Pályázati tanácsadással csalogatná magához több hazai bank is az uniós támogatásokhoz társfinanszírozást igénylő ügyfeleket, ám e szolgáltatások díja gyakran elég borsos.

Tizenkét független pályázatíró, illetve tanácsadó céggel kötött szerződést az Erste Bank Rt., amely így, a szerződött partnerek közreműködésével, az Európai Unió támogatási pályázatainak előkészítését és megírását is vállalja pár hónappal ezelőtt nyitott EU-irodájában. A bank tanácsadói hálózata a jövőben várhatóan bővül, mert az Erste az általa megvásárolt Postabank Rt.-vel együtt szeretné kiszolgálni - földrajzilag és ágazatilag is - a pályázati kedvezményezettek teljes körét - mondta a HVG-nek Trombitás Zoltán, az Erste EU-irodájának vezetője, hozzátéve, hogy a bank pályázatíró ügyfelei eddig a legtöbbször igénybe vették a bank tanácsadóit.

Hasonló stratégiát választott a jelenleg öt pályázatspecialista céggel kapcsolatban álló Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) Rt., illetve a CIB Bank Rt. is, amely szintén az év elején indított EU-szolgáltatási centrumában három "külsős" vállalkozás tanácsadói tevékenységét kínálja ügyfeleinek. Független partnerek helyett inkább saját leányvállalataira bízta a pályázati tanácsadást a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H) Rt. és az OTP Bank Rt. Az utóbbi 2002 júniusában 15 millió forintos jegyzett tőkével alapította az OTP Hungaro-Projekt Pénzügyi Műszaki-Gazdasági Tanácsadó és Szervező Kft.-t, amely tanácsadási tevékenysége mellett oktatási-képzési programokat is szervez. A K&H pedig tavalyelőtt 10 százalékos tulajdonrészt vásárolt a 3 millió forintos jegyzett tőkéjű Hitesy és Bartucz Üzleti Tanácsadó Kft.-ben, amelynek nevét tavaly februárban K&H Euroconsulting HitesyBartuczHollai Üzleti Tanácsadó Iroda Kft.-re változtatta.

Hívó szó lehet a pályázati tanácsadás a bankok várakozásai szerint számos leendő ügyfél számára, akik (legalább részben) hitelből kívánnák fedezni az EU-támogatások elnyeréséhez szükséges önrészt. A Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) öt operatív programjának keretében az idén kiírt 62 pályázaton elnyerhető támogatások mértéke vállalkozások esetében legtöbbször nem haladja meg a teljes beruházási összeg felét. Az önkormányzatok pedig általában legalább 10 százalékos saját forrás igazolásával pályázhatnak az EU-pénzekért. A társfinanszírozás iránti igény a következő években várhatóan tovább növekszik: az EU Támogatások Hivatala (NFTH) adatai szerint az EU strukturális és kohéziós alapjaiból 2004 és 2006 között megpályázható közel 800 milliárd forint támogatást 550 milliárdos hazai társfinanszírozásnak kell kiegészítenie, amelyből 280 milliárd forintot a pályázók saját forrásai tesznek ki - s a bankhitel ilyennek számít. A sikeres EU-pályázatokhoz elengedhetetlen saját források a többszörösükre nőhetnek, ha az EU 2007 és 2013 közötti költségvetési ciklusában Magyarország hozzájut a tervezett hatezermilliárd forintnyi támogatáshoz, amelyet nagyjából négyezermilliárdos hazai forrással kell kiegészítenie.

"Nem titkolt reményünk, hogy az EU-pályázatokhoz kapcsolódó szolgáltatásokkal új ügyfeleket is megnyerhetünk bankunknak" - ismerte el a HVG-nek Németh László, a K&H Bank EU- és területfejlesztési projektek főosztályának vezetője, aki egyben a 14 állandó munkatárssal működő K&H Euroconsulting egyik ügyvezetője.

A pályázati tanácsadók az Ersténél már azon a tárgyaláson részt vesznek, ahol az ügyfelet a lehetőségekről tájékoztatják, s a bank és az ügyfél a tanácsadó bevonásával meg is egyezhet a finanszírozás feltételeiben - mondta Trombitás. A tanácsadó ezt követő feladatai a források felkutatásán és a dokumentáció összeállításán túl a szükséges megvalósíthatósági tanulmányok elkészítésére, a különféle engedélyek beszerzésére, de akár még egy, a beruházást létrehozó új társaság megalapítására is kiterjedhetnek. A Tig-Res Vállalkozásfejlesztési Rt. január óta a CIB projektmenedzser partnere. Középvállalati üzletágának vezetője, László Gábor szerint sok pályázó nincs tisztában a csupán néhány nap alatt elvégezhető pályázatírás, illetve az akár több hónapos előkészítést és utólagos monitoringot (azaz a támogatás felhasználásának dokumentálását, az erre vonatkozó adatszolgáltatást) is magában foglaló projektmenedzsment közötti különbséggel. Ez az oka annak, hogy számos ügyfél - főképp a költségérzékeny önkormányzatok - aránylag alacsony díjazású pályázatíró céget bíz meg, de az első problémák és hiányosságok felszínre kerülése után projektmenedzsmentet kínáló tanácsadót keres. Trombitás szerint a tanácsadók fontos feladata a nyertes pályázatok utólagos adatszolgáltatása is, amely egyrészt az EU elvárásainak megfelelően követi a támogatás felhasználását, másrészt pedig biztosítékot nyújthat a társfinanszírozó banknak a beruházás előrehaladására.

Máris több százan lehetnek azok a vállalkozások és egyéni szakértők, akik pályázatírásra ajánlkoznak. Általában fix díjat és sikerdíjat is kérnek, amelynek mértéke akár az elnyert támogatás bruttó összegének 10 százalékára is rúghat. Németh szerint a K&H Euroconsulting a szokásos, egyszerűbb pályázatok esetén 100 ezer forintos alapdíjat és 3-8 százalékos menedzselési díjat kér, amely fedezi a projektzárásig, azaz a végső elszámolásig terjedő összes adminisztratív feladat (jelentések, számlázások) költségét. A bonyolultabb pályázatok elkészítése, a projekt-előkészítés egyedi árazású. A székesfehérvári K+F Kutatás-fejlesztési és Informatikai Tanácsadó Központ Kft. 1-10 százalék közötti sikerdíjat kér utólag, a pályázat bonyolultságától függően, míg a CIB-ügyfeleknek tanácsot osztó Tig-Res a projekt bizonyos elemeinek kezeléséért alkalmanként 5 százalékos sikerdíjat számít fel. "Általában nagyobb projektekkel foglalkozunk, ezért 3 millió forintos összdíjazás alatt nem vállalunk üzletet" - tette hozzá László. A bankok ügyfelei a pénzintézet által ajánlott tanácsadóval külön kötnek szerződést, és közvetlenül neki fizetik a tanácsadói díjakat is.

Az NFT támogatási kiírásaira május elejéig több mint 2200 pályázat érkezett, többségüket a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) január óta elérhető témáira küldték. A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz (GKM) beérkezett GVOP-pályázatok megerősítik az eddigi évek tapasztalatát, miszerint az elutasított pályázatok 90 százaléka formai okokból bukott el - közölték a HVG-vel a GKM kis- és középvállalkozási stratégiai és támogatási főosztályán. A leggyakoribb hibák közé tartozik, hogy nem csatolnak bizonyos előírt mellékleteket, hiányoznak aláírások a pályázatról, vagy hiányosan töltik ki a formanyomtatványt, esetleg számítási hiba kerül a kalkulációba. "Az a pályázat, amely megfelel a formai követelményeknek, már nagy valószínűséggel nyerni fog" - írta a minisztérium. A tárca szerint az egyszerűbb pályázatokat a kérelmező maga is el tudja készíteni, de ez a mai pályázati rendszerre még nem jellemző. Ezért indította a GKM a Multiplikátor Képzési Programját, amelyben április 27-én kapta meg a Strukturális és Kohéziós Alapok Képző Központ által is akkreditált oklevelét a résztvevők első, 446 fős csoportja. A minisztérium regiszterébe bekerülő végzettek tanácsot adnak majd a konkrét projektekkel hozzájuk forduló kis- és középvállalkozásoknak, illetve képesek lesznek továbbadni az elsajátítottakat. A következő képzések idén ősszel, illetve jövő januárban és áprilisban indulnak majd, bár korábban a program eléggé döcögősen indult (HVG, 2003. november 22.). Nem közvetlen anyagi támogatást, hanem ingyenes tanácsadói szolgáltatást nyújt a pályázatok elkészítéséhez az NFTH Európa Pályázat Előkészítő Alapja is, e lehetőséget az idén másodszor hirdetik meg. "A központilag gerjesztett versenytől azt várjuk, hogy a pályázatírók a nagyobb konkurencia miatt csökkentik áraikat, és tényleg csak a legjobb szolgáltatást nyújtók tudnak megélni" - foglalta össze a HVG számára írt válaszában céljait a GKM.

FINCZICZKI BÉLA

Tőkét emel leányvállalatában a Mátrai Erőmű Zrt.

Tőkét emel leányvállalatában a Mátrai Erőmű Zrt.

Tovább terjeszkedik a kormánykedvenc Valton üzlettársa

Tovább terjeszkedik a kormánykedvenc Valton üzlettársa

Vezethet-e hat vezérigazgató egy céget?

Vezethet-e hat vezérigazgató egy céget?

Bebizonyosodott, hogy a Fidesz-győzelemhez nem elég az adatbázis

Bebizonyosodott, hogy a Fidesz-győzelemhez nem elég az adatbázis

Gajda Péter még a héten tisztázza a helyzetet a „fehér poros” képviselővel

Gajda Péter még a héten tisztázza a helyzetet a „fehér poros” képviselővel

Keresik Paul McCartney 50 éve eltűnt gitárját

Keresik Paul McCartney 50 éve eltűnt gitárját