Közel három hét után is bizonytalanok a német járványügyi szakemberek abban, honnan kerülhetett május elején a véres hasmenést okozó E. coli-baktérium a legelső hamburgi fertőzöttek szervezetébe. A forrás gyors leleplezése elejét vehette volna a kórokozó nagyobb területen való szétterjedésének, az esetenként végzetes szövődménnyel járó hasmars ugyanis immár Ausztriába, Dániába, Hollandiába, Nagy-Britanniába, Spanyolországba és Svédországba is eljutott. A felderítőmunka nehézségeit jelzi, hogy bár a járvány kitörése óta két lehetséges bűnbakot is megneveztek, a német epidemiológusok mindannyiszor visszakozni kényszerültek.
Ehumanibiofield
A gyanúsított felkutatása igen komoly energiabefektetést igényel. A járványügyisek – mint arról a Spiegel című hetilapnak a múlt héten beszámoltak – ilyenkor órákon keresztül faggatják az első betegeket, hogy részletesen összeállíthassák a megfertőződésük előtti napokban elfogyasztott ételek listáját. Ezután nemcsak a betegek, hanem a környékükön élő, találomra kiválasztott egészséges emberek vásárlási szokásait is feltérképezik. Az így létrejött adatbázisok egybevetése erősítette meg, hogy a „körözött” E. coli több szempontból is eltér a megszokottól, például mert áldozatait nem a gyerekek, hanem elsősorban a fiatal felnőtt nők körében szedi. Ráadásul a bevásárlólistákra támaszkodó egészségügyi nyomozók szerint a betegség legvalószínűbb forrása ezúttal nem a felnőttkori kólifertőzéseket általában okozó pasztörizálatlan tej vagy a félig átsült marhahús, hanem a saláta-alapanyagok, nevezetesen az uborka, a paradicsom és a fejes saláta. (Ezekre a zöldségféleségekre a kérődzők trágyájából kerülnek a kólibaktériumok, méghozzá – a skóciai Aberdeeni Egyetem kutatóinak legújabb feltételezése szerint – egy meztelencsiga-faj közvetítésével.)
Pofonegyszerűnek tűntek a további teendők: a „kórdetektívek” bevásároltak a hamburgi piacokon és a boltok zöldségespultjainál, majd a többszáz-féle mintát módszeresen vizsgálgatni kezdték. Így keveredett gyanúba két héttel ezelőtt a spanyol kígyóuborka, melyen a laboratóriumi vizsgálatok szerint nyüzsögtek a kólibaktériumok. Csakhogy az alaposabb tesztelésből kiderült, hogy a megtalált kórokozók csak ártalmatlanabb kistestvérei a járványt kiváltó baktériumtörzsnek (lásd A kólicsalád című írásunkat). Noha az uborka tisztázódni látszik a vádak alól, a szakemberek annak ellenére is a saláta-alapanyagoktól való tartózkodást javasolják, hogy múlt hét végén újabb lehetséges bűnöst neveztek meg. Ezúttal egy alsó-szászországi, a salátákban, bioétkekben divatos növényi csírákat előállító üzemre próbálják ráhúzni a vizes lepedőt. Azért terelődött a gyanú az azonnal – bár még bizonyítékok nélkül – bezáratott üzemre, mert termékeiből az első betegek által látogatott éttermekbe, üzletekbe szállított.
Ilyesfajta módszeres járványügyi hajtóvadászatot a világon elsőként John Snow brit aneszteziológus végzett 1854-ben, a harmadik világméretű kolerajárvány idején. A fertőző betegségekről a középkor, pontosabban a XIV. századi nagy pestisjárvány óta az volt az uralkodó nézet, hogy azokat légköri tényezők, úgynevezett miazmák okozzák, például a kanálisokból, lápos, mocsaras területekről érkező bűzös levegő. Terjedésüknek hatalmas tüzekkel próbáltak gátat szabni, mondván, azok megtisztítják a levegőt. Alkalmanként illóolajat permeteztek nagy mennyiségben a lakóházak közé, végső esetben pedig, akik tehették, néhány hétre ritkábban lakott területekre költöztek, megteremtve ezzel a víkendházakba elvonulás későbbi divatját – mesél a középkor végétől bevett közegészségügyi intézkedésekről Magyar László András orvostörténész.
Az 1831-es, először a bányászok között terjedő londoni kolerajárvány során az akkor még csak 18 éves orvossegéd Snow-nak az szúrt szemet, hogy a legtöbb munkás a föld alatti tárnákban betegedett meg. A miazmahipotézissel dacolva Snow elfogadta azt a már korábban is felvetett teóriát, hogy az extrém hasmenéssel járó fertőzés láthatatlanul parányi kórokozóktól ered. Arra gondolt, hogy azokat a tárnákban tisztálkodni képtelen munkások adták át egymásnak, például kézfogással.
Mivel a kolerajárvány egyik pillanatról a másikra megszűnt, elméletét Snow csak másfél évtizeddel később, az újabb londoni vész idején bizonyíthatta. Akkor kinyomozta, hogy a járvány második halálos áldozata ugyanazt az – időközben feltehetően nem takarított – szobát bérelte, amelyikben az első meghalt. Felfedezése nyomán a fejébe vette, hogy a szobában hemzsegnek a betegek hányadékával és székletével a környezetbe került kórokozók. Ezek után saját készítésű térképen követte az érintett londoni negyed haláleseteit, és rájött, hogy a betegek ugyanabból a közkútból szerezték ivóvizüket. Eredményeivel 1854-ben a Brit Egészségügyi Tanácshoz fordult, és bár a londoni városatyák elővigyázatosságból leszereltették a kút hajtókarját, a miazmaelmélettel „fertőzött” kollégái nem adtak hitelt az aneszteziológusnak. Elismerést csak posztumusz kapott, miután a kolerabaktériumot 1884-ben azonosító német Robert Kochnak sikerült kimutatnia az összefüggést a mikroorganizmus és a hasmenéskór között.
olyannyira sikeresnek bizonyult Snow munkamódszere – vagyis a hipotézis felállítása, az aprólékos terepmunka, az adathalmaz elemzése, majd a szükséges intézkedések meghozatala –, hogy az epidemiológusok az azóta eltelt másfél száz évben ezt követik. A magyarországi közegészségügy egyik apostola, az Országos Közegészségügyi Egyesület 1885-ös társalapítója, Fodor József angliai látogatásokon tanulmányozta a Snow munkásságán (is) alapuló, egész Európában mintaértékű szigetországi intézményrendszert. A XX. század derekára megizmosodó új tudományág és az egészségügyi intézményrendszer fejlődésével azonban a járványtani kutakodás hatásköre jelentősen kitágult. Az 1950-es évektől kezdve már nem csak fertőző betegségek terjedését vizsgálják így: epidemiológiai módszertani kutatások igazolták a kapcsolatot a dohányzás és a tüdőrák vagy az elhízás és a szív- és érrendszeri megbetegedések között is. Az 1970-es évek végén indult egyik követéses vizsgálat eredetileg például a kórházi ápolók életmódjával összefüggő egészségügyi rizikófaktorokat kutatta volna. A százezer nővér bevonásával végzett tanulmány azonban végül hasznos információkkal szolgált a fogamzásgátló tabletták mellékhatásairól is.
De a járványügyi detektívmunkának már nem csak a betegségek kiváltó okainak feltárásakor veszik hasznát: a szexuális úton terjedő betegségek esetében például a kérdezősködés célja a potenciálisan fertőzött partnerek felkutatása és ezzel a kór megfékezése is. Egyes betegségekről, például az AIDS-ről pedig – legalábbis a fejlett országokban – szigorú, állandóan frissített nyilvántartást vezetnek. A népegészségügyi nyomozók egyébként ma már John Snow-val ellentétben nem egyedül, hanem infektológusokból, kórházi ápolókból, laboratóriumi kutatókból, köztisztasági hivatalnokokból, sőt az összegyűlt adatokat elemző informatikusokból álló csapatokkal dolgoznak. Mindennek ellenére előfordulhat, hogy – mint azt az utóbbi napokban a német sajtóban megpendítették – egyes betegségek kiváltó okára sohasem derül fény.
BALÁZS ZSUZSANNA
