szerző:
Földvári Zsuzsa

Idén is Bécset hozta ki a legélhetőbb városként az amerikai Mercer tanácsadó cég. Ám a helyiek egy része úgy véli, csak a Hilton Szálló és a Sacher cukrászda közt taxijukból kitekingető topmenedzserek látják makulátlannak a császárvárost.

A gazdasági recesszió ellenére 2009-ben és az idei év első hónapjaiban viszonylag stabil maradt a világvárosok élhetősége. Ez derül ki az amerikai Mercer tanácsadó cég által elkészített felmérésből, amely évek óta hasonlítja össze élhetőség szempontjából a világ nagyvárosait, részben azért, hogy segítségével az alkalmazottaikat külföldre küldő államok, üzleti vállalkozások tisztában legyenek azzal, milyen körülmények közé kerül majd munkatársuk. Az elemzés a politikai, társadalmi és gazdasági környezetet veti össze, górcső alá véve többek közt az egészségügyi és köztisztasági viszonyokat, az oktatási rendszert, a tömegközlekedés állapotát, a szórakozási kínálatot, a lakáskörülményeket, sőt a klímát is.

Az etalon, a kiindulópont New York, a maga száz pontjával. A világvárosi lista első helyére 108,6 ponttal Bécs került, amelynek már tavaly is sikerült maga mögé utasítania az idei 108 pontos Zürichet. A lista végén szereplő Bagdadnak, elsősorban csapnivaló közbiztonsága okán, mindössze 14,4 pont jutott. A tíz legjobb városból három svájci (Genf a harmadik, Bern pedig a kilencedik), három pedig német (a 6-7-8. helyen Düsseldorf, Frankfurt és München sorakozik). Kanada, Új-Zéland és Ausztrália furakodott még be az élmezőnybe egy-egy várossal: Vancouverrel, Aucklanddal és Sydneyvel.

Utcai zenészek a prágai Károly hídon
©

 A kelet-európai térség egyetlen városa sem jutott a legjobb 50 település közé, bár a jelentés náluk folyamatos javulást jelez. A régió legélhetőbb városa Prága, amely a 70. a listán, Budapest a 73., Ljubljana pedig a 77. Mindhárom főváros egy hellyel lépett előre tavaly óta. Az elemzők megállapítása szerint a térség számos városában hosszabb távon is javul az élet minősége, például Belgrádban, Pristinában, Tallinnban, és a már említett Prágában és Ljubljanában. A jelentés összeállítói elismerően szólnak arról, hogy Szlovákia 2009-ben bevezette az eurót, ezzel is könnyítve a külföldi menedzserek életét. Azokban a kelet-európai országokban javult a leggyorsabban a városok életminősége, ahol sikerült megőrizni a politikai stabilitást – így a tanulmány.

A 40 országban 18 ezer munkatárssal működő Mercer külön közzétette ökolistáját, amelyet a városok vízellátása, tisztasága, hulladékkezelése, levegőtisztasága és közlekedési sűrűsége alapján állított össze. Ezt a rangsort a kanadai Calgary vezeti, a második helyen az amerikai Honolulu áll. Az első tízes csoportba az öreg kontinensről csupán észak-európai városok tudtak bekerülni: Helsinki, Oslo és Stockholm.

Az őszi önkormányzati választásokra készülő Bécs szociáldemokrata polgármestere, a pártja (SPÖ) alelnöki tisztségét is betöltő Michael Häupl roppant elégedetten kommentálta városának világelsőségét, kiemelve a biztonságot, a szociális értékeket, az élénk kulturális életet és az üzleti előnyöket. Rüdiger Maresch, a bécsi zöldek szóvivője ellenben kínosnak minősítette a polgármester öndicséretét, szerinte szégyenletes, hogy a környezettudatosságára roppant büszke Bécsnek az ökolistán mindössze a 44. hely jutott. A városnak főleg a zajvédelemben és a légtisztaságban akadnak gyengeségei, de problémák mutatkoznak a tömegközlekedésben is, a klímavédelemben pedig az osztrák főváros az uniós lista végén kullog.

Olvasói levelek özöne indult az osztrák napilapokhoz a bécsi első hely hírére. A zsörtölődni nagyon is szerető bécsiek zöme sietett megjegyezni, hogy a menedzserek alig látnak valamit a városból, a Hilton Szálló és a Sacher cukrászda között közlekednek taxival, és ebből a perspektívából nézve olyan elégedettek. Volt, aki durván fogalmazott, mint például a Der Standard egyik olvasója: „Zabálni és vedelni sehol a világon nem lehet olyan jól, mint Bécsben. Kultúra is található a városban, minden mennyiségben, már csak a tradíciók okán is. De amúgy kedélytelen, vigasztalan ez a hely, ami mindig megdöbbenti az embert, amikor valamelyik igazi világvárosból érkezve Schwechaton landol.” Sokan egyetértenek abban, hogy a városból hiányzik a modernség, nem elég merészek az építészek, magasak a lakásárak, túl sok az autó, egyes városrészek gettósodtak, sok a probléma a bevándorlók integrálásával. Kevés az óvoda, az iskolák színvonala pedig – s itt nem a külföldieknek fenntartott angol nyelvű intézményeket említik – a közepestől a katasztrofálisig terjed.

Mások Bécs legnagyobb érdemeként azt emelték ki, hogy az átlagosan keresők is jól élnek, nem csupán a felső öt százalék, mint más metropolisokban. Továbbá hogy a Práter, a Bécsi-erdő, a Duna-sziget könnyen elérhető zöldövezet, a városi kertészet remekel, virágzik a városban a művészet, a kulturális kínálat lenyűgöző, és a bűnözés is viszonylag ritka. A csapvíz pedig egyenesen finom, egyre több étteremben szokás ital gyanánt vezetékes vizet rendelni.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS

Hirtelen kétszer annyian lettek a kisberényi választók, új szavazást kell tartani

Hirtelen kétszer annyian lettek a kisberényi választók, új szavazást kell tartani

Visszautasította az alpolgármesteri felkérést a KDNP embere Baján

Visszautasította az alpolgármesteri felkérést a KDNP embere Baján

Prága is beintett az elektromos rollereknek

Prága is beintett az elektromos rollereknek

Egymásba ment négy kamion az M0-s autóúton

Egymásba ment négy kamion az M0-s autóúton

Van itt 5 alkalmazás, amik a Google szerint segíthetnek leszokni a mobilfüggőségről

Van itt 5 alkalmazás, amik a Google szerint segíthetnek leszokni a mobilfüggőségről

Hivatalosan is visszavonták a törvényjavaslatot, amely miatt Hongkongban hónapok óta tüntetnek

Hivatalosan is visszavonták a törvényjavaslatot, amely miatt Hongkongban hónapok óta tüntetnek