Egyre vonzóbb a nyugati befektetők számára a tetemes hozadékot ígérő kínai tőkepiac, ám annak fejletlensége, a szabályozás kialakulatlansága komoly kockázatokat rejt magában.

Látványos fejlődésen ment át az utóbbi évtizedben a kínai tőkepiac: kapitalizációja néhány milliárdról mostanra 540 milliárd dollárra nőtt. A kínai gazdaság gyors fejlődése nyomán - különösen Peking csatlakozása után a Kereskedelmi Világszervezethez - megnőtt a külföldi érdeklődés a kínai vállalatok részvényei iránt. A kereskedés is élénk, a sanghaji tőzsdeindex például április végén 11 százalékkal állt magasabban, mint az év elején, a sencseni 14 százalékkal.

A kínai részvénypiacokon háromfajta papír forog. Az úgynevezett A részvényeket jüanban jegyzik, ezeket 2003-ig csak belföldiek vásárolhatták, de tavaly óta néhány külföldi intézményi befektető is engedélyt kapott a megvételükre. A dollárban jegyzett B részvény viszont csak külföldiek számára hozzáférhető. E két részvényfajtával a sanghaji és a sencseni tőzsdén kereskednek. A hongkongi tőzsdén forgó H részvényt hongkongi dollárban jegyzik. Tavaly év végén 1287-féle részvény volt forgalomban, ebből 111 B, 93 H jelű volt, a többi az A csoportba tartozott. A B és a H részvények közül mintegy húsz a New York-i és a londoni tőzsdén is forog.

Politikai döntés kérdése Kínában, mely vállalat mehet tőzsdére, és az is, hogy milyen részvénnyel jelenhet meg. B és H típusú részvényt csak többségi állami tulajdonban lévő nagyvállalatok bocsáthatnak ki. Általános követelmény, hogy csak azoknak a cégeknek a papírjai kerülhetnek a tőzsdére, amelyek a kibocsátást megelőző három évben nyereségesen működtek. Ez eleve lehetetlenné teszi, hogy egy újonnan alakult magánvállalat a parkettre vigye papírjait. A részvények forgalomba hozatala kizárólag friss tőkebevonás céljából történik, állami kézben lévő részvényeket nem értékesítenek, azaz klasszikus értelemben vett privatizáció egyelőre nincs. A tőzsdei vállalatokban átlagosan 35 százalékos az állami tulajdonrész, s ahol az állam is tulajdonos, ott a döntésekbe a helyi pártbizottság is beleszól. A tőzsdén jegyzett cégek mindössze 20 százaléka van kizárólag magántulajdonban. Az A részvények kibocsátóit csak helyi társaságok auditálják, a B és H részvények kibocsátóit az öt legnagyobb külföldi könyvvizsgáló cég helyi érdekeltsége is.

A nyugati befektetők figyelmét kissé elaltatta, hogy a legtöbb kínai kibocsátást követően a részvényárfolyamok igen hamar megugrottak. Jó ideig fel sem merült, hogy egy kínai vállalattal esetleg baj lehet, pedig a szigorú politikai felügyelet ellenére elterjedtek a könyvelési csalások. Legutóbb, az első számú kínai csipgyártó, az SMIC márciusi részvénykibocsátása után az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) kezdett vizsgálódni; feltételezések szerint a cég pénzügyi vezetője, a befektetők érdeklődését felcsigázandó, a valóságosnál sokkal kedvezőbb képet festett az üzleti kilátásokról. A 2003-as év legnagyobb kibocsátása a China Life biztosítótársaságé volt, három és fél milliárd dollár értékben a hongkongi és a New York-i tőzsdén zajlott. Ez volt tavaly a világ legnagyobb elsődleges kibocsátása, ennek megfelelő volt az érdeklődés is: a részvényeket többszörösen túljegyezték. A kibocsátás után három hónappal azonban kiderült, hogy a tájékoztatóban szereplő adatok hamisak voltak: a SEC 650 millió dolláros szabálytalanságot gyanít. A Yinchuan Industry nevű társaságról például kiderült, hogy bevételének 95 százaléka csak hamisított bizonylatokon létezett.

A kárvallott tőzsdei befektető csak akkor fordulhat bírósághoz, ha az értékpapír-felügyelet igazolta, hogy csalás történt. Jobb a helyzet a hongkongi tőzsdén, az ottani felügyelet felkészültebb, s mentes a politikai befolyástól is. Az egyre nagyobb érdeklődés ellenére sok szakértő attól tart, hogy az értékpapír-felügyelet gyengesége, illetve a gazdaság átpolitizáltsága miatt a kínai értékpapírpiac összeomolhat, ami a hatalmas forgalomra tekintettel az egész régió pénzügyi szféráját megrázhatja, sőt világszerte komoly hatással lehet a tőzsdékre. Az ilyen aggodalmakat húzta alá, hogy az utóbbi napokban meredeken zuhant mindkét kínai tőzsde indexe. Ennek oka szakértők szerint elsősorban az, hogy Peking bejelentette a túlfűtött gazdaság lefékezésének tervét - kamatnövelést is kilátásba helyeztek -, egyúttal felszólította a bankokat az úgynevezett rossz hitelek arányának csökkentésére, kölcsönkihelyezéseik korlátozására.

Ha lejárt a személyije, ma és holnap kaphat újat

Ha lejárt a személyije, ma és holnap kaphat újat

Szegeden is elmarad egy fideszes sajtótájékoztató

Szegeden is elmarad egy fideszes sajtótájékoztató

Hősnek kijáró temetést kapott Karel Gott

Hősnek kijáró temetést kapott Karel Gott

Aki 45 évesen gyorsabban gyalogol, annak fiatalabb a szervezete és az agya

Aki 45 évesen gyorsabban gyalogol, annak fiatalabb a szervezete és az agya

Will Smith szívesen játszana egy filmben a fiatal Marlon Brandóval

Will Smith szívesen játszana egy filmben a fiatal Marlon Brandóval

5 év alatt vakságot és járóképtelenséget okoz a kór, amelyre most sikerült találni egy ellenszert

5 év alatt vakságot és járóképtelenséget okoz a kór, amelyre most sikerült találni egy ellenszert