Tőzsdei pánikot váltott ki a múlt héten a munkaerő-kölcsönző svájci óriáscég, az Adecco váratlan bejelentése, hogy nem tud a megígért időben előállni tavalyi mérlegadataival. A befektetők Parmalat-típusú csalást sejtenek, de vannak, akik szerint csak kommunikációs balfogásról van szó.

"Ha kiderül, hogy csupán vihar volt egy pohár vízben, akkor azt kell mondanom, ez volt a legpocsékabbul menedzselt vállalati közlemény, amit életem során hallottam" - fogalmazott egy londoni bankár az Adecco-pánik harmadik napján. A világ legnagyobb munkaerő-kölcsönző cége, amely a svájci Cheserex-ben székel, és 68 országban van jelen, január 12-én 14 soros közleményben tudatta, hogy a december 28-án zárult tavalyi pénzügyi év auditált adatait valószínűleg nem fogja tudni a tervezett időpontban, február 4-én közzétenni. A késedelem okaként a közlemény mindenekelőtt a belső ellenőrzésnek az Adecco észak-amerikai érdekeltségénél, az Adecco Staffingnál tapasztalt gyengeségét említette, de fenntartotta a lehetőséget, hogy néhány más országban lévő vállalakozásnál is további vizsgálatokra lesz szükség.

A zavaros közlemény hatására a zürichi, a frankfurti és a New York-i tőzsdén is jegyzett vállalatóriás részvényárfolyama zuhanni kezdett, a befektetők pánikba estek, és eszeveszetten próbáltak szabadulni az Adecco-papíroktól. Menekülési igyekezetük következtében a részvények közel 50 százalékot veszítettek értékükből az előző napi záráshoz képest. A bankok, alkuszok, részvényesek 24 órán át sötétben tapogatóztak, miközben Svájcból a vállalat vezetői "no comment" üzenetet küldtek. A közszerepléstől irtózó, mindössze 36 esztendős vezérigazgató, Jerome Caille éppen úgy igyekezett felszívódni, mint a felügyelőbizottság (fb) elnöke, az Adeccót korábban vezető John Bowmer. De összeharapta a száját a szintén fb-tag, civilben egyetemi tanár Conrad Meyeri is, aki nem csupán arról ismert, hogy ő vezeti az Adecco auditáló és finanszírozással foglalkozó bizottságát, hanem arról is, hogy számos svájci cég fb-jében ott ül, többek között a Neue Zürcher Zeitung újságvállalkozáséban is. Egyedül a pénzügyi igazgató eresztett meg annyi megjegyzést, azt is csak az amerikai érdeklődőknek, hogy nem mérlegcsalásról van szó, csupán az ellenőrzési mechanizmus nem elég jó ahhoz, hogy a beharangozott időre le lehessen zárni az auditálási munkálatokat.

Felix Weber szavai múlt hétfőn még 8 százalékos árfolyam-erősödést értek, és legalább azt a rémületet kezdték eloszlatni, hogy az Enronhoz vagy a Parmalathoz hasonló újabb világméretű pénzügyi csalás történt az Adeccónál. Kedden aztán Weber a New York Timesnak még határozottabban magyarázta, hogy a vállalatcsoport helyzete sokkal jobb a feltételezettnél, nincs ok a pánikra. Ennek ellenére két amerikai ügyvédi iroda bejelentette, hogy gyűjtőpert indítanak az Adecco ellen azok nevében, akik 2000 márciusa és 2004 januárja között vásároltak a cég részvényeiből. Szerintük ugyanis a cég hamis vállalati eredményekkel tévesztette meg a befektetőket. Nem zörög a haraszt - mondják az elemzők is, akik amíg nem jutnak pontos információkhoz, mélyebb bajokra gyanakodnak.

A bizalmi válságot a német Handelsblatt üzleti napilap szerint közvetve az Adeccót két esztendeje vizsgáló Ernst & Young indította el, amelynek 2003 végi kritikáit a belső ellenőrzési rendszerről a sajtó megszellőztette. Az újságok arról is tudni véltek, hogy a nyilvánosság előtt hallgató manhattani államügyészség és az amerikai tőzsdefelügyelet szintén vizsgálódni kezdett. Bennfentesek állítják, az Adecco nehézségei mindenekelőtt a cég roppant agresszív terjeszkedési, ezen belül is akvizíciós politikájával függnek össze. Konkrétan a 2000-ben megszerzett amerikai konkurenssel, az Olstennel, amelyért a továbbképzési tanfolyamokat, karrierépítést is szervező multi 1,5 milliárd svájci frankot adott. A vásárlással az Adecco egyszeriben amerikai piacvezető lett, és 2002-ben 25 milliárdos forgalmában 25 százalékosra nőtt az USA-hányad. Az akkor még konszernfőnök Bowmert ünnepelték, utóbb azonban szemére vetették, hogy túlságosan drágának bizonyult a vásárlás, az amerikai gazdaság visszaesésével összefüggően csalódáskeltően visszament az üzlet.

A mélyebb bajokat keresők nem csupán az Olstenért adott árat sokallják, hanem a 23 százalékos saját tőkét is keveslik. Túl gyorsnak találják a cég növekedését, amivel nem járt együtt kellő szinergia. Az Adecco 1996-tól indult hihetetlen növekedésnek, amikor a svájci Adia és a francia Ecco nevű cégek egyesültek, és váltak a munkaerő-kölcsönző cégek között világmásodikká. Idővel az Adecco már maga mögé utasította a Manpowert és a Vediort, a nyereséget pedig 11 millió frankról 354 millióra pumpálta fel hat év alatt.

Irdatlan vállalkozásról van szó, a munkaerőt maga alkalmazó és cégeknek - mindenekelőtt multiknak - kikölcsönző Adecco naponta 100 ezer üzleti partnerrel áll kapcsolatban és 650 ezer fős munkaerősereget közvetít. Az Eccót valaha Lyonban alapította állásközvetítésre a ma 67 esztendős, titokzatos francia üzletember, Philippe Foriel-Destezet, aki közel 50 nagyvállalat fb-jében ül benn, vagyona 2,6 milliárd svájci frank körül járt 2003 áprilisában, és ő a legnagyobb Adecco-részvényes 18 százalékkal. 16 százalékot mondhatott magáénak az Adiát és később a fuzionált vállalatot is naggyá tevő Klaus Jakobs, az egykori csokoládékirály, akinek Christian fia most is ott ül az fb-ben. A Tobleronét és a pörkölt kávét a német-svájci Jakobs 1990-ben eladta a Philip Morrisnak, és egy évvel később vette meg az 1957-ben alapított, lausanne-i Adiát, amit öt év alatt tett egészséges, nyereséges vállalkozássá. Tavaly év végén Jakobs 11,75 százalékra csökkentette részesedését, az eladott részvények java a Jakobs család többi tagjának jutott.

Hogy a vállalat élén álló francia Caille, aki 23 esztendősen az Adecco spanyol részlegénél indult, és onnan tornázta fel magát a csúcsra, képes lesz-e megbirkózni a váratlan bizalmi válsággal vagy azzal, ami mögötte rejlik, még nem tudni. Korábban szívesen hangoztatta, hogy a piaci visszaesés érvét egyetlen munkatársától sem hajlandó elfogadni. Ám lehet, hogy hamarosan ő is a sorsukra jut.

Ködös, majd napos, de hideg idő lehet hétfőn

Ködös, majd napos, de hideg idő lehet hétfőn

Elismerte az orosz történész, hogy megölte és feldarabolta partnerét

Elismerte az orosz történész, hogy megölte és feldarabolta partnerét

Kibertámadás érte a brit Munkáspárt informatikai rendszerét

Kibertámadás érte a brit Munkáspárt informatikai rendszerét

Terápiás malac nyugtatja az utasokat a San Franciscó-i repülőtéren

Terápiás malac nyugtatja az utasokat a San Franciscó-i repülőtéren

Beperlik Kövér Lászlót, mert mikrofonállvánnyá fokozta le az újságírókat az Országházban

Beperlik Kövér Lászlót, mert mikrofonállvánnyá fokozta le az újságírókat az Országházban

Kiszivárgott, milyen Galaxy S11-eket dob majd piacra a Samsung

Kiszivárgott, milyen Galaxy S11-eket dob majd piacra a Samsung