Weyer Béla
Weyer Béla

Berlin Kreuzberg negyedében megnyílt a város legnagyobb és legmodernebb mecsete, amely mellett óvoda, könyvesbolt, utazási iroda is működik, sőt a jövőben jogi tanácsadást is végeznek, és németnyelv-tanfolyam is indul.

A megnyitó napja egyben nyílt nap volt a széles közönségnek, bárki együtt ünnepelhetett a többnyire arab ünneplőruhába öltözött tömeggel, az új muszlim kulturális központ és mecset leendő használóival. Meg is telt a hétemeletes, gazdagon díszített csupa márvány épület, a Maschari Center és az előtte lévő tér a kíváncsiskodókkal, s bár több volt a valódi ünneplő, mint az egyszerű érdeklődő, sok „civil” berlini keveredett a kendős asszonyok, lányok, valamint az esetenként tradicionális ruhát viselő férfiak és gyerekek közé. A központ első három szintje a mecset, de olyan sokan mentek a megnyitóra, hogy kevésnek bizonyult az előtérben található cipőspolc, ezért a csak úgy a földre letett cipőhalmok között vezetett az út a földszinti imaterembe, ahova csak lábbeli nélkül szabad belépni. Mindhárom imaszinten pompás puha, zöld-piros virágmintás szőnyeg borítja a padlót.

Információs pult is akad minden szinten, készségesen válaszolnak az érdeklődőknek, így a HVG tudósítója is megtudhatta, hogy a három szint a nemek elkülönülését szolgálja. Az alsó, a hatalmas, csillogó csillárokkal, a férfiaké, míg a második és harmadik, szintén gazdagon díszített galéria, ahonnan lelátni a férfiakhoz, a nőké és a kisgyerekeké. Ugyanígy külön helyiségben moshatnak lábat a férfiak és a nők imádkozás előtt.

Összesen ezer imádkozónak van hely az Omar Ibu Al Khattab-mecsetben. Berlinnek ebben a kerületében, ahol a legnagyobb a külföldiek aránya, valamivel több mint 30 ezer muszlim él, nekik kell majd a pompás termeket megtölteniük.

Az Iszlám Egyesület Jótékonysági Célokra nevű szervezetet, amely a mecset építését hat évvel ezelőtt kezdeményezte, többnyire palesztin és libanoni származású muszlimok együttesen hozták létre. Berlinben 75 mecset és imaterem van, közülük sok hátsó udvarokban, régi gyárépületekben, átépített garázsokban működik. Az új mecsetet építő egyesület is egy régi gyárépület egyik emeletét használta 15 évig imateremként, ahová 250 hívő fért be imádkozni péntekenként. Mostantól ők használják a tágas, cizellált gipszornamentekkel díszített imatermeket. Három évig dolgoztak mesteremberek a marokkói, török és arab stílusjegyeket ötvöző épületen.

„Mindenkit szívesen látunk, ez a ház a nem hívők előtt is mindig nyitva áll” – mondta a Berliner Zeitungnak a megnyitás kapcsán Birol Ucan, az egyesület egyik vezetője. „Az építést kizárólag adományokból finanszíroztuk, ezért készült el ilyen lassan” – mondta. Interneten és a kreuzbergi utcákon gyűjtögették az egyesület tagjai az adományokat.

A tudósító török ismerőse szkeptikus. Szerinte nem lehet tízmillió eurót – az eredetileg tervezett ötmillióval szemben legalább ennyibe került az építkezés, bár végleges adatok még nincsenek – csak a kispénzű hívektől összeszedni, biztos van valami nagy szponzor is a háttérben. Különben is érthetetlen, hogy a német állam miért engedélyezi ezt a sok mecsetépítést, imádkozni otthon is lehet – mondja. Ő maga nem vallásos, de a helyi törökök amúgy is másik mecsetbe járnak.

Sokan érveltek hasonlóan a kezdetektől – bár nem került sor tiltakozó akciókra az építkezés ellen, mint Berlin Pankow–Heinersdorf kerületében, ahol a helyiek még a megnyitás napjára is demonstrációt szerveztek (HVG, 2008. október 25.). Mindazonáltal, amikor először ismertették a terveket, a kreuzbergi lakosok még azt is feltételezték, hogy terroristák kiképzésére használhatják majd a mecsetet. Birol Ucan szerint nekik a radikális muszlimokhoz semmi közük. A mérsékelt iszlámot képviselik, és vallásilag megalapozott felvilágosítást végeznek. „Az iszlám nem terrorvallás” – mondja.

Hassan Kohdr egyesületi elnök is hasonlóan beszélt a megnyitón, ahol kivetítőn lehetett németül követni az arab megnyitóbeszédet. „Történelmi pillanat a mai nap a németországi muszlimok és a német társadalom számára” – mondta. Beszédében arra is felszólította a híveket, hogy működjenek együtt a német társadalommal.

A mecsetben valóban táblákon hirdetik a békés elveket. „Vallásosan, képzésközpontúan, kulturálisan, szociálisan tevékenykedni” – áll az egyiken, „Mérsékeltség, békés együttélés, semmi túlzás” – ezt hirdeti egy másik tábla.

A Maschari Center sokkal több imaháznál, az egyik emeleten óvoda működik, a földszinten muszlim ruhabutik, utazási iroda, könyvesbolt, fodrász, arab állóbüfé, süteménybolt. A központban mindemellett a jövőben szociális, jogi és munkaügyi tanácsadást, valamint népfőiskolát is terveznek, és – a zökkenőmentes beilleszkedés érdekében – németnyelv-tanfolyamokat is.

WEYER BÉLA / BERLIN

Dobszay János Monitor

Magyar táj magyar mecsettel

Négyszáz év kihagyás után új mecset épülhet Budapesten – adott hírt a HVG a magyarországi Iszlám Egyház...

Ősi ragasztót használhatott a neandervölgyi ember

Ősi ragasztót használhatott a neandervölgyi ember

Nem halott a dízel – vélekedik a meglepetéssel készülő Mazda

Nem halott a dízel – vélekedik a meglepetéssel készülő Mazda

Az eutanáziát választotta Marieke Vervoort belga paralimpiai bajnok

Az eutanáziát választotta Marieke Vervoort belga paralimpiai bajnok

New York Times: Az amerikai nagykövet már inkább Orbán embere, mint Trumpé

New York Times: Az amerikai nagykövet már inkább Orbán embere, mint Trumpé

Macskáik mentettek meg egy házaspárt a biztos haláltól Olaszországban

Macskáik mentettek meg egy házaspárt a biztos haláltól Olaszországban

Nem mindegy, kinek mennyi a horkolási indexe

Nem mindegy, kinek mennyi a horkolási indexe