Tetszett a cikk?

2000. március végén az állami vagyon gondozásával megbízott három szervezet, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.

2000. március végén az állami vagyon gondozásával megbízott három szervezet, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt., a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, illetve a Honvédelmi Minisztérium együttesen 30 ezer olyan földterületet, épületet tartott számon a saját tulajdonaként, amelynek a földhivatali nyilvántartás szerint nem az állam a gazdája - állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2000. októberi jelentésében. Az ÁSZ-jelentés alapján az Országgyűlés 2001-ben további öt évet biztosított a vitatott ingatlantulajdoni jogok rendezésére azáltal, hogy a polgári törvénykönyv módosításával tíz évről 15-re emelte azt az időt, amelynek letelte után valaki a magáénak tekintheti azt az ingatlant, amelyet szakadatlanul birtokolt, annak ellenére, hogy az addig nem volt az övé. E szerint a rendszerváltozás utáni első elbirtoklásokra legkorábban 2006. június 10-én kerülhet sor. Azt, hogy sok esetben nehezen deríthető ki, valóban az önkormányzaté-e egy-egy ingatlan, az ÁSZ 2001. májusi újabb jelentése is megerősítette. E szerint a magyarországi önkormányzatok 9,2 százaléka nem, 10,8 százaléka pedig csak részben tudta bemutatni a számvevőknek a vagyonuknak mondott ingatlanok tulajdonjogát igazoló ingatlan-nyilvántartási határozatokat, illetve tulajdonilap-másolatokat. A 2000. évi zárszámadáshoz pedig az ÁSZ által vizsgált önkormányzatok négyötöde nem készített részletes, leltárszerű vagyonkimutatást, hanem csupán összesített vagyonmérleget vagy abból összeállított kivonatot - állapították meg a számvevők.

Pénzügyek

Egyszer volt, hol nem volt

Egy vállalkozó évek óta perben áll a budapesti XXII. kerületi önkormányzattal, mivel az egy olyan ingatlant adott ki neki használatra, és kért érte bérleti díjat, amely nem az övé.

Az SZFE kollégistái nem értik, hogy forgathatott a Pesti TV a személyes tárgyaik között

Az SZFE kollégistái nem értik, hogy forgathatott a Pesti TV a személyes tárgyaik között

Tavaly is BMW-s ország voltunk, legalábbis az internetes keresésekben

Tavaly is BMW-s ország voltunk, legalábbis az internetes keresésekben

Mácsai Pál: „A helyet be lehet zárni. A szellemet nem” – Búcsú az Ódrytól

Mácsai Pál: „A helyet be lehet zárni. A szellemet nem” – Búcsú az Ódrytól