Döbrentei Kornél

Utolsó frissítés:

Tetszett a cikk?

költő

"Felmenőim közt sok katonatiszt, főszolgabíró, tengerész-, sőt még végvári kapitány is akadt. Édesapám és nagybátyáim egységeik élén mindig az első vonalban harcoltak. Nemzeti elkötelezettséget örököltem tőlük, és talán egy kis lovagiasságot is" - igazít el a miheztartás végett a Tilos Rádió elleni tüntetésen mondott, antiszemitának, kirekesztőnek értékelt beszédével végül írószövetségi belháborút gerjesztő, 57 esztendős költő. Aki egykor - "apám tiszti kardja ma is ott függ szobám falán" - egyenruhás pályáról is álmodott. Előbb azonban verselget, s mivel az uniformisból - a történelem fordultával kontraproduktívvá vált családi pedigré miatt - semmi sem lehetett, sőt "még erdésznek és bölcsésznek sem tanulhattam", ez vált fő tevékenységévé. Igaz, az 1965-ben abszolvált érettségi után némi családi ismeretség révén csak sikerül bekerülnie a tengerészethez. Ott - a diktatúra slamposságát kihasználva - "elvégeztem a tengerésztiszti akadémiát is", arról nem is szólva, hogy járhatja a világot. Mégis kiszáll, mert "ha maradok, nem lettem volna költő". Így viszont talentuma már 1972-ben elhárította az első kötete előli akadályokat, majd azt újabb kötetek, köztük gyermekversek és -regények is követik. Emellett üzemi lapok újságírójaként beküzdi magát a Kádár-kori tömegkommunikáció politikailag féltve őrzött sáncai mögé is. "Üzemi laposként 17 évig voltam parkolópályán." Két évvel a rendszerváltozás után viszont már a Hitel folyóirat rovatvezetője, újabban pedig glosszasorozattal van jelen a Magyar Nemzetben, és olvassa jegyzeteit a Kossuth rádió Vasárnapi Újságjában is. Mindemellett "független, sőt autonóm vagyok". Immár az elismerések is megtalálják: 1991-ben a József Attila-díj, hét évre rá a Présház Társaság Balassi Bálint-emlékkardja, majd a Páneurópai Unió Eötvös József-sajtódíja. De bekerül az Írószövetség választmányába is.

"Hobbim az élet. Mindenki értse, ahogy akarja" - búcsúztat az özvegyen, pestszentlőrinci családi házában "ősmagyar puli" kutyájával élő költő-publicista.

- A Tilos Rádió elleni, enyhén szólva is radikális hangulatú gyűlés szellemiségéhez hozzájáruló minapi beszédével már-már a szakadás szélére taszította az Írószövetséget. Hát nem furcsa, hogy hosszú alkotó évek után csak ily módon lett a legszélesebb értelemben véve ismertté e hazában?

- Felfoghatjuk tragikusnak is. De itt nincs másról szó, mint hogy az ellenséges sajtó most érezte meg a pillanatot. De hiába erőlködnek, nem tudnak botrányhőst faragni belőlem. Mint költő, aki egy egész népet képvisel, kutya kötelességemnek éreztem visszautasítani, hogy egy kisebbség terrorizáljon egy többséget.

- Megfejtené mindjárt, hogy kit ért kisebbség alatt?

- Álmomban nem gondoltam, hogy antiszemitizmust kiabálnak rám. Kikérem magamnak! Már olyasmivel is rágalmaznak, hogy hátha az iskolákban tananyagként szereplő meséimbe is átszűrődnek ezek a "kártékony" tanok... Üzenem mindenkinek: nem fogom tűrni.

- Más irányú elfoglaltság okán csak utólag olvastuk az elhíresült beszédszöveget. Érdekelne megalkotásának műhelymunkája. Vagy improvizált?

- Nem hirtelen haragról van szó, hiszen általam tehetségesnek ítélt magyar írók immár ki tudja, mióta űznek gúnyt a Szent Koronából, lumpenprolizzák a Szent Családot. És hiába volt itt az ÁVO évtizedekig, mindenki arról a szerencsétlen négy nyilas hónapról beszél. Így amikor felkerestek, hogy tartsak beszédet, nekiültem, és szépen fölépítettem. Ma is, holnap is elmondanám. Éreztem is, hogy velem van a közönség. Vették a lapot.

- Kevéssé tetszett viszont a napokban irodalmi díjjal is kitüntetett Parti Nagy Lajos költőnek, aki az Írószövetségből történt, utóbb lavinát indító kilépési nyilatkozattal reagált.

- Lajos nagyon ígéretesen indult, tehetséges, tele van nyelvi leleménnyel, humorral, öniróniával. Ezért is lepett meg. Már majdhogynem egy gonosz dolog is eszembe jutott - tudják, az éppen átadott, sok millióval járó díjjal kapcsolatosan. Tragédia, hogy a tehetségesek nem tudnak ebben a hazában összefogni.

- Egy pszichoanalitikus biztosan azt mondaná, beszéljék meg...

- Félek, most már nem tudunk igazán szót érteni. Különben is úgy tudom, Berlinben él. Én meg végzetesen itt...

- Ássunk le keserűségének gyökereihez. Nehezményezi, hogy még az erdészet sem jött be...

- Pedig nagyon szerettem volna. De mi tagadás, a Steinmetz Gimnáziumba is csak protekcióval vettek fel, mivel ott apám egykori ludovikai franciatanára volt az igazgató.

- És a tengerészet? Mert ott aztán, már csak a sok utazgatási lehetőség okán is, igencsak nézték, ki fia, borja, aki odakerül...

- Turcsányi nagybátyámnak, aki a háború előtt és alatt is komoly tengerész volt, szerencsére maradtak meg itt-ott emberei. De útlevelet már nem kaptam elsőre. Csak akkor kerülhettem hajóra, amikor valakik úgy döntöttek, hogy a kereskedelmi tengerészetet mégis érdemes felfejleszteni. Később beiskoláztak az akadémiára.

- A tengerésztiszt nem katona, de azért mégiscsak egyenruhás. Márpedig önnek különös lelki viszonya van az uniformissal.

- Nyilván a katona ősök miatt. Érzésem szerint rajtam még egy fagylaltárus-egyenruha is jól állna. De én az egyenruhát nem csak posztónak vélem.

- Mégis odahagyta a tengerészuniformist, és a költészet vizein bukkant fel...

- Ahol rossz kritikákkal igyekeztek megbénítani. De miután Nagy László felfigyelt rám, és támogatott Kormos István is, akiktől még Aczél elvtárs is félt, a szekér megindult, jobban mondva, döcögött.

- És manapság kik figyelik, kikkel jár össze?

- Már inkább magányos vagyok. Időmet betölti, hogy a Hitelnél ellátom a szerkesztőségi munkát, írom a verseimet, járom az országot. De kiégni sem szeretnék, akár egy tűzkő.

- A rendszerváltás lázas hónapjaiban mintha kevésbé lett volna ennyire aktív. Miért nem támogatott legalább egy rendesnek vélt pártot?

- Mert a pártok megmaradnak, közben pedig elvész az ország. Persze hívtak, és fölajánlottak parlamenti képviselőséget is. Én azonban nem vagyok nyájember.

- Szóval még ha olyan lenne a közeg, akkor se vállalna hivatalt?

- Bár van bennem jó adag szervezőkészség, meg - elnézést, de - agyat is kaptam hozzá, ennek ellenére az embereknek a politika ad hivatalt, nekem pedig Isten adott, ha nem vagyok nagyképű, egy gyönyörű hivatalt: a költészetet.

- Ehhez képest itt vannak a mindennapok nyűgei: még az is lehet, hogy kizárják az Írószövetségből. A költő vátesz is. Mit jósol erre az eshetőségre?

- Nincsenek illúzióim. Egyet tudok: én nem akarom szétrobbantani a szövetséget. De talán van annyi hatásom, hogy tudom, nagyon sokan jönnének utánam. De ez a mi hazánk: maradnunk kell.

LINDNER ANDRÁS - HORVÁTH ZOLTÁN