Szociáldemokrata közgazdászprofesszor veszi át januártól az osztrák Bawag szakszervezeti bank irányítását. Az új főnök feladata lesz az amerikai Refco-botrányban megbillent pénzintézet Kelet-Európa felé fordítása.

"Egy szakszervezeti bankhoz nem illenek a kockázatos üzletek. Vége az amerikai és a karibi rizikónak, figyelmünket ezentúl természetes környezetünk, Ausztria és közép-európai szomszédaink felé fordítjuk." Így fogalmazott az osztrák nagybankok listáján az ötödik helyen álló Bank für Arbeit und Wirtschaft und Österreichische Postsparkasse AG (Bawag) 2006. január 1-jétől regnáló új vezérigazgatója, Ewald Nowotny. A 21 éven át szociáldemokrata (SPÖ) parlamenti képviselőként, a párt pénzügyi szóvivőjeként szerepelt közgazdászprofesszor - aki 1999-2003 között az Európai Központi Bank (ECB) alelnöke volt - váratlanul kapott felkérést a poszt betöltésére, és mindössze egynapos gondolkodási idő után mondott igent.

Nowotny azért került helyzetbe, mert a bank eddigi vezére, a nála csak három évvel idősebb, 64 éves Johann Zwettler lemondott a szerződése szerint 2008-ig szóló mandátumáról, magára vállalva a felelősséget egy 450 millió eurós bukásért. Az összeget a Bawag gyorshitelként nyújtotta az amerikai Refco brókercégnek, pontosabban a Refco tőzsdei szupersztárként ünnepelt vezére, Phillip Bennett vállalkozásának (HVG, 2005. október 29.). Bennettet régi ismeretség fűzte a bécsi bankhoz, hosszú éveken át működtek együtt kockázatos spekulatív tőzsdei üzletekben.

Amikor egy napvilágra került csalássorozat miatt a New Yorkban pénzszűkébe került Bennett október 6-án a régi barátokhoz fordult gyorshitelért, Zwettler gyorsan összeszedte és négy nappal később már át is utalta a pénzt. Bármilyen gyors volt is Zwettler, mire az összeg megérkezett, Bennettet már felfüggesztették állásából. A Bawag-vezetők kínos magyarázkodásba kezdtek, hogy azért nem gyanakodtak a hitelfolyósításnál, mert garancia gyanánt 43 millió darab Refco-törzsrészvényt kaptak, melynek értéke háromszor annyi volt, mint a kölcsöné. Álmukban sem jutott eszükbe, hogy az árfolyam 34 dollárról egyik percről a másikra nullára zuhan.

"Szabálysértés nem történt, a hülyeség pedig nem büntetőjogi kategória" - fogalmaztak kissé nyersen az osztrák pénzügyi felügyelet munkatársai, akik a jegybankkal együtt haladéktalanul vizsgálódni kezdtek a gondatlan hitelkihelyezés ügyében. Kiderült az is, hogy már Zwettler elődei idején is zajlottak kockázatos tengerentúli ügyletek. A hiteldöntésnél azonban az igazgatók nem lépték túl a megengedett keretet, a pénz folyósításáról pedig időben tájékoztatták a bank felügyelőbizottságát (fb) vezető Günter Weningert, aki amúgy a Bawagot tulajdonló szakszervezeti szövetség (ÖGB) pénzügyi főnöke.

Bár Bécsben híre ment, hogy lefejezik a bank teljes vezetését, a rendkívüli fb-ülésen Weninger mindenkit menteni akart. Már csak azért is, mert ha elismerik a személyi felelősséget, a bankra rárontanak a pénzüket vesztett amerikai ügyfeleket képviselő ügyvédek, akik bizonyítani kívánják a Bawaggal való összejátszást. A 39 éve a banknál dolgozó Zwettler azonban lemondott, mondván, valakinek vállalnia kell a felelősséget.

A Bawag-vezetők ballépése nem is jöhetett volna rosszabbkor. Az 56,3 milliárd euró mérlegfőösszegű, 6275 főt foglalkoztató pénzintézetből származó zsíros osztalékok ugyanis nélkülözhetetlenek az ÖGB számára. Tavaly az ÖGB 43,3 millió euró rekordveszteséggel zárt - pedig a Bawagtól 70 milliót kapott -, és kénytelen volt megválni egyes ingatlanaitól és a nyomdájától is. Logikus lenne, ha az ÖGB a bank egy részét tőzsdére vinné, vagy társtulajdonossal osztozna rajta. Ilyet azonban aligha talál, élénken él még az üzleti világ emlékezetében, hogy az ÖGB a Konsum üzletlánc összeomlásakor eladta Bawag-részvényeinek 46 százalékát a Bayerische Landesbanknak, amelynek nem engedett beleszólási jogot, s amelytől a papírokat vissza is vásárolta (HVG, 2004. június 4.).

Nem lesz könnyű a PSK postabankkal fuzionált Bawag számára az üzleti irányváltás sem. A tengerentúli ügyletekre ugyanis nem véletlenül kényszerült, a lakossági üzletágban erős ugyan, de vállalati, főleg nagyvállalati ügyfelei nemigen vannak. A kelet felé fordulás sem fog könnyen menni, a Bawag ugyanis későn eszmélt, a megszerezhető bankok javát már levadászták előle, nem utolsósorban éppen osztrák pénzintézetek. Van ugyan a banknak érdekeltsége Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában és Magyarországon is, ám ezek közül csak a szlovén és a cseh jelentős, a Bayerische Landesbankkal való szétválás nyomán a Magyar Külkereskedelmi Bankban (MKB) való részesedése például 10,38 százalékra csökkent.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS

Iskolás fegyveres rablókat fogtak Budapesten

Iskolás fegyveres rablókat fogtak Budapesten

iPhone-t venne karácsonyra? Itt egy 41 millió forintos változat

iPhone-t venne karácsonyra? Itt egy 41 millió forintos változat

Átadjuk Szlovákiának a szerbeket, akik halálra vertek egy férfit Pozsonyban

Átadjuk Szlovákiának a szerbeket, akik halálra vertek egy férfit Pozsonyban

Ha a vizitdíjból akkora balhé volt, képzelhetjük, ebből mekkora lesz

Ha a vizitdíjból akkora balhé volt, képzelhetjük, ebből mekkora lesz

Kirúgták a vizes vb körözés alatt álló gazdasági igazgatóját

Kirúgták a vizes vb körözés alatt álló gazdasági igazgatóját

Megszereztük a kormány egyik javaslatát, amit letesznek Karácsony elé

Megszereztük a kormány egyik javaslatát, amit letesznek Karácsony elé