Több mint 10 milliárd dollárért kelt el a Rosznyefty orosz olajvállalat kisebbségi csomagja a londoni és moszkvai részvénykibocsátás során, pedig a cég ellen több per is folyik.

Három külföldi olajipari óriás - a malajziai Petronas, a brit British Petroleum és a kínai CNPC -, valamint egy meg nem nevezett bankcsoport vásárolta fel a minap a Rosznyefty orosz állami olajipari társaság piacra dobott 13 százalékos részvénycsomagjának a felét. A 10,4 milliárd dolláros bevételt hozó londoni és moszkvai elsődleges kibocsátás (IPO) annak ellenére is komoly érdeklődés mellett zajlott, hogy az elemzők több szempontból is kockázatosnak ítélik a vállalat részvényeit. A vásárlók - vélik az elemzők - azért hajlandóak mélyen a tárcájukba nyúlni, mert meg akarják erősíteni oroszországi piaci pozícióikat, és úgy vélik, a jegyzéssel szavatolják Moszkva támogatását, ami nélkül aligha képzelhető el további térnyerésük.

Az egyik kockázati tényező, hogy a befektetők meglehetősen magas áron jutottak a második legnagyobb - naponta 1,6 millió hordó nyersolajat felszínre hozó - orosz olajipari vállalat papírjaihoz. Az IPO alapján a Rosznyefty piaci értéke 80 milliárd dollár, míg a legtöbb kőolajat kitermelő orosz cég, a Lukoilé csak 71 milliárd. Az elemzők azért is sokallják az árat, mert a piaci érték közel 12-szerese a főként Szibériában, valamint Dél-Oroszországban aktív Rosznyefty tavalyi, 7 milliárd dolláros adózás előtti nyereségének. Az első londoni tőzsdei napokon egyébként a Rosznyefty-papírok árfolyama stagnált, illetve minimálisan csökkent, és valamivel alatta maradt az IPO-n meghatározott 7,55 fontnak, ám e hét elejére már megközelítette a 8 fontot.

Csökkentette a Rosznyefty-csomag jegyzésének vonzerejét, hogy a gazdasági bűncselekmények elkövetése miatt börtönbüntetését töltő Mihail Hodorkovszkij nevével fémjelzett Jukosz olajipari vállalat több országban is beperelte a céget, azzal vádolva, hogy törvénytelen úton szerzett tulajdont értékesített. A per tárgyát a 33 milliárd dolláros adóhátralékkal terhelt Jukosz egykor legnagyobb kitermelő vállalata, a Juganszknyeftyegaz képezi, amelyet egy zavaros kényszerárverés révén - egy strómancég közbeiktatásával - szerzett meg 2004 decemberében 9,3 milliárd dollárért a Rosznyefty. A Jukosz Oroszországon kívül az USA-ban és Nagy-Britanniában is perbe fogta a Kremlhez közel állónak mondott céget, ám eddig nem sok sikert ért el: legutóbb egy londoni bíróság tagadta meg az eljárás megindítását.

A még mindig 13 milliárd dolláros adóhátralékkal küszködő Jukosz vezetése nem döntötte el, fellebbez-e a londoni döntés ellen, ám a sorozatos kudarcok hatására július végén lemondott tisztségéről az egykori főtulajdonos és vállalatigazgató Hodorkovszkij örökébe lépett Steve Theedy. A Hodorkovszkij bizalmasának számító üzletember azért távozott a cég éléről, mert úgy ítélte meg, hogy az oda kinevezett Eduard Rebgun csődgondnoknak esze ágában sincs elkerülni a Jukosz végleges felszámolását. A cég gyorsan halad a megsemmisülés felé: piaci értéke a 2003-as 40 milliárd dollárról 2 milliárdra zuhant. Moszkvai értesülések szerint aligha kerülheti el a felszámolást, különösen, hogy a hitelezők ilyen irányú kérvénnyel fordultak a bírósághoz, mely várhatóan napokon belül dönt a beadványról.

A Jukosz tulajdonában maradt öt olajfinomítóra a Rosznyefty is pályázik, amely 2010-ig 3 milliárd dollárt kíván finomítási kapacitásai fejlesztésére fordítani, és további 15 milliárdot szán a kitermelés növelésére - azaz új mezők megszerzésére - és a hatékonyság fokozására. Szergej Bogdancsikov vezérigazgató - aki taktikusan éppen a július 15-17-ei szentpétervári G8-as csúcstalálkozó helyszínén számolt be a Rosznyefty-részvénykibocsátás részleteiről - tervei szerint a cég 2010-ben napi 2 millió, 2015-ben pedig már 2,4 millió hordó olajat termel majd. A Vlagyimir Putyin orosz államfő szövetségesének számító Rosznyefty-vezér bejelentette, hogy vele együtt a vállalatvezetés több tagja is vett részvényt, ám részesedésük összesen is jóval kisebb 1 százaléknál. A Rosznyefty - tette hozzá Bogdancsikov - a határon túl is felvásárlási célpontokat keres, ám csak akkor vásárol, ha a kiszemelt cég szavatolja a legalább 20 százalékos profitrátát.

NÉMETH ANDRÁS / SZENTPÉTERVÁR

Ha ezt megcsinálja a Sony, nagyon más lesz a zenehallgatás

Ha ezt megcsinálja a Sony, nagyon más lesz a zenehallgatás

Lezajlott az első csak női űrséta

Lezajlott az első csak női űrséta

Halálos motorbaleset Nyíregyházán

Halálos motorbaleset Nyíregyházán

Marabu FékNyúz: Őrségben

Marabu FékNyúz: Őrségben

104 menedékkérőt mentett ki egy hajó Olaszországnál egy gumicsónakból

104 menedékkérőt mentett ki egy hajó Olaszországnál egy gumicsónakból

Friss túró rudit enne Londonban? Ennek mára már semmi akadálya!

Friss túró rudit enne Londonban? Ennek mára már semmi akadálya!