Egyre látványosabb üzletekkel hívja fel magára a figyelmet a leggazdagabb belga, Albert Frére, aki a franciaországi GDF-Suez energetikai megafúzió körül is bábáskodik.

Albert Frére az egyetlen belga, akit a világ leggazdagabbjai között emlegetnek. Hárommilliárd dollárra becsült magánvagyonával még az amerikai Forbes magazin által készített 500-as listára is fel tudott kerülni, mégis ellenállhatatlan kényszert érez, hogy azonnal eloltsa a villanyt, ha kimegy egy szobából. Két testvérével együtt annak idején korán megözvegyült anyja szoktatta rá a szigorú takarékosságra, amit - jegyzi meg, ha nagy ritkán interjút ad - máig nem tudott levetkőzni. Pedig Frére ma Belgium egyik nevezetessége: az 1994-ben II. Albert király által bárói rangra emelt üzletember az első helyen szerepel a belga gazdaság újkori történetét meghatározó - javarészt már elhunyt - iparmágnások között a szövetségi kormány internetes honlapján.

A 81. életévét taposó Frére igencsak alul kezdte, a legnépesebb vallon város, Charleroi közelében, egy apja által alapított, szerényen jövedelmező vasáruüzemben. Első zseniális húzása az volt, hogy miután 18 éves korában végleg otthagyta az iskolapadot, átvette a családi vállalkozás irányítását, és az ötvenes évek elején belevágott az acélkereskedésbe, éppen, amikor a koreai háború miatt ugrásszerűen megnőtt a fém iránti kereslet. Később a tőzsdén felvásárolt egy hengerművet, a hetvenes évek derekán pedig már övé volt a vallon kohóipar fele. Kormányzati összeköttetéseinek köszönhetően érdekeltségeit a nyolcvanas évek elején - mielőtt az ágazat totális válságba jutott - jó pénzért elpasszolta az államnak. A tőkét olyan, az egységesülő uniós piacon alulértékelt belga cégekbe fektette, mint a PetroFina olajtársaság, a BBL bank, a Royale Belge biztosító, a Tractebel energiacég vagy éppen a luxemburgi CLT tévé. A kanadai Paul Desmarais-val társulva 1982-ben vette meg a belga tőzsdére 1956-ban bevezetett Groupe Bruxelles Lambert (GBL) pénzügyi holdingot, amely azóta is kezeli közös befektetéseiket. A Frére család pénzeit pedig az év elején közel 5 milliárd eurós aktívumú, tőzsdén jegyzett Compagnie Nationale á Portefeuille (CNP) befektetési társaságon keresztül mozgatják.

A kivételes nyereséget hozó befektetések iránti csalhatatlan szimatáról híres Frére az európai üzleti világ egyik élő legendája. Mindig jókor vesz és jókor ad el. Példa erre legutóbbi nagy ügylete: a német Bertelsmann médiacsoportban 2001-ben szerzett 25,1 százalékos tulajdonának az eladása révén a GBL a nyáron 2,4 milliárd euró tiszta hasznot könyvelhetett el. A 2005 végén több mint 11 milliárd eurós eszközállománnyal rendelkező társaságnak ma négy stratégiai befektetése van, valamennyi francia cégben. A Total olajtársaságban 3,9, az állami Gaz de France-szal (GDF) való fúzióra készülő Suez energetikai és vízgazdálkodási vállalatcsoportban 8, az építőanyag-gyártó Lafarge-ban 11,3, a speciális ásványokat, építő- és ötvöző anyagokat termelő Imerysben pedig 26,3 százalék. A GDF és a Suez egyesülését a februári bejelentés óta támogató Frére az utóbbi részvényeiből is vásárolgat: szeptember közepén már a GBL kezében volt a szavazórészvények 12 százaléka.

A kilencvenes évek végén Frére az egyik fő mozgatója volt Nyugat-Európában a határokon átnyúló vállalati fúzióknak, és komoly tekintélyt vívott ki magának befektetői körökben. Előbb 1996-ban a Tractebelt adta el a Sueznek, egy évvel később a BBL bankot az ING holland pénzügyi konglomerátumnak, a Royale Belge-ben és a PetroFinában lévő üzletrészét pedig 1998-ban a francia AXA biztosító és a Total vette meg.

Munkamániája ellenére Frére az élet apró örömeitől sem zárkózik el, ami befektetéseiben is tetten érhető. A CNP-n keresztül - barátjával, a világ első számú luxuscégét, az LVMH-t jegyző Bernard Arnault-val közösen - érdekelt például két francia borgazdaságban és az egyik legnagyobb európai sajtgyártóban, egy belga fagylaltkészítőben, valamint étteremláncokban. A hírek szerint pedig most arra készülnek, hogy megveszik a Fordtól a legendás angol autómárkát, az Aston Martint. Idős kora ellenére továbbra is maga dönt a legfontosabb ügyekben, igaz, Gérald fiát egyre inkább bevonja a birodalom vezetésébe. Visszavonulásról azonban hallani sem akar, amint egyszer barátaival közölte: ezt a szót egyszerűen kitörölte a szótárából.

VIDA LÁSZLÓ / BRÜSSZEL

Tudja, mi történt 2,2 milliárd éve?

Tudja, mi történt 2,2 milliárd éve?

Véget ért az útzár az M3-on

Véget ért az útzár az M3-on

Budapestnek is elkélne néhány olyan busz, ami a briteknél már bevált

Budapestnek is elkélne néhány olyan busz, ami a briteknél már bevált

A tíz Oscarra jelölt 1917 mesterkurzusnak remek, háborús filmnek csak jó

A tíz Oscarra jelölt 1917 mesterkurzusnak remek, háborús filmnek csak jó

Ebben a 13 városban inkább ne sétáljon a szabadban ma

Ebben a 13 városban inkább ne sétáljon a szabadban ma

Helikopter-balesetben meghalt Kobe Bryant

Helikopter-balesetben meghalt Kobe Bryant