szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Szabó Tímea független képviselő 500 millió forint átcsoportosítását kérte hétfőn este a parlamenttől. Leszavazták, de azóta Facebook-csoportot indított a Pető Intézet megmentésére. Hoffmann Rózsa közben azt üzente, hogy méltányossági elvek alapján, külön döntéssel a Pető Intézet kiegészítő támogatást is kap köznevelési feladatainak ellátására az Emmitől.

A Pető-intézet csődjéről és bezárásáról szóló hírek eddig is politikai mederben zajlottak, de hétfő óta újabb löketett kapott az ügy. Hétfő este ugyanis Danó Béla, László Tamás és Pogácsás Tibor fideszes képviselők szavaztak csak igennel a Fidesz-frakcióból az Együtt–PM-ben politizáló független Szabó Tímea indítványára, amely 500 millió forint átcsoportosítását javasolta a Pető Intézet megmentésére az Országvédelmi Alapból.

Ahogy arról a 444. hu is megemlékezett, a javaslatra 218 fideszes képviselő nyomott nemet, köztük Orbán Viktor és Lázár János is. A KDNP 33 nem szavazata között volt Soltész Miklósé is, aki 2004-ben még a Pető Intézet ellehetetlenítését kifogásolta egy felszólalásában. A Jobbik tartózkodott a szavazáson, az MSZP és az LMP igennel szavazott, a függetlenek közül hárman szavaztak nemmel.

Szabó Tímea nem adja fel

A szavazás eredménye felháborodást keltett, a gyorssegély leszavazására rengeteg mém született, sőt az Együtt–PM még "civilnek álcázott" Facebook-oldalt indított. Valamint a parlamenti pártok frakcióvezetőihez és a karitatív szervezetekhez fordul a Nemzetközi Pető Intézet megmentésének érdekében. Mint Szabó Tímea mondta, továbbra sem adják fel azt a céljukat, hogy megmentsék a Pető Intézetet, és ezért minden eszközzel harcolni fognak – mondta.

A képviselő kijelentette: politikusként és anyaként sem tudja elfogadni, hogy amikor lennének források egy ilyen világhírű intézmény megmentésére, akkor a "stadionépítések kormánya" lemond a beteg gyermekekről.

Szabó Tímea bejelentette, hogy kedden Facebook-oldalt indítottak "Ne szűnjön meg a Pető Intézet" néven. 

A társelnök emellett levelet ír a parlamenti pártok frakcióvezetőinek, akiktől azt kéri, hogy közösen támogassák ezt az ügyet. Harmadik lépésként megkeresik a karitatív szervezeteket is, hogy rendezzenek olyan gyűjtést, amelyet a nagy természeti katasztrófák idején is szoktak – közölte.

Nem marad támogatás nélkül a Pető Intézet

Méltányossági elvek alapján, külön döntéssel a Pető Intézet kiegészítő támogatást is kap köznevelési feladatainak ellátására a tárcától, így egyetlen napra sem marad támogatások nélkül – közölte kedden az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A Pető Intézet a köznevelési területet érintő tevékenysége kapcsán az általa ellátott gyermekek után járó központi költségvetési normatíváit az Emberi Erőforrások Minisztériumától rendszeresen megkapta, és a támogatást ezután is le tudja hívni. Az Emmi a kifizetésekről az elszámolások alapján – miként eddig –, a jövőben is gondoskodik – részletezte Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár. Az Emminek a Pető Intézet megmentésére vonatkozó elképzeléseiről itt olvashat bővebben.

KDNP: mindent megtesznek a Pető Intézetért

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kedden közölte, a kormány minden lehetséges eszközzel segíti a nemzetközileg elismert Pető Intézet zavartalan működését. Mint írták, egyes ellenzéki pártok folyamatosan igyekeznek megfélemlíteni a fogyatékkal élő gyermekeket nevelő családokat. Bajnai, Gyurcsány és politikai szövetségeseik szerintük azzal akarnak híveket szerezni, hogy látszólag megmentenek egy olyan intézményt, amelynek létét semmi sem fenyegeti. 

A KDNP szerint az Együtt 2014, a DK és az MSZP nyugodtan tegye fel önmagának a kérdést, a PM pedig önként választott szövetségeseitől érdeklődjön, hogy 2005-től kezdődően miért lehetetlenítették el a fogyatékkal élő gyermekeket fejlesztő intézetet, miért sodorták intézkedéseikkel a szakadék szélére az intézményt? Kiemelték: az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyértelművé tette, hogy elismerve és méltányolva a Pető Intézet tevékenységének kiemelkedő jelentőségét, összességében több mint 400 millió forintos támogatással segíti a magánintézményben a köznevelést és felsőoktatást érintő feladatok ellátását. 

"Az Orbán-kormány, mint ahogyan eddig is, a jövőben is biztosítja a Pető Intézet működéséhez szükséges feltételeket. A gyermekeik betegsége miatt naponta kihívások sokasága elé állított családoknak nem kell az intézmény megszűnésétől tartaniuk" - szögezték le. A KDNPazt kéri, hogy ne dőljenek be a baloldal gátlástalan hazugságainak, amelyekkel ismét tanúbizonyságát adták, hogy a tisztesség és az emberség hiányzik politikai szótárukból.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!