Az idén valamicskét szépítenek a társadalombiztosítási alapok hiányán a parlament által július elején elfogadott szigorító intézkedések, de borítékolható a deficit 2007-re is.

Kis lépés a társadalombiztosítási (tb) alapok költségvetésében, nagy (viszsza)lépés a járulékfizetők számára - tömören így összegezhetők az Országgyűlés által az évközi adócsomagban elfogadott tb-megszorítások. Hiszen a 2006-ban mintegy 3500 milliárd forint összbevételű tb-alapoknak még az 1,5 százalékát sem teszi ki az a 43-45 milliárd forint, amit a Pénzügyminisztérium (PM) a szeptembertől esedékes intézkedésektől többletbevételként vár (lásd táblázatunkat). Ebből tutinak és mérhető összegnek az egyéni egészségbiztosítási járulék emelése és a munkáltatók terhére meghagyott tételes egészségügyi hozzájárulás (eho) látszik. Az utóbbit tavaly ősszel 2006. november 1-jei hatállyal eltörölte a parlament, miután a kormány a választások előtt nem volt képes ellenállni a munkaadói érdekképviseletek nyomásának. Holott akkor is nyilvánvaló volt, hogy a munkavállalónként fizetendő havi 1950 forint elmaradása égető hiányt okoz az Egészségbiztosítási Alapban, ami abból is látszik, hogy a közteher megtartása 2007-ben várhatóan csaknem 90 milliárd forintot hoz majd a konyhára.

Rendkívül szerény összeget vár viszont a PM mindkét évben a minimum-járulékalap szeptemberi bevezetésétől, talán mert egy új intézkedésnek mindig bizonytalan a hatása, ugyanakkor vállalkozói körökben ez a legnagyobb mumus. Az utóbbi oka, hogy sokan félreértelmezik az új előírást, azt gondolván, minden munkavállaló után, ha esik, ha fúj, ősztől kötelező lesz havi 125 ezer forint, januártól pedig már 131 ezer forint után fizetni a tb-járulékokat. Holott az új szabály nem igazi szigorítás, mert továbbra is csak a ténylegesen kifizetett járulékköteles jövedelem (de ezentúl is legalább a minimálbér) után kell leróni a terheket. Igaz, azoknak, akik a minimum-járulékalapnál kisebb összeg után fizetnek, be kell jelentkezniük az adóhatósághoz, ami ellenőrzést vonhat maga után. Félnivalójuk azoknak lehet, akik a hivatalos minimálbér mellé zsebbe is csúsztatnak, de feltűnő lehet a revizoroknak az olyan cég is, ahol beosztástól függetlenül mindenki minimálbéres. Kétségtelen, ritkán fordul elő, hogy az adóellenőrök ne találjanak hibát, s ha találnak, jön a súlyos büntetés.

Mindenesetre a PM-nél valószínűleg úgy kalkuláltak, hogy a mostani majré alábbhagy, s őszre a többség inkább vállalja, hogy felfedje magát, mintsem hogy fizessen. Mellesleg a járuléktörvény végrehajtási rendeletének múlt heti módosításával valamit máris enyhített a bejelentési kötelezettségeken a kormány. Eszerint nem kell jelenteni arról a munkavállalóról, aki után amiatt fizetik a minimum-járulékalapnál kisebb összeg után a tb-terheket, mert az illető táppénzen van, vagy hó közben megszűnt a munkaviszonya.

Az intézkedésektől várt 43-45 milliárd forintos többletbevétel más szemszögből egyáltalán nem kevés. Bő 10 milliárd forinttal meghaladja ugyanis a két tb-alap idei évre elfogadott 31,8 milliárd forintos hiányát. Attól azonban nem kell félni, hogy emiatt többlettel zárnának az alapok. Az év első felében ugyanis már nem kevesebb mint 161,6 milliárd forintra rúgott a tényleges hiány. Lenne tehát mit ledolgozni, de a szigorításból befolyó summa meg sem kottyan a két alapnál, amit az is jelez, hogy a PM legfrissebb prognózisai év végére az előirányzat több mint hétszeresét, 234 milliárd forintos mínuszt mutatnak. Ehhez az is hozzájárul, hogy - kormánysemlegesen - jól bevált szokás szerint 2006-ra is sikerült alultervezni a kiadásokat. A gyógyító-megelőző költségekre szánt forintok például 35 milliárddal maradtak alatta a 2005-ben felhasznált 695 milliárdnak; a legújabb prognózis szerint ilyen célra legalább 705 milliárd forint elmegy az idén. Az is hozzátartozik a tb-büdzsé koreográfiájához, hogy elszalad a gyógyszerkassza: a 298 milliárd forintos előirányzathoz képest akár a 390 milliárd forintot is súrolhatja. Ezen csak kicsit szépít, hogy a túllépés miatt egy korábbi megállapodás alapján 20-22 milliárdot vissza lehet szipkázni a gyógyszergyártóktól.

A gyártói visszatérítésnél többet is elvihet azonban a novemberi kiegészítő nyugdíjemelés. Ez az eddigi adatok alapján elkerülhetetlennek látszik, a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, január-májusi időszakra szóló jelentése szerint ugyanis a nemzetgazdaságban átlagosan 8,2 százalékkal nőttek a nettó átlagkeresetek. Az adó- és tb-szigorítások miatt ez a mutató az év utolsó harmadában-negyedében valamelyest csökkenhet, de annyira aligha, hogy a tb-nyugdíjtörvény alapján ne legyen muszáj kipótolni az ellátások 4,3 százalékos januári növelését. A nyugdíjemelési kalkuláció eredetileg ugyanis még 6,4 százalékos nettó idei átlagkereset-növekedésre és 2,1 százalékos inflációra épült, s az utóbbi is magasabb lehet az általános forgalmi adó 15 százalékos kulcsának 20-ra emelése miatt. Márpedig már 1 százalékos nyugdíjnövelés is 22-24 milliárd forintos többletkiadást okoz a Nyugdíjbiztosítási Alapban.

Jövőre tekintélyes summát, már bő 500 milliárd forint többletbevételt vár a szigorításoktól a PM. Annak, hogy a 2006-os plusz több mint a tízszeresére nő, elsősorban az az oka, hogy januártól újabb 1 százalékponttal emelkedik az egyéni egészségbiztosítási járulék, továbbá hogy elmarad a tavalyi, ötéves adócsomagban 2007-re elfogadott 3 százalékpontos munkáltatóijárulék-csökkentés. A tb-alapok költségvetése a központi büdzsével együtt majd ősszel készül el, így egyelőre nem tudni, hogy ekkora pluszok mellett milyen egyenleg tervezhető. Változatlanul valószínűsíthető a deficit, miután a többletbevételek jelentős része virtuális, azaz nem az idén befolyt összegeknél hoznak többet, hanem a korábban tervezett, de mára elvetett járulékcsökkentéshez viszonyítva. Mint ahogy kétségtelen az is, hogy a tb-alapokat továbbra is az adóbevételekből finanszírozott súlyos összegekkel kell aládúcolni. 2007-ben 800 milliárd forintot is kitehet az a summa, amivel a költségvetés a kiskorúak, a nyugdíjasok, a diákok, a munkanélküliek egészségügyi ellátását, továbbá a magánnyugdíjpénztárba átlépettek miatti járulékkiesését megtéríti a két tb-alapnak.

MOLNÁR PATRÍCIA

9,3 milliárd forint névértékben bocsát ki kötvényeket az Alteo

9,3 milliárd forint névértékben bocsát ki kötvényeket az Alteo

Harry herceg teljesen elérzékenyült, mikor felidézte Meghan Markle terhességét

Harry herceg teljesen elérzékenyült, mikor felidézte Meghan Markle terhességét

Jó nagy átverést terjesztenek a Wizz Air nevével, nehogy lekattintsa

Jó nagy átverést terjesztenek a Wizz Air nevével, nehogy lekattintsa

Kína Gorbacsovja lehetett volna, de kihúzta a gyufát Teng Hsziao-pingnél

Kína Gorbacsovja lehetett volna, de kihúzta a gyufát Teng Hsziao-pingnél

Száguldó hegyomlás lett a legújabb szupererős BMW X7

Száguldó hegyomlás lett a legújabb szupererős BMW X7

Négyes karambol miatt lezárták a teljes 33-as főútat

Négyes karambol miatt lezárták a teljes 33-as főútat