szerző:
HVG

Egy szlovén autóülés-gyártó mentheti meg a bukástól a csőd szélére került osztrák Eybl autóipari beszállítót – és esetleg több mint ezer magyarországi munkahelyet.

A világ tíz legnagyobb – főként német és francia – autógyártója közül kilencnek meghatározó beszállítója az osztrák Eybl International AG, mégsem csupán az utóbbi hónapokban elmélyült nemzetközi autóipari válság okozta, hogy a szakadék szélére került. Az elsősorban autókárpitokat gyártó, kremsi központú cég már tavaly júniusban 46 millió eurós veszteséget jelentett.

Egyelőre nem világos pontosan, hogy mi okozta az egykor szőnyeget, függönyt – a háború idején pedig elsötétítőket is – gyártó, 1868-ban alapított Eybl bajait. A vállalkozást hosszú időn át vezető, egy esztendeje azonban hirtelen lemondott Johannes Elsner egy – a bécsi Die Presse napilap által megszellőztetett – névtelen feljelentés szerint több éve hamisította a mérleget. Az ügyben tavaly nyáron ügyészségi nyomozás is indult.

Az Ausztriában, Németországban, Magyarországon (Körmend, Lenti, Jánosháza, Nagykanizsa), Romániában (Deta/Detta), és Szlovákiában (Puchov/Puhó) négyezer főt foglalkoztató – 11,6 százalékban tőzsdén jegyzett – Eybl a gondok láttán tavaly áprilisban átcsábította a cég élére a szintén osztrák Magna autóalkatrész-gyártótól Otto Zwanzigleitnert. Az új vezér szanálási tervét a bankok is elfogadták, és belementek 76 millió eurónyi adósság elengedésébe. A bankok mellett a cég többségi tulajdonosa, a magát álszerényen vidéki ügyvédecskének aposztrofáló – üzleti körökben azonban sokáig Midász királynak nevezett – badeni Rudolf Fries nagybefektető 30 millió euróval járult hozzá a tőkeemeléshez. Az ügyesen spekuláló, az autóiparhoz azonban keveset értő Fries családi alapítványának részesedése az újabb tőkeemelés révén 85 százalékra nőtt.

December elejére az Eybl Magyarországon és Romániában összesen 350 állást szüntetett meg, 50 főt pedig az osztrák részlegektől küldtek el. Ugyanakkor az autóipar mellett már vasúti járművek, hajók, repülőgépek gyártóinak is beszállítanak.

Az autóipari válság nyomán visszaesett megrendelések miatt az Eybl hirtelen újra bajba került, egykor 20 eurót is meghaladó részvényárfolyama ma 2 euró körül mozog. Fries előbb saját hányadának az eladásával próbálkozott, ám miután ez nem járt sikerrel, a cég tavaly karácsonykor felszámolási eljárást kezdeményezett maga ellen. Ennek nyomán külföldi – így magyarországi – egységeire is hasonló sors várt. Az Eybl Hungária Kft. felszámolására kijelölt Vectigalis Zrt. elnök-vezérigazgatója, Varga Jenő a HVG-nek elmondta, hogy miután január 5-én átvették a cég irányítását, újraindították a termelést, és folytatták a korábbi vezetés által megkezdett racionalizálást. Ez a már tavaly bejelentett 250 fős jánosházi elbocsátáson túl két lépcsőben összesen száz fő leépítését jelentette a körmendi üzemben, így ma a cég Magyarországon valamivel több mint 1200 fővel működik. A felszámoló a termelés fenntartását és a munkahelyek megőrzését tartja fő feladatának, ennek érdekében – mondta Varga a HVG-nek – nemcsak az anyavállalattal, hanem a megrendelő autógyárakkal – elsősorban a BMW-vel és az Audival – is közvetlen tárgyalásokat folytatnak. A cégvezető szerint azonban a vállalat megmentéséhez osztrák–magyar állami segítségre is szükség lenne.

Az Eyblre eközben az osztrák határ közelében, Slovenj Gradecben lévő szlovén Prevent csoport pályázik. Az 1952-ben munkaruhák gyártásával indult, majd autóüléseket és huzatokat, később jachtbelsőket készítő cégnek 1992 óta a németországi Wolfsburgban is van üzeme, amely a Volkswagen beszállítója. A kilenc országban lévő 35 telephelyén – egyebek közt Brazíliában és Marokkóban – több mint 10 ezer főt foglalkoztató Prevent a hírek szerint 20 millió eurót készül befektetni az Eyblbe, ám lapzártánkkor még nem lehetett tudni, hogy csak az ausztriai céget vagy a külföldi részlegeket is meg akarja venni. Az Eybl január elején 8 millió eurós, két hónapra szóló átmeneti finanszírozáshoz jutott, amiből 5 milliót a Prevent, 3 milliót a Bank Austria állt. Ez azonban csak az osztrák érdekeltségekre vonatkozik, a cég ügyvédje, Karl Engelhart szerint a magyarországi ágról külön megállapodás születik majd.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS

A férgeket vizsgálva jöttek rá a kutatók, mivel mérsékelhető a szívinfaktus által okozott károsodás

A férgeket vizsgálva jöttek rá a kutatók, mivel mérsékelhető a szívinfaktus által okozott károsodás

Kiszivárgott egy tervezet, elveszíthetik a szaktanárok a közalkalmazotti státuszukat

Kiszivárgott egy tervezet, elveszíthetik a szaktanárok a közalkalmazotti státuszukat

Varga Mihály az elmúlt 9 év tapasztalataival akarja segíteni az IMF-et

Varga Mihály az elmúlt 9 év tapasztalataival akarja segíteni az IMF-et

Halálos motorbaleset Nyíregyházán

Halálos motorbaleset Nyíregyházán

Egy 3300 éve meghalt katona személyes tárgyait fedezték fel Németországban

Egy 3300 éve meghalt katona személyes tárgyait fedezték fel Németországban

Oskar Kokoschka egy festménye rekordáron kelt el egy prágai árverésen

Oskar Kokoschka egy festménye rekordáron kelt el egy prágai árverésen