Magas infláció mellett igazságtalan a kamatadó, mert maga a betét is veszíthet reálértékéből. Mindez pedig betétjeik kivonására sarkallhatja a takarékoskodókat, veszélyeztetve ezáltal az államadósság finanszírozását.

Különös, hogy a kamatadó érintettjei, a bankok és a betétesek a teher két évvel ezelőtti bevezetésekor jószerével csak azzal voltak elfoglalva, miként juthatnának be azon a kiskapun, amelyet a jogalkotók adómentességként a 2006. augusztus végéig tartósan lekötött befektetésekre meghagytak. Azzal szinte azóta sem foglalkozott senki, hogy a büdzsé felől nézve előnyös vagy inkább hátrányos-e a kamatadó.

Miután az állam ebből bevételre tesz szert, első megközelítésben akár a költségvetés egyik sikertörténetének is lehetne tekinteni. Csakhogy az állam számára a bevételek mellett az adósságállomány finanszírozása is fontos. Ebből a szempontból már nem egyértelmű a siker. Az adóztatás ugyanis jelenleg például azt eredményezi, hogy a megtakarításoknak a magas kamatok ellenére jószerével nincs is reálhozamuk a betétesek számára. Emiatt pedig rövid távon is nehezebbé és kockázatosabbá válhat az államadósság finanszírozása. A viszonylag magas elvonás ugyanis erodálhatja a megtakarítás fontosságához fűzött érdekeket: ha a megtakarított pénz az értékét is alig őrzi, akkor nem érdemes takarékoskodni. Márpedig ha a betétesek kiveszik pénzüket, kérdésessé válik, hogy miből finanszírozható az államadósság. Az európai országokból aligha vándorolnak a hazai bankokba a betétek, hiszen az ottani kamatok és a 15-30 százalék közötti adókulcsok következtében 100 egységnyi betétre 0,3-0,8 egységnyi fizetendő éves kamatadó esik. Ugyanez a mutató Magyarországon 1,2-1,5 egység, miután a betétek jelenlegi kamata átlagosan 6-7,5 százalék, a kamatadó pedig 20 százalék. Mindezek alapján a mai 6,5 százalék körüli infláció mellett csak akkor nem csökkenne a betétek reálértéke, ha legalább 8,1 százalékos lenne a betéti kamat.

Az ország bruttó külső adóssága az elmúlt években jelentősen - 2007 végére az előző évihez képest bő 20 százalékkal, 2005-höz viszonyítva 40 százalékot meghaladóan - emelkedett. Ebben természetesen nem csupán az állam túlköltekezése és a lakossági hitelek megugrása játszott közre, hanem az alacsony megtakarítási szint is. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felmérése szerint a megtakarítással rendelkező háztartások aránya 2007 és 2008 tavasza között 19 százalékról 12 százalékra esett vissza. Az MNB egy másik adatsora (lásd grafikonunkat a 96. oldalon) pedig azt mutatja, hogy a lakosság jövedelméhez viszonyított (nettó) megtakarítás az utóbbi két évben 3,3 százalékponttal csökkent. Ebben a lakossági hitelfelvétel növekedése mellett a bruttó megtakarítások visszaesése is szerepet játszott.

A kamatadóból származó költségvetési bevétel 2007-ben mintegy 50 milliárd forint volt. Ez az összeg a 2006-ban nyújtott kedvezmények "kifutásával" fokozatosan emelkedik, és várhatóan egy-két éven belül megközelíti a 80-90 milliárd forintot. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2006-ban a lakosság teljes kamatbevétele 600 milliárd forint volt. Ez a summa vélhetően nem nőtt 2007-ben (tavalyról még nincsenek adatok), és nem emelkedik 2008-ban sem, sőt akár csökkenhet is, ugyanis a 2006-os év kamatszintjére még részben hatással voltak a 2004-2005-ös évek két számjegyű jegybanki kamatai.

A lakosság kamatozó megtakarításainak az állománya 2008 júniusában mintegy 9500 milliárd forint volt. Ebből 2200 milliárd forintot tett ki a befektetési jegyek összege, melyeknek nagy része - hosszabb távra lekötött befektetésként - mentes a kamatadó alól. A maradék 7300 milliárd forint megtakarításból mintegy ezermilliárd forintra rúg a devizaállomány. Így a megtakarítások után a mai kamatfeltételek mellett mintegy 350-370 milliárd forint bruttó kamathoz jut a lakosság. (A lekötött betétekre adott 6,5 százalékos kamattal szemben a folyószámlabetétekre zömmel 2,8 százalékot fizetnek a bankok.) Az említett kamattömegre kivetett 20 százalékos adó az idén mintegy 70 milliárd forinttal hizlalja a büdzsét.

A kamatok adóztatása az 1988-as adóreform óta vissza-visszatérő kérdés a pénzügyi tárcánál. A legfontosabb vitaszempont mindig is az volt, hogy az itteni inflációs közegben célszerű-e ez az adó. A kamatadó mellett kardoskodók arra hivatkoztak, hogy az európai országok többsége adóztatja a kamatokat (és az államnak sosem árt egy kis bevétel). A másik oldal képviselői jelentős (két számjegyű) infláció mellett elvileg helytelennek tekintették ezt az elvonást. Ebben az esetben ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy nemcsak a hozamot terheli adó, hanem a tőkét, azaz a betétet is. A kamatnak ugyanis csak az inflációs ráta fölötti hányada tekinthető valódi jövedelemnek. Márpedig a közgazdasági logika szerint csak a reálhozamot tanácsos adóval terhelni. Ha például egy betét után 10 százalék a kamat, miközben a fogyasztói infláció 8 százalék, akkor a 10 egységnyi kamatból 8 pusztán a betét reálértékének a szinten tartását biztosítja, s csak az e fölötti hányad, azaz valójában 2 egység a valódi jövedelem. A kilencvenes években a magas infláció miatt nem volt adó a kamatokon, illetve sajátos kompromisszumként az évtized közepétől adóköteles lett, adó mégsem terhelte, mivel az adó kulcsa trükkösen nulla százalék volt.

A Medgyessy-kormány idején az infláció látványos lelassulása nyomán az a pragmatikus döntés született, hogy 5 százalék alá csökkenő inflációs ütem esetén már célszerű lesz adóval terhelni a kamatjövedelmeket. E szempont alapján volt olyan év - már a Gyurcsány-kormány idején -, amikor akár be is lehetett volna vezetni az adót, 2005-ben például csak 3,6 százalékos volt az infláció. Ez azonban csak az országgyűlési képviselői választások után következett be, amikor a második Gyurcsány-kormány egy tollvonással eldöntötte a kérdést. A bevétel kétségkívül jól jött a büdzsének.

A konvergenciaprogram bejelentése után a - kormány, illetve az MNB által - vártnál egyelőre magasabb szinten ragadt be az áremelkedés üteme. Emiatt érdemes volna újból elgondolkozni azon, milyen mértékű legyen a kamatok adóterhelése. Miután nem tudható, mennyire lesz tartós az infláció emelkedése, ezért átmenetileg - például addig, amíg az infláció nem esik tartósan 5 százalék alá - csökkenteni kellene a kamatok adóztatásának a szintjét, mondjuk 12-15 százalékra. Közgazdaságilag azonban egy olyan megoldás lenne a legcélszerűbb, amely egy adott szintnél (például 5 százaléknál) magasabb infláció esetén a kamatok meghatározott hányada mentesülne az elvonás alól.

GIDAY ANDRÁS

Szőke Abigélt beválogatták a tíz legígéretesebb európai filmes közé

Szőke Abigélt beválogatták a tíz legígéretesebb európai filmes közé

Kovács Zoltán legalább egymillió látogatót vár a jövő évi vadászati világkiállításra

Kovács Zoltán legalább egymillió látogatót vár a jövő évi vadászati világkiállításra

Múzeumi lopás: Azzal védekezett a vádlott, hogy elvette a főnöke az internetét

Múzeumi lopás: Azzal védekezett a vádlott, hogy elvette a főnöke az internetét

4,5 millióan dolgoznak, 155 ezer munkanélküli van

4,5 millióan dolgoznak, 155 ezer munkanélküli van

A Ferrari a világ legerősebb márkája

A Ferrari a világ legerősebb márkája

Önkéntes programozók 5,2 milliárd forintot spóroltak a cseh államnak

Önkéntes programozók 5,2 milliárd forintot spóroltak a cseh államnak