HVG

Rablótámadás a közszolgálati média ellen! feliratú transzparensekkel fogadták az interjúra érkező Nicolas Sarkozyt a France3 állami televízió munkatársai a közelmúltban. A stúdióban is feltűnően fagyos hangulat uralkodott, amit a mikrofont Sarkozy zakójára applikáló technikus azzal tetézett, hogy nem viszonozta az illusztris vendég köszönését. (Mindezt a rue89 internetes újság tette közzé egy eddig tisztázatlan körülmények között megszerzett hatperces videofelvételen.) Az államfőt már csak azért is meglephette az incidenssorozat, mert a modern és közvetlen elnök képét sugallva szakított a hagyományokkal: maga ment a tévéstúdióba, ahelyett hogy a pompás Élysée-palotában fogadta volna a tévéseket, ahogyan uralkodóként viselkedő elődei tették.

A taktika azonban nem vált be, Sarkozy lényegében házhoz ment a pofonért. Az enyhén szólva barátságtalan és udvariatlan fogadtatást, azt, hogy tulajdonképpen legengszterezték, a média világába leplezetlenül beavatkozó elképzeléseivel váltotta ki a köztársasági elnök. A csak Sarkotévéként emlegetett átfogó reformtervéről még az év elején - provokatív módon éppen a sajtó tiszteletére adott fogadáson - beszélt először az államfő. Elégedetlen a közszolgálati televíziókkal, amelyek műsorpolitikáját a nézettségi mutatók és a reklámbevételek növelése határozza meg, mondta. Kenyeret és cirkuszt adnak a népnek, ahelyett hogy igényes kultúrát, ismereteket közvetítenének. Egy szó, mint száz, foglalta össze lesújtó kritikáját, a közszolgálati adókat ma már alig lehet megkülönböztetni a kereskedelmiektől. Az állam mint tulajdonos első számú képviselője el is döntötte, hogyan kell orvosolni a bajt: ne legyenek reklámok a közszolgálati adókon, és az államfő jelölje azok vezetőjét.

A tettek embereként fellépő Sarkozy mihamarabb szeretné megvalósítani médiareformtervét. A menetrendet is megszabta: legkésőbb 2009. január 1-jétől nem lesznek reklámok főműsoridőben, este 8 után, 2011-től pedig egyáltalán nem sugározhatnának hirdetéseket a közszolgálati tévék - kivéve a regionális műsorokat, és megmaradnak a szponzori reklámok is. Afelől sem hagyott kétséget, hogy az új időkhöz új vezér kell, akit majd ő fog kiválasztani és nem a CSA nevű audiovizuális főhatóság. A nagy ívű terv végrehajtásán Sarkozy pártja, az UMP parlamenti frakcióvezetője, Jean-Francois Copé elnökletével öt hónapja dolgozó, képviselőkből és médiaszakemberekből álló testület a napokban tette közzé jelentését.

Az elemzés szerint az öt közszolgálati csatornát magában foglaló, közel 3 milliárd eurós költségvetésű France Télévisions (FT) nevű társaság bevételeinek majdnem 30 százaléka származik reklámokból és szponzori pénzekből, és valamivel több, mint 64 százalékot tesz ki a tévé-előfizetési díjakból befolyó összeg. Ez utóbbi egyébként az egyik legalacsonyabb Európában, háztartásonként évi 116 euró, míg például Ausztriában 324, Németországban 204, Nagy-Britanniában pedig 195,6 euró. A 2009-2011 közötti átmeneti időben, amikor csak este nem lesznek reklámok, 450 millió eurótól esik el az FT, a veszteség azonban tetemesebb, mert becslések szerint körülbelül 200 millió euró kell a kieső időt (óránként maximum nyolc percet) kitöltő műsorok elkészítéséhez. A hiány egy részét a bizottság szerint a 2002 óta változatlan előfizetési díj emeléséből lehetne fedezni, erről a népszerűtlen lépésről azonban Sarkozy elnök hallani sem akar. A másik forrás a közszolgálati tévéktől kieső reklámokat megkaparintó kereskedelmi adók pluszbevételeinek megadóztatása 0,9 százalékkal, valamint az internet- és a mobiltelefon-szolgáltatókra kivetett 0,5 százalékos adó.

Az elnöki elképzelés hatalmas felháborodást és vitát váltott ki, az ellenzék a sajtószabadság elleni merényletként, a hiperaktív elnök hatalmi arroganciájának újabb megnyilvánulásaként értékeli a reformnak nevezett csomagot. De saját pártjában, az UMP-ben sem fogadta egyértelmű lelkesedés a kendőzetlen beavatkozást a médiába. Ráadásul sokan gyanítják, hogy Sarkozy a közszolgálatiság reformjának örve alatt valójában a médiaiparban érdekelt milliárdos barátai kezére játszik, miközben a hatalom kiszolgáltatottjává teszi a reklámbevételektől megfosztott közszolgálati adókat. A hirdetések átterelésének a kereskedelmi adókhoz, az állami tévék jelentette konkurencia gyengítésének a fő haszonélvezője például minden bizonnyal az elnök jó barátja, Martin Bouygues, az 1978-ban privatizált és legnézettebb csatorna, a TF1 tulajdonosa lesz.

Sokak szerint azonban e baráti gesztusnak ára van: Sarkozy a kereskedelmi adók műsor- és személyzeti politikájába is minden korábbinál gátlástalanabbul avatkozik majd be. Pedig eddig sem voltak gátlásai e téren. A napokban menesztették például a legnépszerűbb francia tévést, Patrick Poivre d'Arvort a TF1-től, ahol 19 éven át vezette az esti híradót. Bennfentesek szerint azért kellett távoznia, mert az államfő megorrolt rá, amiért szerinte nem elég tisztelettudóan viselkedett vele a 2006-os, Segolene Royallal folytatott elnökjelölti tévévitában. PPDA - csak így emlegetik a népszerű műsorvezetőt - helyére Sarkozy Laurence Ferrarit ajánlotta be Bouygues-nak. Nyílt titok, hogy a 42 éves szőke bombázó újságírónő akkor került közel Sarkozy szívéhez, amikor felesége tavaly ősszel elhagyta. Hasonlóképpen került a TF1-hez igazgatóhelyettesnek az államfő volt kampányfőnök-helyettese, Laurent Solly, Jean-Claude Dassier pedig az UMP és az elnök internetkommunikációs tanácsadójából lett a csatorna hírigazgatója.

Hogy a közszolgálati tévék elnöki posztjára kit szemelt ki Sarkozy, nem tudni, de egy biztos, a jelenlegi vezetőnek, Patrick de Carolisnak mennie kell. Ő ugyanis nyíltan hadat üzent az államfőnek, amikor egy tévéinterjúban kertelés nélkül kijelentette, Sarkozy véleménye a közszolgálati médiáról hamis, ostoba és igazságtalan. Hasonló állásponton lehetnek a franciák is egy múlt heti közvélemény-kutatás tanúsága szerint: a megkérdezettek 71 százaléka helyteleníti, hogy az államfő kezébe kerüljön a közszolgálati tévék elnökének kiválasztása, és 66 százalék ellenzi a tévéreklámok megszüntetését az állami adókon.

VÁSÁRHELYI JÚLIA