Vészharangot kongatnak Japánban a buddhista szerzetesek: a főként temetkezésekre szakosodott vallás - anyagi és kulturális okokból - egyre veszít népszerűségéből.

A japán kormányhoz tartozó Kulturális Ügyek Ügynökségének legfrissebb jelentése szerint a szigetországban - egyéb felekezetek mellett - 107 millió sintó vallású, 91 millió buddhista és 3 millió keresztény él. Mindez akkor válik meglepővé, ha a számokat valaki összeadja: Japán összlakossága ugyanis mindössze 128 millió. További furcsaság, hogy a távol-keleti ország az amerikai Pitzer College által készített elemzés szerint - Svédország, Vietnam, Dánia és Norvégia mögött - az előkelő ötödik helyet foglalja el a nem vallásos nemzetek rangsorában: az állampolgárok kétharmada ateistának vallja magát. Az adat hihetőnek tűnik: egy 2006-os Gallup-felmérés szintén úgy találta, hogy a vallásosok aránya 30 százalék körüli. Eközben a Japan Guide internetes portál felhasználóinak többsége azt állította magáról, hogy évente legalább egyszer felkeres egy templomot vagy imahelyet.

Az ellentmondónak látszó adatok mögött a nyugati gondolkodásmódtól eltérő világszemlélet áll. Japánban gyakori, hogy valaki ateistának vallja magát, de azért tart egy kis háziszentélyt az ősök tiszteletére. Sokan a hagyományoknak megfelelően buddhista templomban búcsúztatják az óévet, majd pár óra múltán egy sintó szentélyben üdvözlik az újat.

Számos családban szokás, hogy az esküvőt keresztény szertartás szerint rendezik, de a temetésre buddhista szerzetest hívnak. Utóbbi olyannyira gyakori, hogy a japán változatot már-már temetkezési buddhizmusnak nevezik - keseregnek a helyi szerzetesek. "A buddhista vallási vezetők nemigen tartanak sokakat érdeklő szentbeszédeket, miképp azt a keresztények vagy a muszlimok teszik. Nem az élők, hanem a holtak lelki igényeit elégítik ki. Ha a japán buddhizmus nem újul meg, akkor kihal" - magyarázta a napokban a The New York Times helyi tudósítójának Rioko Mori, az ország északi részén működő, 700 éves Zuiko-dzsi templom 48 éves főpapja, aki abban sem biztos, akad-e a poszton követője.

Az országban működő mintegy 85 ezer templom többségét a környékbeli családok tartják el adományokkal, a papi állás apáról fiúra száll. E családi templomokat Japán-szerte fenyegeti annak a veszélye, hogy - a fiatalabb generáció érdeklődésének hiányában - előbb-utóbb pap, illetve hívek nélkül maradnak. Az intézményeket évszázadokon át elegendő munkával látta el, így a fenntartásukat is megalapozta, ha sikerült nagyjából háromszáz családot maguk köré gyűjteniük. Csakhogy a kis települések - például az életmódjukban veszélyeztetett halászfalvak - népessége rohamosan csökken, és a városokban is egyre kevesebben tartoznak vallási közösséghez. Az elmúlt években országszerte több száz templomot zártak be.

A templomok helyzetét súlyosbítja, hogy az adományok mellett a fő bevételi forrásuknak számító temetési szertartásokat a helyiek egyre gyakrabban erre szakosodott szolgáltatócégre bízzák. Az 1980-as években az ilyesmi jóformán ismeretlen volt, ma már a temetések majdnem kétharmada a helyi templomok közreműködése nélkül zajlik. A hamvasztást is egyre többen választják. Mindebben a buddhista közösségek vezetői is ludasak: a temetési szertartásnak nincsen fix ára, és sokakat feszélyez az a ki nem mondott elvárás, hogy a rokonok annyira bőkezűek legyenek, amenynyire csak anyagi lehetőségeik engedik.

A szigetországban a buddhizmus egyszer már túlélt egy - akkor politikai eredetű - válságot. Japánt - akárcsak Nepált, Tibetet, Mongóliát, Kínát és Koreát - a buddhizmus helyi világnézetekhez rugalmasabban alkalmazkodó változata, a mahájána irányzat hódította meg az időszámítás szerinti 6. században, és hamarosan összeolvadt az őshonos sintóval. A két vallás panteonját - a sintó istenségeket és a mahájána buddhisták által természetfeletti erejűnek tartott megvilágosodottakat - lassan azonosítani kezdték egymással. Az 1868-as Meidzsi-reform részeként mégis a - nyugatról érkezett buddhista hagyományoktól megfosztott - sintoizmust tették államvallássá. A második világháborús vereség azonban Japán - a sintó kultusz minisztériuma által propagált - legyőzhetetlenségének mítoszát is lerombolta, és 1946. január 1-jén a császár isteni kultuszát is eltörölték. A háborús időszak azonban nemcsak a sintó, de a buddhizmus imázsán is foltot ejtett. A második világháború alatt ugyanis az eredetileg erőszakmentességet hirdető vallás vezetői szoros kapcsolatot ápoltak a hadsereggel, és nagyszabású ceremóniákat tartottak az elesett katonák tiszteletére.

Az utóbbi években tapasztalt - a társadalom modernizálódásával összefüggő - válságra a papok részben a hagyományokat is sutba dobva próbálnak választ adni. Több buddhista templom mellett kávézó nyílt, a kiotói Zendo-dzsi templom szépségszalont működtet. Fél éve pedig egy tokiói templomban buddhista szerzetesek színes selyemruhákba öltözve vallási divatbemutatót tartottak, miután hiphopzenére vallási szövegeket kántáltak. Egy 41 éves buddhista pap, Kazuma Hajasi pedig népszerű weboldalt hozott létre, ahol a temetkezési szolgáltatást immár szabott, az átlagosnál alacsonyabb áron kínálja, és számlát is ad róla.

SCHWEITZER ANDRÁS

Megtévesztette a fogyasztókat, 350 milliós bírságot kapott a Magyar Telekom

Megtévesztette a fogyasztókat, 350 milliós bírságot kapott a Magyar Telekom

Máris elkezdett terjedni a hazugság a koronavírusról – figyeljen oda, át akarják verni

Máris elkezdett terjedni a hazugság a koronavírusról – figyeljen oda, át akarják verni

Drónvideón a Tiszából kiemelt legendás gőzhajó

Drónvideón a Tiszából kiemelt legendás gőzhajó

Esztergomi üdvözlet: beültünk a legújabb hibrid Suzuki Vitarába

Esztergomi üdvözlet: beültünk a legújabb hibrid Suzuki Vitarába

Az autópálya hídján terelt át egy román juhász több száz birkát – videó

Az autópálya hídján terelt át egy román juhász több száz birkát – videó

Koronavírus: nem járt Kínában a Németországban azonosított beteg

Koronavírus: nem járt Kínában a Németországban azonosított beteg