei persze azonnal kontráztak: nem elég, hogy az élelmiszerárak emelkedése - különösen a rósejbni formájában belga nemzeti eledelnek számító krumpli drágulása - már így is pluszkiadást jelent a sörözőknek és falatozóknak, a dohányzók elriasztásával még a bevételeik is megcsappannának.

A statisztikák ugyanakkor a tilalom kiterjesztése mellett szólnak, hiszen tavaly csökkent a dohányzók száma Belgiumban, ami nyilván összefüggésben van a vendéglátásban bevezetett új szabályozással. Cigarettából 6,7, szivarból 5,7, sodorni, tubákolni vagy rágni való dohányból pedig 18,4 százalékkal kevesebb fogyott, mint egy évvel korábban. Nem változott viszont a napi rendszerességgel rágyújtók aránya: a 15 évesnél idősebbek 22 százaléka megrögzött dohányos.

VIDA LÁSZLÓ / BRÜSSZEL

A legkisebb Volvo is zöld rendszámot kap, itt az új hibrid XC40

A legkisebb Volvo is zöld rendszámot kap, itt az új hibrid XC40

Cuki meglepetéssel rukkolt elő a Google a Jóbarátok születésnapjára

Cuki meglepetéssel rukkolt elő a Google a Jóbarátok születésnapjára

Pénzügyi vonalon mozgolódnak ifjabb Matolcsy köreiben

Pénzügyi vonalon mozgolódnak ifjabb Matolcsy köreiben

6,5 milliárd forintból épült éticsiga-feldolgozó üzem Kisvárdán

6,5 milliárd forintból épült éticsiga-feldolgozó üzem Kisvárdán

Ha frissítette a Windowst mostanában, vigyázzon: elrontotta a víruskeresőjét

Ha frissítette a Windowst mostanában, vigyázzon: elrontotta a víruskeresőjét

Egy fontos szakértői vélemény sikkadt el a veronai buszbaleset perében

Egy fontos szakértői vélemény sikkadt el a veronai buszbaleset perében