Továbbra sem sikerült végleges megoldást találnia a Pannonplast Rt.-nek 2003 őszén lejárt kölcsöne refinanszírozására. A három hitelező bank ismét türelmi időt adott, az eddigi egy hónapokhoz képest ezúttal kettőt.

Hiteltartozásából 700 ezer eurót kifizetett a Pannonplast Műanyagipari Rt. (PP), így a maradék 11,2 millió eurót csak május 9-ére kell lerónia - állapodott meg hétfőn a társaság a bankokkal. Legutóbb, egy hónapja 500 ezer euróval "váltotta meg" a cég a következő harmincnapos türelmi időt. És ez így megy már tavaly október 9-e óta, amikor is a 2000 őszén három évre felvett 12,4 millió eurós kölcsön lejárt; vagyis a három hitelező bank - a CIB Bank Rt., a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. (K&H) és az ING Bank Rt. - valójában folyamatosan átütemezi a PP adósságát.

Új, hároméves megállapodást kötnek a bankokkal az elkövetkező két hónapban - legalábbis Zoltán Csaba, a PP frissen kinevezett vezérigazgatója ebben bízik - , s így a 2003-as mérlegben rövid lejáratúként feltüntetett, mintegy 3 milliárd forintos tartozás az idei kimutatásokban átkerülhet a hosszú lejáratúak sorába.

Nem mintha a tavaly váratlanul súlyos, 1,8 milliárd forintos veszteséget elkönyvelő műanyagipari cég 2003 végére tragikusan eladósodott volna: összesen 8,6 milliárd forintos tartozásállománya 59,5 százaléka a 14,5 milliárd forintos saját tőkének, ami elemzők szerint majdhogynem átlagos. Csakhogy a PP tavaly tavaszi, a K&H-brókerbotrányt kipattantó részleges felvásárlása óta túl sok a politika e cég körül, ami az átlagosnál bizonytalanabbá teszi a befektetést. Ráadásul az elmúlt három-négy évben strukturális gondokkal küzdő műanyagipari óriáscég felvásárlási célponttá vált. Tavaly a szocialistákhoz közel állónak mondott, a Kulcsár Attilával kapcsolatban ismertté vált Britton-cégcsoport, illetve a Fidesszel jobb viszonyban lévő Karsai Holding Rt. próbálta magához ragadni az irányítást, de míg ők egymással, illetve a PP korábbi, Fehér Erzsébet nevével fémjelzett vezetésével viaskodtak, a szükséges átalakítások elmaradtak. Vélhetően mindez együttesen az oka annak, hogy az ING Bank az utolsó pillanatig hezitált, bennmaradjon-e a hitelezői hármasban, vagy sem.

A mielőbbi árfolyamnyereségben érdekelt s emiatt valószínűleg lassan a türelmüket vesztő, a PP részvényeinek körülbelül az egyharmadát a kezükben tartó befektetési alapok és biztosítótársaságok (Budapest Bank Rt., ING Bank Rt., HVB Bank Rt. vagy az OTP Bank Rt. alapjai és például az Allianz Hungária Biztosító Rt.) mintha kicsit kapkodnának. Tavaly novemberben még megerősítették a vezérigazgatói székben, sőt (a távozó Fehér Erzsébet helyére) elnöknek is javasolták a PP régi emberét, Illéssy Jánost. Alig három hónap múltán, idén februárban azonban az igazgatóság (it) már menesztette is, mivel ennyi idő alatt nem csinált csodát, és Zoltán Csabát nevezte ki vezérigazgatónak (HVG, 2004. február 21.)

A "fontolva haladó" előd után Zoltán a kemény kéz politikáját hangoztatja: a 18 tagvállalatból álló, költséges, alacsony hatékonyságú holdingszervezet lefogyasztását és 20 százalékos, vagyis körülbelül 400-450 fős létszámleépítést (ebből körülbelül kétszáz főét a cégeladások miatt) ígért - szinte azonnal. A cégnél szokatlan radikalizmus valószínűleg abból is fakad, hogy sem a vezér, sem az it többi tagja nem régi kolléga, így nem érzelmileg kötődik a céghez. Zoltán Csaba egyelőre nem sorolta fel, mely tagvállalatokat szüntetne meg vagy adna el (kivéve a Dexter Szerszámgépgyártó Rt.-t), a nyilvánosság miatt ugyanis csökkenhetne e cégek piaci ára. Ám valószínűleg köztük lesz a MÜKI Kft. nevezetű kutatórészleg vagy a bank- és vásárlási kártyák alaplapját gyártó Multicard Kft. A székesfehérvári Moldin 2000 Termelő Rt.-t és a szombathelyi Moldin Műanyagipari Kft.-t pedig valószínűleg összegyúrják.

Az új vezérigazgató egyébként abban bízik, hogy a PP 2004-ben már nem lesz veszteséges, de a drasztikus leépítések miatt neki is hasonló mértékű egyszeri kiadásokkal kell számolnia az idén, mint elődjének 2003-ban. Tavaly ugyanis közel félmilliárd forintot emésztettek fel a végkielégítések és szakértői díjak, további körülbelül 600 millió forintot pedig a fémfeldolgozás és a szerszámgépgyártás befejezése miatti leírások. A helyzetet súlyosbította a devizahiteleken elszenvedett 600 millió forintos árfolyamveszteség. Az idén fejlesztésre sem költ a PP, míg tavaly 2 milliárd forintot szánt erre a célra.

Meglehet, a PP felkelti még a befektetők érdeklődését, hiszen árfolyamértéke a mostani tőzsdei hegymenetben is kevesebb mint a fele saját tőkéjének. A felvásárlástól most már az alapszabály sem védi a céget, miután tavaly novemberben a közgyűlés eltörölte azt a korlátozást, hogy egy részvényes maximum 12,5 százalékkal szavazhat. A legnagyobb tulajdonos ma a ceglédi textiles Pevdi Divat Kft. a maga 11,16 százalékával. A Pevdit tavaly azzal vádolta meg - Szász Károly megverése másnapján kiadott határozatában - a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, hogy a Britton-cégcsoporttal összehangoltan lépett a PP részvényeinek tavaly tavaszi felvásárlásakor. Miközben azonban a PP vezető testületeiből a tavaly novemberi rendkívüli közgyűlésen kiszorított Britton eladogatta a műanyagos papírokat, s a részesedése mára 5 százalék alá csökkent, a Pevdi maradt.

A Karsai Holding Rt.-nek alig 10 százaléknyi részvénye van ma már. Főtulajdonosa, Karsai Béla az elmúlt két évben hiába próbált valamiféle kooperációt kialakítani saját székesfehérvári cége és a PP között, erre sem a többi részvényes, sem a mindenkori menedzsment nem volt vevő. A remélt együttműködés híján milliárdos saját fejlesztésbe fogó (s a PP részvényeiért kapott, nem egészen 200 millió forintot, valamint tavalyi, 250 milliósnak mondott nyereségét is erre fordító) Karsai - mint mondta - nem foglalkozik a PP-vel, csak annyiban, hogy ha pénzre lesz szüksége, újra elad a papírokból.

GYENIS ÁGNES

Étel helyett segítséget rendelhetnek a bántalmazott nők egy étteremből

Étel helyett segítséget rendelhetnek a bántalmazott nők egy étteremből

Elszálltak az árak és a forint, Matolcsyék szerint nincs itt semmi látnivaló

Elszálltak az árak és a forint, Matolcsyék szerint nincs itt semmi látnivaló

Doku360: "Cikiztek, hogy balettozom, de a tánc felszabadító érzés"

Doku360: "Cikiztek, hogy balettozom, de a tánc felszabadító érzés"

Koronavírus: már a 2500-at közelíti a halottak száma

Koronavírus: már a 2500-at közelíti a halottak száma

Hatalmas medve látogatott a kertvárosba

Hatalmas medve látogatott a kertvárosba

Katolikus diákok tüntettek kirúgott meleg tanáraikért

Katolikus diákok tüntettek kirúgott meleg tanáraikért