szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Csökkenthető a 2010-ben debütáló ingatlanadóval az ingatlan-bérbeadás bevétele, következésképpen az adója is.

Egyelőre csak találgatni lehet, hogy az Alkotmánybíróság (AB) miként dönt majd a vagyonadóval kapcsolatos indítványokról. Paczolay Péter, a testület elnöke az MTI-nek adott interjújában mindenesetre azt ígérte, még azt megelőzően meghozzák határozatukat, hogy a vagyonadó-bevallásban, -befizetésben legkorábban érintetteknek eleget kellene tenniük kötelezettségüknek. Ez pedig 2010. február 25-e – az egyéni vállalkozóknak és az evásoknak ugyanis e határidőig kell bevallaniuk az adót és megfizetniük annak első részletét. Más magánszemélyeknek és a társas vállalkozásoknak jóval több idejük van erre, hiszen e feladatukat nekik is a „normál” bevallásukkal egyidejűleg, azaz május 20-áig, illetve május 31-éig kell teljesíteniük.

Ha az AB alkotmányosnak találná a vagyonadó és benne a leginkább kifogásolt ingatlanadó előírásait, nem árt tudni, hogy az szja-törvény nyári módosítása hozott egy előnyös szabályt azok számára, akik bérbe adják lakóingatlanukat (lakásukat, házukat, üdülőjüket). Ők ugyanis csökkenthetik az ingatlan-bérbeadásból származó bevételüket az ugyanazon ingatlan után megfizetett adóval. A bérbeadóknak járó bónusz diszkriminatívnak tűnhet azok számára, akiknek nincs jövedelmük adóköteles ingatlanukból, mert maguk laknak benne. A HVG által megkérdezett adószakértők viszont úgy vélik: korrekt a szabályozás.

Rendjén való, hogy az önálló tevékenység – mint például az ingatlan-bérbeadás – bevételei csökkenthetők az ahhoz kötődő költségekkel, így az adókkal is – hangsúlyozta egybehangzóan László Csaba, a KPMG adópartnere, Vámosi-Nagy Szabolcs, az Ernst & Young adóigazgatója és Vadász Iván, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Egyesületének alelnöke. Ugyanakkor Vámosi-Nagy azt tartaná helyesnek, ha a személyi jövedelemadóból is levonható lenne az ingatlanadó. Ám a vagyonadótörvény szerint csak arra lesz lehetőség, hogy az ingatlanadót csökkentsék a helyi önkormányzati adóhatóság által az adott ingatlanra kivetett építményadóval, az üdülőé pület idegenforgalmi adójával, továbbá a magánszemélyek kommunális adójával.

Az ingatlan-bérbeadás adóelőnye umbuldákra késztethet – vélhetnénk. Hiszen a bérbeadás 25 százalékos forrásadója megúszható, ha a bérbeadásból származó bevétel „véletlenül” megegyezik az ingatlanadó összegével. Ez azonban fiktív bérbeadást feltételez, és a turpisságra az adóhatóság is hamar rájön. Hiszen például egy 50 millió forint értékű lakóingatlan adója évi 145 ezer forint, az pedig nem lenne túl életszerű, hogy bérbeadásából mindössze ekkora éves bevétel keletkezzen. Nem játszható el az sem, hogy az ingatlannak csak egy szobáját adják bérbe, ugyanis csak az „ugyanazon” ingatlan után megfizetett adóval mérsékelhető a bérbeadás bevétele.

Jól jött ki a járványból a debreceni Globus gyár

Jól jött ki a járványból a debreceni Globus gyár

Miért jutnak egyre messzebb a szárazföldön a hurrikánok?

Miért jutnak egyre messzebb a szárazföldön a hurrikánok?

Karácsony a Tiborcz-perben: Emblematikus figurát kerestem az új adónem elnevezéséhez

Karácsony a Tiborcz-perben: Emblematikus figurát kerestem az új adónem elnevezéséhez