Az utolsó nyereséges román állami vállalat, a vasúti teherfuvarozó cég eladását készíti elő az őszi parlamenti választásra készülődő bukaresti kormány.

HVG
A román kormány ugyan még csak latolgatja, hogy a tanácsadók által javasolt két módszer közül melyiket válassza az utolsó állami koronaékszer privatizációjára, de gazdasági elemzők máris párhuzamot vonnak a most kalapács alá kerülő vasúti fuvarozó CFR Marfa és az olajipari Petrom 2004-es magánosítása között. Mindkét esetben nyereséges cégről van szó, és mindkét ügyletre választási évben kerül sor. A Petromnál azonban az eladás után kiderült, jobb üzletet is köthettek volna az osztrák OMV-vel, és most attól tartanak, a vasúti cargocéggel is hasonló történhet. Az elemzők szerint a fő kormánypártot, a liberálisokat (PNL) - akárcsak a négy évvel ezelőtt kormányzó szociáldemokratákat (PSD) - elsősorban a bevétel és a különböző zsebekbe csordogáló jutalékok motiválják. Erre utal az is, hogy a CFR Marfából - a privatizációs stratégiát kidolgozó Deloitte Romania és a bukaresti Bostina & Associates tanácsadó cégek alkotta konzorcium javaslatára - még az aranyrészvényt sem akarják megtartani. A tanácsadók nyílt licitet vagy egy előválogatáson kijelölt stratégiai befektetővel folytatott közvetlen tárgyalást ajánlanak. Kiszivárgott információk szerint az eladástól legalább 1 milliárd eurót remélő Ludovic Orban közlekedési miniszter az első megoldást favorizálja, mondván, így több pénz sajtolható ki a vásárlóból.

Sokan kifogásolják az eladás érthetetlen gyorsaságát, a vállalatra ugyanis ráférne egy alapos átszervezés. A számok a fanyalgókat igazolják: az állami vasút (SNCFR) 1998-as feldarabolásakor létrehozott CFR Marfa az utóbbi három évben már nyereséges volt ugyan, de piaci részesedése a teherfuvarozás folyamatos bővülése ellenére évről évre szűkül. Egykori monopolszereplőből mára 75 százalékos játékos lett, s előrejelzések szerint az idén további öt százalékpontot veszíthet részesedéséből. Annak ellenére, hogy a magánfuvarozás szigorú reguláival az állam nyíltan védi vállalatát a konkurenciától. Miközben a CFR-nek nem kell kifizetnie például a gázolaj teljes jövedéki adóját, a maszekok piaci árat fizetnek. Sok a panasz a felügyeletre is, amely vonakodik kiadni a nemzetközi fuvarozási engedélyeket a konkurenciának. A túlbürokratizált és felpumpált személyzetű CFR Marfa újabban így is rendre elbukja a legjövedelmezőbb fuvarokat, mint például a finomítók kőolajszállításait, a hőerőművek szénszállító ingajáratait, a sószállítmányokat vagy a galaci ArcelorMittal kohászati kombinát ellátását.

A magánosításellenes kórushoz azonnal csatlakoztak a vállalat közbeszerzéseiben magáncégeiken keresztül állítólag felettébb érdekelt vasúti szakszervezeti vezetők. Súlyos véteknek nevezték a privatizációt, azzal érvelve, hogy a vasúti teherfuvarozók többségi részvénycsomagjai Európában - az idén januárban 405 millió euróért eladott MÁV Cargón kívül - többnyire állami kézben maradtak.

Az alkalmazottak és a szakszervezetek attól is tartanak, hogy az évek óta halogatott átszervezést a minisztérium kiadja egy magáncégnek, amely azonnali kíméletlen elbocsátással kezdi majd tevékenységét. Voicu Sala, a mozdonyvezetők szakszervezetének elnöke a HVG-nek elmondta, hogy a szaktárcától semmiféle információt nem kaptak a privatizáció menetéről, amit már önmagában is gyanúsnak tartanak.

Kiderült az is, hogy a kormány átvilágítás nélkül látott hozzá a privatizációhoz, és valójában senki nem tudja, mennyit is ér a cég. A CFR Marfa egyik korábbi vezérigazgatója, a most a konkurens Servtrans vasúti fuvarozó céget irányító Gheorghe Buruiana szerint akár 2,5 milliárd eurót is kérhetnek a társaságért. A bizonytalanságot fokozza, hogy a liberális párt által a CFR Marfa vezérigazgatói székébe repített egykori aradi önkormányzati képviselő, Liviu Bobar állítólag elzárt egy sor céginformációt a február közepe óta a vállalatnál vizsgálódó PricewaterhouseCoopers auditorai elől. "Amíg el nem dől a privatizációs stratégia, senkinek nem adunk ki bizalmas információkat" - jelentette ki a Saptamana Financiara gazdasági hetilapnak.

Érdeklődőkben nincs hiány. Kiszivárgott információk szerint a Romániában ingatlanban és kohászatban utazó jordániai Fathi Taher vállalkozó vagy a tehervagongyártásban, a médiában és ingatlanban is érdekelt Cristian Burci is szívesen megvenné a céget. Akárcsak a legjelentősebb magánversenytárs, a Grup Feroviar Roman (GFR), de - egyelőre nem hivatalosan - osztrák és holland cégek is tapogatóznak. S miközben javában zajlik a privatizáció előkészítése, a CFR Marfa tehervagon-kölcsönző vegyesvállalatot alapít a GFR-rel és Raiffeisen Bankkal.

IRHÁZI JÁNOS / ARAD

Nemzetközi gazdaság

Szárnyjátékok

A román vasúti piacot 1998-ban liberalizálták, s 2004-ben az állam a 11 400 kilométer hosszú vasúti pálya egyharmadát...

Beszakadt a 4iG árfolyama, miután elálltak a T-Systems megvásárlásától

Beszakadt a 4iG árfolyama, miután elálltak a T-Systems megvásárlásától

Csúszik a kormány a számokkal, még nem tudnak dönteni a 2020-as minimálbérről

Csúszik a kormány a számokkal, még nem tudnak dönteni a 2020-as minimálbérről

Hivatalos: itt a megújult Audi RS5 testvérpáros

Hivatalos: itt a megújult Audi RS5 testvérpáros

Adventi mesenaptár – december 12.

Adventi mesenaptár – december 12.

Több pornót néznek iPhone-ról, mint Androidról

Több pornót néznek iPhone-ról, mint Androidról

A Napoli kirúgta az edzőjét, miután továbbjutottak a BL-ben

A Napoli kirúgta az edzőjét, miután továbbjutottak a BL-ben