Az áfarendszer átalakítása aligha hozza meg a várt eredményt, akár szociális indíttatásból, akár a bevételnövelés szándékával vágnak bele - állítja cikkünk szerzője, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatója.

Szinte mindenkinek van valami jó ötlete az általános forgalmi adó (áfa) kulcsaival kapcsolatban: ki növelni, ki meg csökkenteni javasolja. Megjelentek ötkulcsos áfarendszer kialakítását célzó - Matolcsy György, a Fidesz egyik vezető gazdaságpolitikusa nevéhez fűződő - elképzelések is. Az utóbbit az Európai Unió jelenlegi előírásai nem teszik lehetővé, hiszen ezek az általános áfamérték mellett csupán két kedvezményes kulcs alkalmazására adnak módot. Az is valószínű, hogy a jövőben sem lesz lehetőség a kulcsok számának a növelésére, mivel a tagállamok többsége éppenséggel a csökkentésükre törekszik, márpedig egy uniós adóügyi szabály megváltoztatásához valamennyi tagország egyetértése szükséges. Kétségtelen ugyanakkor, hogy az ötkulcsos javaslat azt a politikai igényt tükrözi, hogy a magyar áfarendszerben is jelenjenek meg (ismét) a szociális szempontok, ahogyan az a legtöbb EU-országra jellemző. Ebben az értelemben ez a felvetés nagyon hasonlít arra az ellenzéki törvényjavaslatra, amely csökkentené az alacsonyabb jövedelmű rétegek fogyasztói kosarában nagyobb súllyal szereplő, az utóbbi időszakban - a világpiaci árhatások következtében - különösen nagymértékben megdrágult termékcsoportok, elsősorban az energia és élelmiszer áfakulcsát.

Szűken vett közgazdasági megfontolások alapján nyilvánvalóan érdemesebb a szociális szempontokat inkább a fogyasztáshoz kapcsolódó adókban, mint a jövedelemadók erős progresszivitásában érvényesíteni, mivel az utóbbi jó eséllyel a teljesítmények visszafogásához, s ezzel a hazai gazdaság versenyképességének romlásához vezet. A fogyasztási adók szelektivitása esetén ilyen hatás nincs.

Az is tény, hogy jelenleg mindössze egyetlen tagállama van az EU-nak, ahol az élelmiszerek áfája magasabb (Dániában, 25 százalék), mint Magyarországon, és egy másik (Bulgária), ahol azonos az itthoni 20 százalékkal. Ausztriában például a 20 százalékos általános áfakulcs mellett mindössze 10 százalékkal áfáznak az alapvető élelmiszerek, Írországban pedig 0 százalékos kulcs érvényes az alapvető élelmiszerekre és a gyerekruhákra.

A nemzetközi példák tehát igazolni látszanak, hogy az élelmiszerek, esetleg bizonyos kulturális termékek és szolgáltatások áfáját indokolt alacsonyabban megállapítani, mint a többi termékét. Ha ez a termékek és szolgáltatások szűk körére, azaz csak az alapvető élelmiszerekre vonatkozna, az még a költségvetést sem érintené nagyon érzékenyen. Az viszont már messze nem igaz, hogy ezzel kompenzálható a világpiaci árak emelkedése, mi több, esetleg jelentős árcsökkenést lehetne elérni. A tapasztalatok szerint ugyanis az áfacsökkentés egy része rögtön eltűnik a gyártók és forgalmazók kasszájában, s csak szerény összeg marad a fogyasztóknál. Az energiaáraknál nincs ugyan ilyen hatás, mivel szabályozott árakról van szó, ennek ellenére még rosszabb a helyzet. Az energia esetében ugyanis hosszú távon ezzel a magas világpiaci árszinttel kell számolni, amire - a fajlagos fogyasztás mérséklésének ösztönzése helyett - rövidlátó válasz az adók csökkentése.

Az áfakulcs emeléséről szóló - főleg a pénzügyi tárca környékén megjelenő - javaslatok nem társadalompolitikai, hanem makrogazdasági megközelítésűek. A mérték növelését ezek az adóterhek szerkezeti átalakításának részévé tennék: ez fedezné más adónemek, alapvetően a munkát terhelő adók és járulékok, esetleg a 2006 közepén puccsszerűen bevezetett vállalati különadó eltörlését vagy csökkentését.

Az adórendszer átalakítására rendkívül kicsi a mozgástér, ha a különféle változtatások egyenlegét nullszaldósra akarjuk kihozni. A magyar adóráták ugyanis nemzetközi összehasonlításban valamennyi adónem terén magasnak számítanak. Persze akad néhány EU-tagállam (Svédország, Dánia), ahol a GDP-arányos adóterhek jóval magasabbak, mint Magyarországon, de ezek a magasan fejlett, és határozottan adótudatos polgárokkal rendelkező országok nem tekinthetők mércének a felzárkózó Magyarország számára, amelynek polgárai enyhén szólva nem tartoznak a fegyelmezett adófizetők közé. A visegrádi országokban pedig jellemzően alacsonyabb az adóterhelés, mint Magyarországon.

Nemzetközi példákból kiindulva tehát nemigen találni olyan adónemet, amelynek esetében a magyar kulcsok jellemzően alacsonyabbak lennének az EU-átlagnál. Egyedül a társasági nyereségadó ilyen, ennek kedvező hatásait azonban jócskán lerontja az iparűzési adó. Így mindössze azt érdemes megvizsgálni, hogy a magyarországi ráták milyen adónemekben haladják meg legkevésbé a többi országét. Nos, e téren is nehéz dönteni, mivel a munkát terhelő adók nagyságát tekintve az EU-ban az első helyek egyikén állunk, a normál áfakulcs tekintetében viszont "mindössze" a 6-7. helyen.

A kétféle áfaelképzelés kombinációjával - azaz a normál áfakulcs emelését összekötni a szociális szempontból érzékenynek számító termékek áfájának a csökkentésével - Magyarország áfarendszere lényegében ugyanoda jutna vissza, ahol 2006 előtt volt. Némi iróniával tehát azt lehetne mondani, hogy reformértékű lépésnek számítana, ha a kormány visszaállítaná azt az áfarendszert, amit nem is olyan régen változtatott meg. Hiszen 2006 elején, a választások előtt csökkentették a normál áfakulcsot 25-ről 20 százalékra, a kedvezményes kulcsot pedig 2006 közepén, a választások után emelték fel.

A 2006 előtti áfarendszer kétségtelenül jobb volt, mint a mostani, csakhogy ha a dolgokat visszacsináljuk, akkor az eredményt tekintve nem feltétlenül ugyanoda jutunk vissza, ahol voltunk. Nemcsak azért, mert feltehető, hogy az emelés a termékek és szolgáltatások lényegesen szélesebb körét érintené, mint a csökkentés - hiszen a büdzsé célja éppen a többletbevételek elérése -, hanem azért is, mert az áfamérték növelésének, illetve mérséklésének a hatása soha nem szimmetrikus: a tapasztalatok szerint az emelés mindig nagyobb mértékben érvényesül az árakban, mint a csökkentés.

Az áfakulcsok újabb ide-oda tologatása tehát mindenképpen inflációs hatású lenne, és ez jelenti a legnagyobb veszélyét. Ma a magyar gazdaságban egyébként is erős az árnövelési nyomás, amelyet a kiigazítási program adóemelései indítottak el, a világpiaci áremelkedések pedig tovább tápláltak. Ilyen körülmények között fennáll a veszélye annak, hogy ha az ár-szintet időről időre felfelé toló mesterséges beavatkozások érik, akkor tartósulhatnak a magas inflációra vonatkozó várakozások, amelyeket csak jelentős makrogazdasági áldozatokkal lehet ismét letörni.

A legjobb lenne tehát ezeket az ötleteket elfelejteni, és bármely adónem csökkentésének a fedezetét nem az áfa emelésében keresni. Az infláció gerjesztése ugyanis elmoshatja mindazokat az előnyöket, amelyeket a bérekre rakódó adók csökkentésével esetleg el lehetne érni. Az utóbbira persze szükség van, de nem az infláció újabb felpörgetése árán. Lehetne erre más forrásokat keresni. A normál áfakulcs 1 százalékpontos emelése mintegy 80-90 milliárd forintot hozhatna a költségvetés konyhájára, 2 százalékpontos emelés tehát körülbelül 170, 3 pontos mintegy 260 milliárdot. Noha ez jelentős summa, korántsem akkora, amennyit ne lehetne megtakarítani a költségvetés kiadási oldalán. Ezt jól illusztrálja például az, hogy a magyar közigazgatás - kamatfizetés nélküli - működési költsége legalább ennyivel haladja meg (arányosítva) az EU-országok átlagáét.

PALÓCZ ÉVA

Google Maps helyett: megvan, honnan lesz térkép a Huawei telefonjain

Google Maps helyett: megvan, honnan lesz térkép a Huawei telefonjain

A khichdi lett az idei első ételrekord

A khichdi lett az idei első ételrekord

Most emeltek vádat a 2016-os metróbaleset miatt

Most emeltek vádat a 2016-os metróbaleset miatt

Halálos baleset volt Somogyban

Halálos baleset volt Somogyban

Andy Vajna bizalmasa tanácsokat készül adni

Andy Vajna bizalmasa tanácsokat készül adni

Australian Open: Fucsovics legyőzte a 13. kiemeltet

Australian Open: Fucsovics legyőzte a 13. kiemeltet