Tetszett a cikk?

A Gettómilliomos sikere erősítheti az amerikai és az indiai filmgyártás közti kapcsolatot, bár magáról a filmről megoszlanak a vélemények Indiában.

„A győztesek büszkévé tették Indiát” – sugárzott az örömtől Manmohan Szingh indiai kormányfő, miután a Mumbaiban játszódó Gettómilliomost Oscar-díj-esővel jutalmazták Los Angelesben. A legjobb film mellett a rendezői elismerést is elhozta az annak idején a kultuszfilmmé emelkedett Trainspottinggal feltűnt brit Danny Boyle alkotása, amely tíz jelöléséből nyolcat váltott aranyszoborra (HVG, 2009. február 28.). A hindi nyelvű filmgyártás évtizedek óta legnagyobb sztárja – és a Gettómilliomos történetének keretet adó Legyen ön is milliomos kvízvetélkedő indiai változatának korábbi műsorvezetője –, Amitabh Bachchan viszont megrótta a film készítőit, mondván: Indiát koszos, harmadik világbeli országként ábrázolták, amivel fájdalmat okoztak az ott élőknek, holott a mumbaihoz hasonló szegénység a legfejlettebb országokban is létezik.

Ellentmondásos volt a főhős, Jamal Malik hátterét nyújtó mumbai nyomornegyed lakóinak reakciója is. A film januári bemutatója idején még sokan Bachchan véleményét osztották. Megalázottnak érezték magukat, tüntettek, és volt, aki Boyle fényképét is elégette. Az Oscar-tarolás viszont népünnepélyt váltott ki, és a városrész vásznon feltűnt lakóit hősként fogadták vissza. Maradt azonban némi fájdalom a címadással kapcsolatban. Az angol verzió Slumdog szavában a „nyomornegyed” mögé illesztett „kutya” kifejezés régi rossz emlékeket ébresztett, a brit gyarmatosítók ugyanis szerették így hívni az indiai szegényeket.

A 15 millió dolláros költségvetésű Gettómilliomos brit produkcióban készült – alapjául az első könyves, civilben diplomata Vikas Swarup 2005-ös, Kérdés és válasz (Q & A) című könyve szolgált –, ám az anyagi hasznot a forgalmazó két hollywoodi stúdió, a 20th Century Fox és a Warner Bros. arathatja le. A sikertől azt várják, hogy szorosabb kapcsolat alakul ki az amerikai és az indiai, pontosabban a hindi nyelvű filmipar között: az előbbi a legjövedelmezőbb, az utóbbi a legtöbb nézőt vonzó. A mumbai központú indiai filmgyártás – amelyet a nagyváros régi neve, Bombay és Hollywood összeolvasztásával bollywoodiként emlegetnek – nagyipari méretekben dolgozik: évi 1200 alkotást készít, ami az amerikai teljesítmény duplája. A bevételeket tekintve Hollywood még fölényben van 9,6 milliárd dolláros hazai jegyárbevétellel, Bollywood azonban gyorsan növekszik, 2007-ben 2,2 milliárdos forgalma 2012-re 4 milliárd dollárra emelkedhet. Indiában olcsóbban dolgoznak, egy 20 millió dolláros költségvetésű film már szuperprodukciónak számít, az átlag 4-5 millió, míg Hollywood a marketingkiadásokkal együtt alig tud kihozni egy mozit százmillióból.

Bollywood legendás színészeket, illetve rendezőket – mint Raj Kapoor vagy Satyajit Raj – mondhat a magáénak, ám nem sikerült számára az áttörés a nyugati mozikultúrába. Nehéz az átjárás a másik irányba is: a Nyugaton sikeres indiai filmeknek odahaza volt korlátozott a közönsége. A befogadást nehezíti, hogy az indiai tömegfilmek gyakran legalább háromórásak, és 1920–1930-as hollywoodi társaikat nemcsak történeteik kiszámíthatóságában – a valóságot alaposan megszépítő, stilizált környezet, romantikus, cselszövések labirintusán keresztül is boldog véget hozó szerelmi szál – idézik, hanem abban is, hogy központi szerepet kap bennük a zene és a tánc. A vásznon a legváltozatosabb okokból fakadnak dalra, még krimikben is előfordulnak zenés-táncos betétek. A melodrámák idővel modernizálódtak, a Káma-szútra szerelmi tankönyv országa azonban a vásznon prűd maradt: sokáig a csók is tiltott volt, a szexjelenetek netovábbja pedig még mindig a fogalommá vált „vizes szári”, azaz a női testre tapadó, vízzel átitatott és sokat sejtető ruha.

Egyre több szál szövődik Hollywood és Bollywood között. Az indiai Reliance-csoport – amelynek tulajdonosa, a milliárdos Anil Ambani bollywoodi színésznőt választott feleségül – 500 millió dollár befektetést vállalt a Paramounttal szakító, Steven Spielberg fémjelezte DreamWorks stúdióban, és finanszírozási szerződést kötött Jim Carrey, George Clooney, Tom Hanks és Brad Pitt produkciós vállalkozásával. A Warner Bros., a Sony Pictures Entertainment és a Viacom indiai produkciókat tervez, a Disney pedig részesedést vásárolt a mumbai tőzsdén jegyzett UTV médiabirodalomban. A siker egyelőre nem egyértelmű. A Warner Bros. produkciójában készült, idén januárban bemutatott, az indiai hagyományokat a kínai kungfuval vegyítő Chandni Chowktól Kínáig című film alig egymillió dollárt hozott az amerikai mozikban, míg a Gettómilliomos már az Oscar-eső előtt 70 milliót kaszált.

A kísérletezés azonban folytatódik. A két piac közönségét egyszerre célozza meg a Taxisofőr, a Dühöngő bika és a Krisztus utolsó megkísértése forgatókönyvírója, Paul Schrader által Mumbaiban forgatott Xtreme City (Szélsőséges város) című akciófilm. Ebben ugyanúgy egy vásznon szerepelnek amerikai és indiai színészek, mint a szintén Bollywoodban készülő Hisss horrorban, amelyen az utolsó simításokat végzi a kultrendező David Lynch lánya, Jennifer Lynch.

NAGY GÁBOR

A koronavírusról neveztek el egy legyet

A koronavírusról neveztek el egy legyet

Bíróságra ért a Klubrádió Médiatanács ellen indított keresete

Bíróságra ért a Klubrádió Médiatanács ellen indított keresete

Csak megszorítani tudták Hamiltont az időmérőn

Csak megszorítani tudták Hamiltont az időmérőn