A szerbiai zsidóság kiirtásáról sugárzott a napokban dokumentumfilmet a B92 belgrádi tévé. A jugoszláv időkben szinte csak a partizánokra, a függetlenné lett Szerbiában pedig csupán a szerb áldozatokra emlékeztek.

„Belgrád az egyetlen olyan nagyváros, amelyet megtisztítottunk a zsidóktól” – jelentette büszkén Berlinnek 1942 júliusában Emanuel Schäfer, a német megszállás alatt álló jugoszláv főváros rendőrparancsnoka. A nemkívánatos kisebbség kiirtásában meghatározó szerepet játszott a Száva újbelgrádi partján lévő Régi Vásárváros (Sztaro Szajmiste) területén létrehozott koncentrációs tábor, ahol egy év alatt mintegy hétezer zsidó nőt és gyermeket öltek meg. A B92 filmjében megszólaló túlélők elmesélték, hogy a lágerlakók hónapokon át fáztak és éheztek, miközben egy rejtélyes zárt teherautó nap mint nap elvitt közülük ötven-hatvan embert. A táborlakók által csak Götzként, illetve Meyerként ismert SS-altisztek vezette kocsi nem ment messzire: néhány kilométerre a tábortól az egyenruhások megálltak, a kipufogó csövéből dőlő mérgező gázt bevezették a mit sem sejtő áldozatok közé, és amikor már semmi sem hallatszott bentről, kinyitották az ajtót, s a halottakat gyorsan elföldelték egy Belgrádhoz közeli tömegsírban.

A férfiakkal már korábban végeztek. Őket egy külvárosi kaszárnyában, a Topovske Supéban helyezték el, és amikor meg akarták torolni egy-egy német katona halálát – a törvények szerint egy megölt német katonáért száz, egy megsebesítettért ötven polgári személyt kellett kivégezni –, általában a már összegyűjtött zsidók közül szedték össze az agyonlövendőket. A németek részben azért végezhettek feltűnő gyorsasággal a mintegy 16 ezres szerbiai zsidó közösség legtöbb tagjával, mert rendelkezésükre állt a zsidók névsora. A belgrádi kormány az 1941-es megszállás előtt, 1940 októberében korlátozta a zsidók jogait; egyebek mellett bevezette a numerus clausust a közép- és a felsőfokú oktatásban. A háborút kevesebb mint 4 ezer szerbiai zsidó élte túl, közülük majdnem 2 ezren Izrael megalakulása után végleg elhagyták szülőhazájukat.

A zsidók kiirtása után sem maradt üresen a Sztaro Szajmiste. Az egykor kiállítóhelyként használt hatalmas épületeket jugoszláv ellenállókkal töltötték meg. 1942 és 1944 között mintegy 30 ezer partizán és csetnik fordult meg a táborban, és csak kétharmaduk élte túl a fogságot. A többiekkel a fagy, az éhség, illetve a német golyók végeztek. A nácik 1944 májusában átadták a tábort a horvát usztasáknak – a Száva bal partja akkor Horvátországhoz tartozott –, akik csak negyed évvel később menekültek el a környékről.

Joszip Broz Tito jugoszláv vezető országlása idején, majd a marsall halála után ugyan emléktáblát állítottak a Belgrád belvárosától légvonalban egy kilométerre lévő tábor közelében, ám a kőbe vésett szöveg eleinte – a származás feltüntetése nélkül – csak az ott meghalt több tízezer emberről tett említést. A későbbi változatban is az utolsó helyre kerültek a zsidó áldozatok. Ennek hátterében ideológiai megfontolások álltak. A titói időkben a közös, jugoszláv nemzet építése volt a cél, ezért nem tartották szükségesnek a halottak származásának hangsúlyozását. A Jugoszláviát felváltó, Szerbiából és Montenegróból álló „Kis-Jugoszláviában” pedig az államszövetségből kilépett Horvátország volt az első számú közellenség, és azt kellett bizonyítani, hogy a horvátok mindig is a szerbek kiirtására törekedtek. A zsidók sorsának feszegetése egyébként már csak azért sem állt a jugoszláv vezetők érdekében, mert a háború idején nem egy szerb politikus és egyházi vezető tett durva antiszemita kijelentéseket, az Ante Pavelics vezette független Horvátországban pedig állami rangra emelkedett a zsidóellenesség.

A B92 filmje máris vihart kavart a szerbiai neonácik körében. A Nacionalni Stroj (Nemzeti Alakulat) nevű újfasiszta mozgalom hívei a világhálón – egyebek mellett a fehér felsőbbrendűséget hirdető Stormfront oldalain – átfogó támadást kezdtek a „zsidóbérenc” B92 ellen, azzal vádolva az adót, hogy a szerkesztők az „új világrend” érdekében szedik elő ismét a holokauszt témáját. Igaz, az antiszemitizmus annak ellenére évek óta jelen van Szerbiában, hogy alig egy-két ezer zsidó él a 8 milliós országban. A Nacionalni Stroj már 2005-ben is tüntetett a B92 ellen, és az utóbbi hónapokban látni olyan graffitiket Belgrádban, amelyek lezsidózzák Borisz Tadics szerb államfőt. Szerbiában egyébként több kiadásban is megjelent a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei címet viselő antiszemita irat, és a hatóságok attól függően tiltották be, illetve vették tudomásul a kiadást, hogy ki állt a publikáció mögött. Amikor az akkor ellenzéki Szerb Radikális Párt nyomtatta ki az 1990-es évek közepén a jegyzőkönyvet, bezúzatták a röpiratot közlő Velika Szrbija című lapot, ám nem tettek semmit, amikor később egy lojális nacionalista szervezet hozta le a jegyzőkönyveket a Kruna című folyóiratban.

NÉMETH ANDRÁS

Monitor

Népirtási viták

Boszniában, akárcsak Magyarországon, továbbra sem tiltja törvény a holokauszt tagadását.

A ferencvárosi parkolócéget is elkaszálta a ÁSZ

A ferencvárosi parkolócéget is elkaszálta a ÁSZ

Botránnyal kezdődött az ülésszak a Parlamentben: Orbán, Hadházy és Gyurcsány a főszerepekben

Botránnyal kezdődött az ülésszak a Parlamentben: Orbán, Hadházy és Gyurcsány a főszerepekben

Liget-restart és lefújt vb - miért ilyen engedékeny Orbán?

Liget-restart és lefújt vb - miért ilyen engedékeny Orbán?

Magyarország 2,7 százalékot faragott az államháztartási hiányból

Magyarország 2,7 százalékot faragott az államháztartási hiányból

Sok bevándorló van állás nélkül Németországban

Sok bevándorló van állás nélkül Németországban

Hatalmas sport-divatterepjárót leplezett le a VW

Hatalmas sport-divatterepjárót leplezett le a VW