Négy orosz társaság is szerepel Európa legtöbb autót értékesítő 25 kereskedőcégének listáján - derül ki a francia...

Négy orosz társaság is szerepel Európa legtöbb autót értékesítő 25 kereskedőcégének listáján - derül ki a francia Autobiz piackutató társaság által a tavalyi eladások alapján készített összeállításból. Oroszországban tavaly 2,4 millió új autó talált gazdára, az idén pedig 3,6 millió eladását remélik, így a 2008-as listán feltehetően még előkelőbb helyezéseket érnek majd el az ottani kereskedőcégek. Az új autók iránti rohamosan növekvő kereslet nemcsak Oroszországban tett jót a kereskedőknek, hanem Ukrajnában is: a Porsche Holding után a 14 márkát forgalmazó, 395 millió eurós árbevételre szert tett UkrAvto adta el a legtöbb kocsit Európában. A 11,8 milliárd eurós forgalmának felét a Volkswagen-csoport modelljeiből elérő Porsche Holding vezető szerepét egyelőre egyetlen cég sem veszélyezteti Európában. Már csak azért sem, mert a 369 bemutatótermet fenntartó társaság egymás után vásárolja fel a kisebb közép- és kelet-európai kereskedéseket, ebben a térségben ugyanis jóval élénkebb a piac, mint a kontinens nyugati felén. Először került be az első tízbe a holland alapítású, csehországi központtal működő, a prágai és a budapesti tőzsdén jegyzett - a cseh, a szlovák, a román és a magyar piacon jelen lévő, Lengyelországból nemrég kivonult -, elsősorban használt autókkal kereskedő, tavaly 470 millió eurós forgalmat elért AAA Auto.

Feljelentésből tudta meg, hogy a miskolci kórházban három éve kivették a petevezetékeit

Feljelentésből tudta meg, hogy a miskolci kórházban három éve kivették a petevezetékeit

Gondban lehet az egyik legnagyobb magyar szakszervezet

Gondban lehet az egyik legnagyobb magyar szakszervezet

Milák Kristófot és Hosszú Katinkát választották az év sportolóinak

Milák Kristófot és Hosszú Katinkát választották az év sportolóinak

Rájött a MÁV, hogy rossz ötlet 12 órás műszakban dolgoztatni a mozdonyvezetőket

Rájött a MÁV, hogy rossz ötlet 12 órás műszakban dolgoztatni a mozdonyvezetőket

Irán továbbra sem akarja kiadni a lelőtt ukrán gép feketedobozait

Irán továbbra sem akarja kiadni a lelőtt ukrán gép feketedobozait

Radar360: Orbán kicentizte, a félig magyar kém lebukott

Radar360: Orbán kicentizte, a félig magyar kém lebukott