Ötezer dollárnál kisebb összegben nem érdemes devizát utalni egyik magyar bankból a másikba, mert az egyszerűnek tűnő transzfer csak külföldi hitelintézetek közbeiktatásával hajtható végre.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) is panaszt tett a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. (K&H) egyik ügyfele, aki úgy ítéli meg: méltánytalanul magas - majdnem 3 százalékos - díjat fizetett mintegy 1300 dollár átutalásáért a Raiffeisen Bank Rt.-hez. Az ügyfél tavaly november 24-én 1298,91 dollár átutalására adott megbízást a K&H óbudai fiókjában a saját nevén lévő Raiffeisen bankos számlájára, ám oda négy nappal később csupán 1263,29 dollár futott be. A neve elhallgatását kérő panaszos a brókerbotrány miatt döntött K&H-beli devizaszámlája likvidálásáról. A bankfiókban megkérdezte, mi az előnyösebb a számára, készpénzben kivenni a devizát és átsétálni vele a másik bankba, avagy átutalni. A banktisztviselő - állította az ügyfél - azt a tájékoztatást adta, hogy teljesen mindegy, mindkét műveletnek a szóban forgó összeg 0,25 százaléka, de minimum 3 ezer forint az ára.

A bank formanyomtatványán szerepelt egy olyan kérdés, amit ilyen esetekben valamennyi hitelintézet feltesz: "A külföldi bankköltséget vállalja?" Az ügyfél pedig - abban a meggyőződésben, hogy ez rá nem vonatkozik, minthogy esetében külföldi bankköltség fel sem merülhet - beikszelte, hogy nem. Csak később tudta meg, hogy ezzel az összeg címzettjére - ezúttal saját magára - hárította a nagyon is létező külföldi banki díjakat. Amikor ugyanis a Raiffeisen Banktól megkapta a bizonylatokat, azokból kiderült, hogy dollárjait a JP Morgan Chase Bank New York küldte a számlájára, s ezt nem ingyen tette. "Szíveskedjenek megindokolni, miért nem tud egy magyarországi bank egy másik magyarországi banknak egy városon belül egy átutalást teljesíteni, mit keresett a pénzem a JP Morgannél, ki adott erre megbízást, mikor és kinek a nevében?" - kérdezte a kliens a K&H-tól és a PSZÁF-tól egyaránt.

A PSZÁF egyedi panaszokkal nem foglalkozik, viszont vállalta, hogy közvetít a felek között, így elküldte a panaszt mindkét bank vezetőjének, felszólítva őket, vizsgálják ki az ügyet. A panaszost pedig arról tájékoztatta, hogy ha nem sikerül megegyeznie a bankokkal, mehet a bíróságra. Igaz, a perköltség jóval magasabb lenne, mint a vitatott, majdnem 36 dolláros díj.

Az ügyfél írásos felhatalmazására Nemcsics Róbert, a K&H ügyvezető igazgatója a HVG-nek elmondta: szokványos dolog az, ami ügyfelükkel történt, nem érte őt semmiféle méltánytalanság. A magyarországi bankok ugyanis nem vezetnek egymásnak devizaszámlát (a viszonylag alacsony forgalom miatt ez nem érné meg nekik), hanem külföldi bankkapcsolataikon keresztül teljesítik az efféle megbízásokat. A K&H esetében minden dollárátutalást az ABN Amro New York közbeiktatásával hajtanak végre. Csakhogy az ABN Amro New Yorknak nincs devizaszámla-kapcsolata a Raiffeisennel, ezért volt szükség még egy közvetítőre, a JP Morgan Bankra. Azt nem tudni, melyik bank pontosan mennyit vont le a tranzakcióért - általában fix díjakkal dolgoznak, ami eleve kedvezőtlen az 5 ezer dollárnál kisebb összegű átutalásoknál -, de ketten együtt mintegy 22 dollárt számoltak fel.

Az átutalás olcsóbb lehetett volna, ha a K&H és a Raiffeisen talál közös közvetítő bankot. Ennél magasabb díj is elképzelhető azonban, ha még több közvetítő vesz részt az utalásban. Mivel a pénz útja nem számítható ki előre, a bankfiókokban nem tudják megmondani az ügyfélnek, összesen mennyibe kerül majd neki a deviza átutalása. Az esetek többségében azonban a címzett nem ugyanaz, mint a feladó, s ha az utóbbi nem vállalja a külföldi bankköltséget, azt a kedvezményezettől vonják le. Nem árt erre odafigyelni akkor, ha az ügyfél vásárlás ellenértékét utalja át devizában, nehogy a vételárnál kisebb összeg érkezzen meg az eladó számlájára.

A magyar bankok egyébként 0,15-0,5 százalék közötti díjat számolnak fel a devizaátutalásokért: például az OTP Bank Rt.-nél, a CIB Bank Rt.-nél vagy az Erste Bank Rt.-nél 0,15, a BNP Paribas Rt.-nél vagy a Raiffeisennél 0,2, a K&H-nál 0,25, a Budapest Bank Rt.-nél 0,3, a Citibank Rt.-nél pedig 0,5 százalékot. A kisebb összegű tranzakciók azonban ennél lényegesen drágábbak, mert minden bank meghatároz egy minimális díjat is, jellemzően 5-10 dollárt vagy 5-10 eurót, illetve ebbe a sávba eső forintösszeget (a Citibank drágább ennél, az ő minimumdíjuk 10 ezer forint). A bankkártyás ügyfelek által interneten indított átutalások ennél olcsóbbak is lehetnek. Ám erre jön a külföldi bankköltség, ami a közvetítő bankok számától és tarifáitól függően 1 és 3 százalék közötti összeg szokott lenni. A pontos díjat a banktisztviselők sem tudják előre megmondani, mivel ők sem ismerik a pénz útját. Az átutalás ideje négy-öt nap is lehet, ami lerövidíthető ugyan, de ezért is felárat kell fizetni a hazai banknak és a közvetítőknek egyaránt. Ezzel szemben a készpénzfelvétel vagy ugyanannyiba kerül, mint a magyar bankok által felszámított átutalási díj, vagy valamivel olcsóbb. Ezért a bankárok azt javasolják, aki 5 ezer dollárnál kisebb összeget utalna át egyik magyar bankból a másikba, és akár őt, akár a címzettet érzékenyen érinti a külföldi bankköltség, inkább vegye ki a pénzt, és maga fizesse be a másik bank pénztárában - ami meglehetősen szokatlan tanács.

"Nem jellemző, hogy magyar magánszemélyek egymásnak vagy saját maguknak utaljanak át devizát egyik magyar bankból a másikba, s ezt a kondíciók nem is ösztönzik. A bankok ugyanis elsősorban a tömeges, nagy összegű, vállalati deviza-tranzakciókra rendezkedtek be" - magyarázta Turny Ákos, a Budapest Bank Rt. termékfejlesztési igazgatója. A devizát rendszeresen utaló cégek általában egyedi kondíciókat kapnak bankjaiknál, ráadásul költségként számolhatják el a banki díjakat.

Gonda Dániel, a Raiffeisen Bank csoportvezetője szerint olcsóbban is megúszhatta volna a K&H ügyfele a dolgot. A bankok ugyanis egy nemzetközi bankközi elektronikus távközlési rendszeren, a SWIFT-en (Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication) bonyolítják le a devizaátutalási megbízásokat. Mivel minden magyar bank használja ezt a rendszert, ha egymás között erről kétoldalú szerződéseket kötnek, akkor közvetlenül is végrehajthatják az ügyfelek megbízásait, ami a kliensek szempontjából ugyanolyan, mintha forintot utaltak volna át egymásnak - vagyis nem kell fizetniük a külföldi közvetítő bankoknak. Pedig közvetítők ilyenkor is vannak, hiszen a pénzmozgásokat ekkor is csak azokon a külföldi bankokon keresztül lehet elszámolni, amelyeknél a magyar bankok devizaszámlát vezetnek. Ám ebben az esetben a külföldi közvetítő bank nem átutalási, hanem úgynevezett fedezeti megbízást kap az átutalást indító magyar banktól, amelynek a kódja is más a SWIFT-rendszerben.

A bankok általában maguk döntik el, melyik megoldást választják, kivéve, ha anyabankjuk - mint a K&H-nál is - megszabja nekik, hogy minden esetben a közvetítő bankot kell az átutalással megbízniuk. Ez az ügyfél szempontjából kedvezőtlen döntés, viszont a kiválasztott külföldi banknak bevételt jelent. Vélhetően ez az oka annak, hogy az egyik magyarországi külföldi tulajdonú bank - valószínűleg anyabankja esetleges rosszallása miatt - nem adta a nevét ahhoz a nyilatkozatához, hogy ő valamennyi ügyfelének az olcsóbb módszerrel utalja át a devizát, jóllehet ez, ha nem is jogszabályi kötelesség, de az összes banktól elvárható magatartás lenne.

GYENIS ÁGNES

Hatalmas csalódás, ami 30 év után most kiderült a szobanövényekről

Hatalmas csalódás, ami 30 év után most kiderült a szobanövényekről

Van, aki már használja a még meg sem jelent, sok millió forintos Mac Prót?

Van, aki már használja a még meg sem jelent, sok millió forintos Mac Prót?

Ha kedveli a repülőket, a Microsoft új játékát képtelen lesz letenni

Ha kedveli a repülőket, a Microsoft új játékát képtelen lesz letenni

Elveszthetik az adókedvezményeket a német „csak férfiaknak” klubok

Elveszthetik az adókedvezményeket a német „csak férfiaknak” klubok

Sokaknál kiverte a biztosítékot a YouTube újítása, december 10-e után bárki fiókját könnyen törölhetik

Sokaknál kiverte a biztosítékot a YouTube újítása, december 10-e után bárki fiókját könnyen törölhetik

Iohannis magabiztosan nyert Romániában az első részeredmények szerint

Iohannis magabiztosan nyert Romániában az első részeredmények szerint