A svájci adóparadicsom, Zug ad otthont a Schröder német exkancellár neve által fémjelzett orosz-német gázvezeték-vállalkozásnak, amely egyes bírálatok szerint nem mentes kétes kapcsolatoktól.

Schröderpromnak nevezik a svájci Zug kisvárosban az orosz Gazprom energiaóriás és két német cég által alapított társaságot, amelynek feladata, hogy tranzitországok kihagyásával a Balti-tengeren keresztül szállítson gázt az oroszországi Viborgtól Németországba, Greifswaldba. A tavaly decemberben alapított cég hátteréről az utóbbi napokban egyre több információ jelenik meg - és nem mindegyik vet jó fényt a vállalkozásra, melynek felügyelőbizottsági (fb) elnökéül Gerhard Schröder exkancellárt szemelték ki. A vezeték építésére és működtetésére létrehozott Nordeuropäische Gaspipeline (NEGP) nevű céget egymillió frankos alaptőkével jegyezték be Zugban. A svájci kisvárosnak ugyan kevés köze van a vezetékhez, ám közismert, hogy az ott bejegyzett úgynevezett postafiókcégek - amelyek üzleti tevékenysége Svájcon kívül folyik - legfeljebb 16 százalékos társasági adót fizetnek, jegyzett tőkéjük maximum 0,012-ét.

Az NEGP 51 százalékát az orosz Gazprom jegyzi, 49 százalékon pedig két német cég, a BASF-leányvállalat Wintershall, illetve az E.On Ruhrgas osztozik fele-fele arányban. A két német vállalatnak azonos címe van Zugban (Untermüli 6.), oda jegyeztették be az NEGP-t is. A címen egyébként egy ügyvédi iroda, a cégeket képviselő Hausheer & Partner található. A még csak formálódó NEGP-ben Schröder mellett egyelőre Urs Hausheer az egyetlen biztos fb-tag. Az ügyvéd neve nem egészen makulátlan, a nyolcvanas években - szintén fb-tagként - részt vett az Asada AG nevű cégben, amely sajtóértesülések szerint az NDK-nak segített beszerezni a Nyugat által tiltott korszerű számítástechnikai eszközöket. Az Asada egy szövevényes cégcsoporthoz tartozott, amelynek valamennyi tagja a kelet-nyugati "érzékeny" kereskedelemben játszott szerepet, s a szálakat Michael Grossauer osztrák vállalkozó tartotta kézben.

Nem Hausheer az egyetlen kétes hírű vezetője a vállalkozásnak. Vezérigazgatónak Matthias Warnigot szánják, a Dresdner Bank oroszországi üzleteinek vezetőjét, aki 1989-ig - hol Arthur, hol Ökonom fedőnéven - az NSZK gazdaságáról gyűjtögetett információkat Kelet-Berlinnek, ahogy ez utóbb az ottani államrendőrség, a Stasi irataiból kitűnt. Warnig még felderítő korában ismerkedett meg az akkoriban KGB-hírszerzőként az NDK-ban tevékenykedő Vlagyimir Putyinnal, a későbbi orosz államfővel, aki most kezdeményezője volt annak, hogy Schröder kerüljön az energiaprojekt élére. Nyilván nem csupán Warnignak köszönhető, elemzőknek azonban feltűnt, hogy az NEGP fennhatósága alá tartozó vezetékszakasz építésének 4 milliárd eurós költségét - és várhatóan az összesen kétszer ekkora kiadások egészét - éppen a Dresdner Bank finanszírozza. Egyesek arra is emlékeztetnek, hogy Schröder - még kancellárként - nem csupán a vezeték megépítését szorgalmazta, de abban is szerepe volt, hogy a kartellhivatal akarata ellenére sikerült az E.On-Ruhrgas fúzió. Várható egyébként, hogy a két német cég 49 százalékos tulajdoni része idővel jóval kisebb lesz. Az ígéretes vállalkozás iránt ugyanis hatalmas az érdeklődés, a norvég NorskHydro például már hivatalosan is jelezte csatlakozási szándékát.

A svájci Zugba amúgy özönlenek a vállalkozások, tavaly újabb ezret vezettek be a cégbírósági könyvekbe. Főleg nyersanyag-kereskedő cégeket, köztük sok orosz érdekeltséget. Ott regisztrálták például az orosz-ukrán gázkereskedelemben közvetítő RosUkrEnergót, amellyel kapcsolatban időről időre kétes összeköttetésekről szóló hírek röppennek fel. A zugi adóparadicsomban egymást érik a tanácsadó cégek, a svájci hatóságok, a pénzintézetek és az ügyvédi irodák az ő segítségükkel próbálják megszűrni a gyakran nem minden gyanú felett álló cégeket. A helyi parlamentben újabban egyre hangosabban tiltakoznak a "turbókapitalistáknak" nevezett fantomcégek ellen, egyes vádak szerint - írja a Handelsblatt című német újság - az NEGP-vel és a RosUkrEnergóval "a Stasi és a keleti maffia szelleme támadt fel" Svájcban.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS

A Napoli kirúgta az edzőjét, miután továbbjutottak a BL-ben

A Napoli kirúgta az edzőjét, miután továbbjutottak a BL-ben

Nyelni vagy nem nyelni? Karácsonynak több opciója van, mint azt Orbán szeretné

Nyelni vagy nem nyelni? Karácsonynak több opciója van, mint azt Orbán szeretné

Hozott egy új szabályt a YouTube, sokkal jobb hely lehet belőle

Hozott egy új szabályt a YouTube, sokkal jobb hely lehet belőle

Migránsozás és sorosozás után most a karácsonyt reklámozza a kormány

Migránsozás és sorosozás után most a karácsonyt reklámozza a kormány

Több készülékéről is leváltja az Androidot a Huawei jövőre

Több készülékéről is leváltja az Androidot a Huawei jövőre

Az önkormányzati választás és Andy Vajna halála is megrengette a netet

Az önkormányzati választás és Andy Vajna halála is megrengette a netet